|
|
|
Magyarországon első alkalommal élvezhettük a Nico and the Navigators német színtársulat* előadását. Eggs on Earth című darabjukkal, Budapesten, a Trafó Határeset című nemzetközi színházi sorozatának keretében, 2004. október 21-én és 22-én léptek színpadra.
Leposa Zsóka: A társulatot 1998-ban alapította a dessaui Bauhausban. A színpad redukált képi világát, a színészek mechanikus mozgását látva természetesen felmerül a kérdés, hogy a Bauhaus színházi hagyománya, a schlemmeri mechanikus balett mennyiben gyakorolt/gyakorol hatást az előadások kialakítására? Nicola Hümpel: Színdarabjainkat szinte mindenki párhuzamba állítja a Bauhaus-színházzal, de mi nem szeretjük ezt az összehasonlítást, hiszen az ember sokkal komplexebb lény annál, mint hogy egy tárgyhoz hasonlítsuk. A mi világunk éppen az embert, az emberi lelket állítja középpontba: a viselkedési rítusok legmélyére próbálunk betekinteni. Darabjaink központi témája az emberi kommunikáció: hogyan tudunk a mai világban egymással, közvetlen és közvetett környezetünkkel kommunikálni. A Budapesten bemutatott előadás egy 1999 és 2001 között létrejött trilógia középső darabja, ahol szintén ezt a problematikát járjuk körbe. A Menschenbilder („Ember-képek”)-ciklus első produkciója, a Lucky Days, Fremder! azt taglalja, hogy a mobiltelefonok és az interneten bonyolított kapcsolatok világában lehetséges-e még igazán búcsúzni. A ciklus második darabja, az itt bemutatott Eggs on Earth a munkahellyel kapcsolatos félelmeket, az egzisztenciális problémákat állítja középpontba, míg a harmadik darab, a Lilli in putgarden az embereknek a tárgyakhoz fűződő kapcsolatát vizsgálja. LZs: Központi téma az emberi, nem verbális kommunikáció. Úgy tűnik, a darab legfontosabb dramaturgiai eleme a vizualitás, illetve kép és zene egymásra hatása lett.
| ||
NH: Az egyik alapkonfliktus, amit mindenki tapasztalhat hétköznapjai során, hogy milyen ellenmondás feszül a kimondott szó és a mögötte rejlő gondolat mögött. Ismerjük jól az érzést, amikor beszélgetőpartnerünk mond valamit, de a tekintete épp az ellenkezőjéről árulkodik. Ezért a szavak nélküli kommunikáció útjait kezdtük kutatni: hogyan tudunk érzelmeket, viszonyrendszereket beszéd nélkül, azaz képekkel és színekkel, illetve a hozzájuk kapcsolódó zenével kifejezni. A képek és a zene világa egymást támogatják ebben a folyamatban: a színpadon egymás után/egymás mellett felvillanó képek olyan folyamatot indítanak be, mint amit zenehallgatás közben érzünk – azt akartuk elérni, hogy a képek sora a befogadóban ugyanolyan szabad asszociációkat keltsen, mint a zenehallgatás. Az előadások így egyfajta „vizuális zene”-ként is értelmezhetők. LZs: A Budapesten bemutatott darab, az Eggs on Earth saját megjelölése szerint a mai társadalmat jellemző egzisztenciális félelmeket kutatja, barátaim értelmezései között azonban felbukkant a Twin Peaks, egy bábszínház vagy egy diliház víziója is. Természetes ez a sokféle értelmezési lehetőség? NH: Az előadás kis történetekből áll össze, és játék közben a színészek folyamatosan reflektálnak a közönség reakcióira, állandó kapcsolatot próbálnak fenntartani a publikummal. Egy-egy előadásból – jó esetben – annyi történet áll össze, ahány ember a nézőtéren ül. Ezt egy sajátos módszerrel kívánjuk elérni: bemutatunk egy adott szituációt, azaz felvetünk egy problémát, és a jelenetet – még mielőtt megválaszolnánk – egy éles vágással félbeszakítjuk. Az üres részt a képzelet tölti ki – mindenki maga ad választ a megválaszolatlan kérdésre. A szituációkat pedig minden díszítés nélkül, alapmozdulatokra, -párbeszédekre redukálva tálaljuk. Éppen ezért természetes a sokféle értelmezési mód, sőt a darabban így mindenki a saját élettörténetét ismerheti fel. Egy-egy szituáció pedig, ha a darab egyre mélyebb rétegeibe tekintünk – azaz az első képi benyomástól, a felszíntől haladva lebontjuk a mélyebb értelmezés rétegeit – egyre több (görbe) tükrön át vetítheti vissza saját élettörténetünket. LZs: A nagyon erős képiséget a díszlet redukált formavilága is fokozza. Ez vonatkozik a nagy, szekrényszerű központi elem kubusára, de ugyanúgy az egyszerű színpadi tárgyakra is. A viszonylag kevés színpadi tárgy pedig a darab során többször felbukkan, és mindig más funkcióban látható. Egy vörös fémkereszt lehet például széktámasz, létra, de gépfegyver is. Ez is a szabad asszociációt hivatott elősegíteni? NH: Díszlettervezőnkkel, a Bauhaus-tanítvány Oliver Proskéval közösen találunk ki minden díszletet. Mi tulajdonképpen „szabad színház” vagyunk, ami egyaránt jelent anyagi és szellemi értelemben vett függetlenséget. Ennak az az előnye, hogy elképzeléseinket szabadon tudjuk megvalósítani, és senki nem szól bele az előadások kialakításába, ugyanakkor a rendelkezésünkre álló anyagi eszközök meglehetősen korlátozottak. Oliver Proske a mai napig maga rak össze minden egyes díszletet az asszisztenseivel, és az előadások előtt és után is mindig jelen van az össze- és a szétszerelésnél. A díszlet pedig úgy jön létre, hogy az alapgondolat megszületése után összeülünk, és olyan tereket, illetve tárgyakat találunk ki, amelyek a témához kapcsolódnak. De ez nem közvetlen kapcsolódást jelent, inkább a szabad asszociációk során felmerülő tárgyakat komponáljuk bele a darabba, amelyek aztán gyakran a színészek játéka során kelnek izgalmasan sokrétű életre. Így ezek speciális kontextus nélküli tárgyak; nem a valóság egy darabjára utalnak, hanem sokkal inkább egymással lépnek játékba. Többször visszatérnek az előadás során, más-más funkcióban. Így lehet egy szék például asztalláb, uralkodói trón, napozóágy vagy a felfelé kapaszkodás eszköze.
| ||
| ||
LZs: Már beszéltünk a szöveg funkciójának leépítéséről a „vizuális zene” fogalma kapcsán. Németül nem tudó ismerőseim szerint nem is lett volna szükség a párbeszédek feliratozására, mert a darab anélkül is tökéletesen érthető. Azt gondolnánk, hogy ez a vizuális világ egyfajta közös nyelv szerepét tölti be – mégis, mennyire lehet egy-egy előadás országspecifikus? NH: Már említettem, hogy a színészek minden előadás közben nagyon figyelnek a közönség reakcióira. Ehhez pedig egy-egy külföldi fellépés előtt előtanulmányokat végzünk. Általában nagyon kevés időnk van az adott városban, de mindig kimegyünk az utcára, megpróbáljuk felmérni az országban élő emberek problémáit, hogy milyen trendek jellemzők, vagy mi foglalkoztatja például a fiatalokat. Mégis érhetnek persze meglepetések. Nagyon érdekes volt megtapasztalni, hogy a humoros részeket, a többé-kevésbé bújtatott szexuális utalásokat a francia közönség nagyon jól vette, sokat és hangosan nevettek az előadás közben. Spanyolországban viszont a nézők néma csendben ülték végig az előadást. A darab végén óriási tapsot kaptunk, és nagy sikert arattunk, de nagyon zavarba ejtő érzés volt a némán ülő közönség előtt játszani. Amikor felmértük, hogy a közönség viselkedésében az erős katolikus hagyomány játszhat szerepet, a következő előadást ennek fényében alakítottuk, és így a darab óriási lekesedést váltott ki a nézőtéren. A budapesti közönség azonnal nagyon érzékenynek bizonyult. Úgy éreztük, hogy a nézők már a darab első tíz perce után fogékonyan reagáltak a szituációkra, és hamar ráéreztek a felszín alatt húzódó másodlagos jelentésrétegekre is. Épp ezért volt nagy öröm számunkra magyar közönség előtt játszani. LZs: El tudná helyezni magukat a mai németországi színházi/művészeti szcénában? NH: Semmiképpen nem pozícionálnám magunkat. Annyit talán fontos elmondani, hogy a mostani német színházra nagyon jellemző trend, hogy minden mocskot, ondót, fekáliát a színpadra borítanak. Ehhez képest próbáltunk meg valami alternatívát nyújtani, a kemény naturalizmus helyett inkább a redukált képi-zenei és nyelvi világgal operálunk, hogy ezzel indítsuk be a nézők képzeletét, és utat engedjünk a szabad asszociációknak. De a színházi életben betöltött szerepünket nem értékelném, hiszen nem vagyok sem színház, sem művészetörténész. LZs: A honlapjukon az olvasható, hogy a 2003-as Kain, Wenn & Aber című produkció után a társulat új vizekre evez. Ez mit jelent? NH: A 2003-as előadás után úgy éreztem, hogy megújulásra van szükség. A társulatba részben új embereket szerződtettem. A darabok mindig közös munka szülöttei, és az új emberek egyben új impulzusokat, inspirációt is jelentenek. Társulatunk – ha lehet mondani – még sokszínűbbé vált, hiszen nem csak színészekből és színházi szakemberekből tevődik össze. Magam is a hamburgi képzőművészeti főiskolán tanultam, és tagjaink között sok képzőművész, sőt még művészettörténész is szerepel. Ezenkívül a mostani csapat nemzetközibbé vált, többek között francia, belga, japán szereplőgárdával dolgozunk. Ez fontos változásokat eredményezett a dramaturgiában. Az együttes soknyelvűsége miatt a beszélt nyelv szerepe még inkább háttérbe szorul, a különböző nyelvek csengése ugyanakkor mind hangsúlyosabbá válik az előadás alakításában. A közös nyelv egyre inkább a mozgás, a tánc lesz, ez jellemzi legújabb előadásunkat, a Helden & Kleinmut című darabot is. Egyébként a budapesti előadás nagyon fárasztó, de egyben izgalmas élmény is volt számunkra, hiszen a budapesti fellépés előtt 3 nappal még a Helden & Kleinmut-tal léptünk színpadra Berlinben. Az Eggs on Earth-öt pedig már körülbelül két éve nem játszottuk, és nagyon tanulságos volt egy korai művet közvetlenül a legfrissebb produkciónk mellett bemutatni, mert így saját fejlődésünket is egészen pontosan nyomon követhettük.
| ||
|
|
||
|
* A társulatról bővebben: www.navigators.de
|
