|
Baglyas Erika |
|
A szád egy roncs, tudod te, kire gondolok. Egy roncs a szád, mert mindig összeszorítod. Mindig összeszorítod, de soha nem látod. Soha nem látod, milyen, mert ha látod, nem szorítod. EGY ILLÚZIÓ ÁLDOZATA LETTÉL, de nem a művészeté, hanem az életé. Közös megegyezésen alapuló révület. A valóságot nem keressük, eddig még sosem volt meg. Ennyi a józanságunk.
MINDENT ÉRTEK, APA. Tudsz valamit. Mindig tudod. Utána meg soha nem tudod. Na ez így EGY. Minden EGY. Mindenki EGY. Kibeszélsz bennünket magadból, te a szavakkal dolgozol. „Mit csinálsz a magyar nyelvvel?” – kérdezed, de én is kérdezhetném tőled. Szót kérsz. Aztán kapsz. Felhasználod. Ráteszed például egy talált képre, mert szavakkal SEMMIT, szavakkal SOHA, szavakkal MINDENT, szavakkal MINDIG. Lehet beszélni valamiről. Megint utolért a kényszer, hogy ugyanazok az emberek csak ugyanazt tudják mondani. Ez mit jelenthet? Szavakban nem lehet újjászületni. Az életben nem lehet újjászületni. Csak egyszer. Még az elején. Ezért mondod, hogy TÜRELEM, hogy ISTENEM. Minek bonyolódni? A dolgokat a legegyszerűbb végén megragadva lerántod oda, ahol nincs idő, meg tér sincs. Ott Isten sincs. Hiába mondják a képed előtt állva: ISTENEM. Ott, ahol nincs, nem kell TÜRELEM. Mert hol a francban tudnánk várni, ha nincs tér, és mégis, mit várnánk, ha úgyis minden van. Mindig van. Ezen az időtlen és hely-telen helyen az örök szót érthetnénk meg patetikusan, másfelől: művészet. Csontó Lajos képei, egyfelől: az élet. Múltban mozgó munkáid folyton jelen idejűek, mondhatni, állandó aktualitásuk van a nézőben, MARADJ MÉG. Én nem hiszek a művészetben. Szerintem nem létezik. Vagy létezik. Ha minden más létezik. Akkor viszont minden EGY. A saját kontextusodban tényleg nincs művészet, mert ami van, EGY. Persze, hova is sietnél, ha nincs hova sietni, ha nincs semmi, csak a minden van egyszerre. Látom, nagyvonalúan, lazán, ugyanakkor emberségesen ülsz velem szemben, de te sem létezel. Mindenki létezik.
| ||
| ||
| ||
Ez egy illúzió. De a legkisebb probléma, hogy ez is csak illúzió. Mindenről PONTOS EMLÉKünk van, még csecsemőkorunkból, de azóta évről-évre elfelejtjük. Mondják, mindennek ára van. Mi az ára annak az egyenes szakasznak, ami azzal, hogy a két végpontja te lettél, meghatározódott? Ennek nincs, az ismertségnek van. Már ez önmagában olyan, mint egy egyrészes szappanopera, hogy egy 10 négyzetméteres galériában, egy falon függő objekten kijelented azt a mondatot, hogy AZ ISMERTSÉGNEK IS MEGVAN AZ ÁRA, miközben átvonul mögötted egy szarvasmarha-csorda. Válladon viseled a terhét. Amennyiben van neki. Majdnem azt írtam, hogy szeretjük a humorodat, aztán kijavítottam arra, szeretjük a humorodat. Ez nem vicc. Eleve olyan szavakat emlegetsz, amik viseltesek, jól el lettek már használva. Nem baj? A banalitásra törekszel. Úgy tűnik, te szórakozol, mert már tudod a dolgok értelmét. Dehogy van nekik. Ez az alapvető attitűd, ami minden munkádról kitűnik. Thomas Bernhard azt mondja „ … A gondolkodó ember természettől fogva boldogtalan ember … , de ez a boldogtalan ember is lehet boldog a szó és fogalom legvalódibb értelmében, szórakozásból…”.
| ||
| ||
Nem beszélek a képeidről. Az, hogy ŐSZINTESÉG legalább olyan fontos, mint hogy ISTENEM. Semmit nem mondasz, de elmondasz mindent. Ugyanazt mondod, de mindig mást mondasz. Kétféle vagy, egyszerre egy dolog két vége vagy. Ismeretlen a fogás rajtad. Nem értem. Te nem félsz, hogy egyszerre állítasz és tagadsz? Nem félsz, hogy kioltják egymást a szavaid? Nem félsz szádra venni, hogy HAMIS HŰSÉG, utána meg ISTENEM? Azért fontos a kérdésem, mert nincs jelentősége. De te már megválaszoltad mielőtt megkérdeztem volna: SZOKÁS DOLGA A FELELŐSSÉG IS. Időnként egyik ember megfeleltethető egy másik embernek, persze azzal együtt, hogy igazából sosem. Majdnem minden munkád emberi viszonyok lenyomata. Elhangzott mondatok két ember között, elhangzott szavak valaki másra vonatkozóan. Megragadott, időtlenségbe rántott banális pillanatok. Kulcsfontosságú szavak, melyek mélysége általad meghatározott. ROSSZ IS VAGYOK, MEG JÓ IS. Állandó ellentmondás mindenütt. Az életben nem lehet újjászületni. Csak egyszer még az elején, amikor még MIND EGY. Erre várunk pár évtizede. Közben lehűlt az idő, csak egy van mi HŰSÉGES, az ESŐ. REMÉNY KOVÁCS, ma óvatosan bánjunk a szavakkal, jó? Nehogy beszürküljenek.
| ||
| ||
| ||
| ||
|
|
||
|
|
