Öt hónap fegyház, koplalás és priccs a szövetségi himnusz elénekléséért onanizálás közben: Günter Brus akciója a bécsi egyetem új intézetépületében 1968-ban rendezett esemény, a Mûvészet és forradalom kapcsán az osztrák média („egyetemi malac”) – majd a bíróságok – részérõl olyan eljárást provokált egy mûvésszel szemben, amely a totalitárius államok gyakorlatára emlékeztet, és a II. köztársaság történetében példa nélkül áll.[4] Az izgalom és represszió azzal magyarázható, hogy Brus, Mühl, Weibel, Wiener és Franz Kaltenbäck a „Mûvészet és forradalom” során nem mûvészeti kontextusban léptek fel (ahol Brus már korábban is nyilvánosan elõadott ehhez foghatót, de alig méltatták figyelemre), hanem politikai megnyilvánulásként értelmezték attrakciójukat: „a ’mûvészet’ nem mûvészet. A ’mûvészet’ politika.”[5] A polgárság öntudata itt úgy érezhette, hogy gyökereinél érte találat. 

Érthetõ, hogy Brusra sokként hatott ez a reakció, még akkor is, ha baráti elismerése nem számított õ maga sem, aki kifejezetten stíluseszközévé tette a tabusértést: „Azt hiszem (…), akcióim nem esedeztek toleranciáért. Ez eleve bûnvallomást foglalt volna magában. De a vitakészséget, legalább a mûvészetileg és lélektanilag iskolázottak részérõl mindenképp elvártam volna.”[6] E készség hiányát látva, no meg a börtönbüntetést elkerülendõ Brus úgy reagált, hogy családjával Berlinbe menekült, és súlyos kételyek gyötörték saját mûvészi tevékenységét illetõleg. 

Brus és Wiener Gerhard Rühmmel Berlinben – Oswald Wiener „A mûvészet politika”-jelszavát kiélezve, egyszersmind ironikus válaszként a bécsi helyzetre – Osztrák Emigráns Kormányt (Österreichische Exilregierung) alapított; hogy a bárt, amelyet Wiener feleségével, Ingriddel együtt abban az idõben üzemeltetett, szintén Exilnek hívták, nyilván nem véletlen. Az „emigráns kormány” székhelyéül viszont Bolzanót választották, amelyet éppen akkor szélsõjobboldali szeparatisták bombamerényletei ráztak meg. Így az sem véletlen, hogy az elsõ „felhívás” a nacionalista szókincset forgatja ki: „klaus és kreisky szervezett huligánbandáikkal magukhoz ragadták ausztriában a hatalmat. korrupt törvénykezésük, az osztrák elõnyugdíjasnak ez a szégyene elintézte, hogy minden gerinces osztrákot hazájának határain túlra üldözzön. bolzanóban összegyûlt a szétszóratottak maréknyi csapata, és elhatározta, hogy személyes érdekeit félretéve, vagyonát és életét az egész osztrák lakosság felszabadítására teszi fel az ausztro-terroristák terrorja alól.”[7] A barátok részletekig merültek a „tervezésbe”, elkészült a kormányépületek elhelyezkedési terve[8], és pontosan rögzítették a kormánytagok („császárok”) hatásköreit („tárcáit”): Otmar Bauernak a „rendészet és népegészségügy”, Günter Brusnak a „bel- és külügyek”, Hermann Nitschnek a „vallás és egyéb kérdések”, Gerhard Rühmnek a „közlekedés és közoktatás” jutott, Oswald Wiener „hadügyi császár” volt, egyúttal õ felelt az igazságügyért és a jóvátételért. 

Az egyetlen maradandó, amirõl az „emigráns kormány” határozott, egy „központi szerv” alapítása volt Die Schastrommel (’Szardob’) címmel (1969. május 27.). A 17 számnak, amely 1977-ig (végül aztán Die Drossel címen) megjelent,[9] Günter Brus volt a szerkesztõje és grafikai tervezõje. Itt folytatta, ami a kiáltványszerû patent urinoirral és patent merde-del (vizelde- és szarszabadalom) kezdõdött, s kidolgozta a „folyóirat”-tervezés félreismerhetetlen vonalát, amely azért minden szám, s fõleg minden egyes borító esetében messzemenõen egyéni maradt. A gépiratok, szöveg-, rajz- és fényképreprodukciók tipikus, egyúttal állandóan újrasúlypontozott „keverékét” hatásosan egészítették ki azok a „kalligrafikusan” megformált oldalak, amelyekbe végletesen tömör és már 1969-ben a késõbbi irodalmi munkásságot elõrevetítõ formában árad be – méghozzá csak elsõ pillantásra abszurdnak tetszõ megfogalmazásokban – az elszenvedett represszió miatti felháborodás. „Der Staat greift auch nach DEINEM Glied” - ez a korai példa már egyesíti az írásképet a nyelvi kép megidézésével, egy elkoptatott szófordulatot néhány betû felcserélésével („Geld” › „Glied”)** provokatív kijelentéssé alakít át, s a politikai cselekvést az akcionista cselekvéshez közelíti. 

A Schastrommel címlapjaihoz készült vázlatok sokasága jól szemlélteti, hogyan kísérletezett Brus íráskép és vizuális motívumok társításával. E borítóterveken megnyilvánul az a gondosság is, ahogyan a mûvész „könyvtervezõként” a gyártás minden egyes lépését elõkészítette: a szitanyomott borítókhoz akár tíz mintát is készített. Ezek az „alkalmazott” lapok, amelyek csak összenyomás után tükrözik Brus mûvészi szándékát, és egyenként teljesen absztraktnak hatnak, talán éppen emiatt a rajzolói duktus és vonalvezetés olyan motívumairól árulkodnak, amelyek csak sokkal késõbb bukkannak fel újra a nagy lapokon. 

A Schastrommel számai 1971-ig mindannyiszor több szerzõ – a már említettek mellett Georg Baselitz, Valie Export, Antonius Höckelmann, Kurt Kren, Arnulf Rainer, Dieter Rot, Dominik Steiger, Peter Weibel – anyagait közölték. A szövegek rajzokkal és fotókkal váltakoztak. A tartalmi skála „egy új BÉCS város építésének tervétõl” (Gerhard Rühm) Arnulf Rainer Face Farce-ain át Peter Weibel „zászlóverseiig” terjedt. 

1972-ben aztán megjelent a Schastrommel 8a, 8b és 8c füzete, amelyekben Günter Brus saját akciómunkásságát dokumentálta, kommentálta és – mint elõzõleg már a patentekkelis – különbözõ, a névtelen levéltõl a bírósági ítéletig terjedõ anyagokkal együtt részletesen és idõrendben publikálta. Engedve a kohlkunstverlag meghívásának, ahol Valie Export és Peter Weibel a bécsi akcionizmus (és elõzményei) történetét feldolgozó „bécs”-kompendiumot publikált, Günter Brus már korábban is gyûjtött anyagokat egy saját könyvhöz, ezt a tervét azonban a Lidérc kedvéért elvetette. Az akciókat fotók, koncepciók, bírálatok stb. formájában számbavevõ visszatekintést csak azután látta értelmesnek, hogy az Lidércben merõben új módon nézett szembe az utolsó akciók motívumvilágával, s a rajzolás és írás gyakorlatában önmagukban is fejlõdõképes mûvészi lehetõségekre talált. 

A következõ szám ugyanakkor már egy lényegesen új súlypontnak adott teret Günter Brus munkásságában – ebben adta közre a Wiener, Rühm, Dieter Rot és Friedrich Achleitner részvételével megtartott 1. berlini költõ-workshop eredményeit. Kiderült, hogy a „császárok” újra erõsebbnek érzik mûvész-hivatásuk iránti elkötelezettségüket, jóllehet a represszió és eimgráció élménye ugyancsak állandóan jelenvaló maradt. Az Lidérc szövegeibõl kibontakozó új nyelvhasználat, amely a tabusértést az elbeszélés tárgyáról mindinkább a konvencionális szóhasználat tagadására helyezte át, egyenesen a mûvész munkásságát mostantól meghatározó „kép-költemények”, szöveg-rajz sorozatok megalkotásához vezetett. A fény a nap szennye címmel Brus már 1973-ban megtervezte a Schastrommel következõ számának változatát, amely a rajzolt és (kézzel írott) szöveges oldalak ilyenfajta társításából állt volna. A terv így nem valósult meg, a hozzá kidolgozott motívumokat Brus azonban felhasználta a korszak másik fõmûvéhez, a Paráznaság bíborosai c. ciklushoz, amely késõbb a Croce del Veneto címet kapta. 

Tematika és megformálás 1970 és 1977 között végbemenõ változásait, akárcsak a többé-kevésbé „kollektíven” vállalt folyóirat (a mûvészek egy csoportját szolgáló „központi szerv”) átalakulását egyetlen mûvészegyéniség kísérleti terepévé cím- és helyváltás kíséri: a Schastrommel így alakul át Die Drossellé, a megjelenés (fiktív) helye így kerül át Bolzanóból Brüsszelbe. Mindkettõt Günter Brus mûvészi fejlõdésének tüneteként érthetjük a kényszerû berlini évek alatt (a börtönbüntetést 1976-ban pénzbüntetésre változtatták, 1979-ben pedig végleg visszatérhetett Ausztriába), hiszen ez az idõszak szinte pontosan egybeesik a folyóirat megjelenésének esztendeivel: a mûvész a blaszfémiától mindinkább az irónia felé fordul,*** a helyválasztás elõször politikailag motivált, majd egy szójátéknak (Brus-Brüssel) engedelmeskedik. Brus ezzel párhuzamosan tervezi meg legradikálisabb Testanalíziseit, majd egy hasonlóan testcentrikus motívumvilágból kiindulva írni és rajzolni kezdi regényét, a Lidércet, hogy végül alámerüljön elsõ kép-költeményeinek meseszerû-fantasztikus univerzumába.