|
Kozák Csaba |
|
A matematika, a fizika, az élettan, a kristálytan (és sok más tudományág) szimmetriáról beszél, akárcsak a mûvészet a mûvészi arány(osság) vonatkozásában, miközben az ókori görögök számára mindez „csupán” a dolgok közös mértékét jelentette. Írom ezt egy olyan nyelven, amely tele van (disz)szimmetrikus szavakkal: apa, ara, arra, bab, báb, csecs, csöcs, csúcs, ebbe, enne, epe, ette, gõg, inni, kelek, kerek, kezek, kik, konok, korok, köpök, körök, közök, láttál, lel, lehel, lepel, lohol, mellem, mosom, pap, pép, púp, rotor, sas, savas, sás, sebes, soros, sós, sörös, szász, szakasz, szesz, szósz, szösz, telet, tettet, tét, tót, vív, zúz, stb. Hadd emlékeztessek klasszikus mondatunkra is: Géza, kék az ég. Bizonyos magyar szavak (és pár mondat) kapcsán olyan értelemben beszélhetünk szimmetriáról, hogy az adott szó elsõ és utolsó, második és utolsó elõtti betûje (és így tovább) felcserélhetõ, hiszen oda-vissza ugyanazzal a betûsorral rendelkezünk. Ugyanakkor vizuálisan ez már nem érvényes, a direkt tükrözés által olvashatatlanná válik az írás a betûk rajzolata, egymáshoz való kapcsolhatóságuk balról jobbra irányuló rendszere okán. (Létezik ugyan tükörírás, de ennek köze sincs a fentiekhez, hiszen az a tükörkép szerint van kialakítva, azaz a megszokottól ellentétes irányban haladva csak tükör segítségével olvasható el. A tükörszó pedig szintén mást jelöl – pl. felhõkarcoló, húsvét –, azaz ebben az esetben olyan – gyakran összetett – szavakról beszélhetünk, melyek egy adott, elemezhetõ idegen nyelvi szó alapegységeinek lefordítása/utánzása révén keletkeznek.) Hangtanilag a fenti szavak/mondatok kapcsán szintén „csak” disszimmetriáról beszélhetünk, hiszen egy stúdiómagnón hiába játsszuk vissza az adott hangsort, a hangközök, a hanglejtés-hangsúly miatt akusztikailag nem ugyanazt halljuk, csak következtethetünk az eredetre. És jutott eszembe számtalan szebbnél szebb…, miközben egy kiállítás képeit nézegettem.
A kiállítás a Nemzetközi Szimmetria Társaság (International Society for the Interdisciplinary Study of Symmetry – ISIS) szervezésében jött létre, az ISIS Tihanyban októberben tartott hatodik kongresszusának rendezvényeként. Az ISIS útja publikációkon és periodikákon, kongresszusokon és kiállításokon át ívelt, tudósokat és mûvészeket volt képes tömöríteni és mozgósítani a szimmetria értelmezésének, értékelésének, kutatásának jegyében. A jelen kongresszusra egy több mint 300 oldalas angol nyelvû kötettel jelentkeztek az alapító Dénes Nagy és George Lugosi szerkesztésében (a kiadvány korábbi társszerkesztõje az a Darvas György volt, aki 1999-ben a Nemzetközi Szimmetria Társaság akkori fõtitkáraként megnyithatta a (Dis)Symmetrica ’99 kiállítást az Ernst Múzeumban). A Galéria IX kiállításának anyagát Dénes Nagy válogatta, s Vásárhelyi Antal rendezte. Menjünk ABC rendben. Ábrahám Rafael utolsó, „Lírai-geometrikus átfedések” sorozatából hozott el egy darabot. Az álló, akrillal festett képen geometrikus elemek lebegnek a kép magjában, miközben a fehér és lila idomokon áttüremkedik a rücskös/borzolt talaj/háttér.
| ||
A motívum és az azt befogadó közeg ütközete, ütköztetése. Bortnyik Éva és Tubák Csaba közös munkája egyfajta becsapós-kukkolós játék a nézõvel. Két fehér kocka-keret van a falon. Az elõlap(ok) közepén ablak, benne üvegnégyzet, ugyanez a hátlap(ok)on. A transzparens üveglapokon ugyanaz a vonalas, szálkás, sávos rajzolat, talán 1 cm-re lehetnek egymástól. Ha pontosan szemmagasságban állok a képpel szemben (ilyenkor jön a rendezõ dilemmája: mi az ideális szemmagasság?) és az elõlap (így a hátlap is) az orrnyergem síkjára merõleges, akkor, de csak akkor egy képet látok. Ha fel-le vagy oldalirányba elmozdulok, akkor a párhuzamosság és ismétlõdés jelenségével találkozom. Repetíció. Csáji Attila hármas sorozatán narancsos-vöröses ragyogás uralkodik, benne rojtos-tépett szegélyû vonalak kígyóznak, szelesen tekereg egy lávafolyam. Így is jó, de ha három lépést hátrálok a lézer szuperpozíciós felvételtõl, akkor látom csak a nyergében elõrehajoló lovast. Lazán levettem az egyik képet a falról, kíváncsi lévén a címére: Távozó vörös lovas I-III. (Más kérdés, ha már a nyelvi játékoknál tartottunk, hogy a lovas maga sárga. Gyermekkorunk piros pöttyös labdáján valójában fehér pöttyök voltak piros alapon. Lehet, hogy mindig is egy piros, pöttyös labdával játszottunk?) Faa Balázs, aki a kortárs mûvészet és matematika kapcsolatáról írta jegyzetét a fent említett kötetben, két nyomattal jelentkezett. Hogy gazdag hálórendszereibe, burjánzó, mesterséges vegetációiba, hihetetlenül szaporodó osztódásaiba szögesdrótot vagy spagetti-láncot lát bele a nézõ, az teljesen mindegy. A lényeg lenyûgözõ kidolgozottsága, tömbös formációjának ereje és egzaktsága. Hantos Károly is két printtel szerepel a tárlaton. A Rövidülés térrácsa komputerrel szerkesztett, egy gömböt látunk, ami deformálódik, egy raszterhálóra kívánkozik (vagy onnan indul az egész folyamat). Félkörívek, görbületek futnak párhuzamosan a síkban (és a térben), miközben ebben a szövetben-szövevényben nem találunk egyetlen egyenest sem. Annál inkább dinamikát és a szerkesztés fázisait. Haris László nagyméretû, álló fotónyomatai egy szétmálló, porladó világ stációit mutatják feketén-fehéren. A káosz uralkodik egy olyan rendszeren, ami valamikor egyensúlyban lehetett. Mára viszont a fekete áramlások sebesen elmosnak minden azonosítható formációt, a foltos-sebzett képmezõbõl néhol kivillan az egykor uralkodó fehér. Aszimmetria. Inkler Valéria két munkája elõtt vagy elidõznek a férfi látogatók vagy gyorsan tovább mennek. Ugyanaz a két nõi torzó fotóalapon, a fej és az alsó lábszár nem látszik, az egyik fekete-fehér, a másik alaptónusa rózsaszín. A felkarok védõ támasztásában és kiemelõ odaadásában hatalmas, enyhén lejtõ, tojásdad mellek. A meztelen torzó zárt comb-párja völgyében szeméremteste rejtõzködik, meg nem is. A mellbimbókon és a hason átfutó kalligráfia. Minden duplikátban. Az eredeti üzenetet nem értem. De minek? Lantos Ferenc Kapcsolatvariációin piros, fekete, fehér sávok váltakoznak, mozgást imitálnak, más-más sor- és színrendiséget alkotnak, egy S-vonal ismétlõdik a szitanyomatokon. Tiszta munka, semmi mellébeszélés. Magyar Péter egy fehér, mûanyag kockát adott be a kiállításra. A kubus számtalan apróbb elembõl van összerakva, ragasztva. Ablakok nyílnak rajta, lapocskák hajtogatódnak derékszögben, szobákba léphetünk, folyosókon haladhat át a szem, barlangos labirintusok kanyarognak az objekt belsejében, felszínén hullámvonalban vágott a papír széle.
| ||
Ritmus és taktus. Az építész mûvészien és mesterien „kubikol”. Mengyán András festményein (Szimultán formakapcsolatok a 4 dimenzióban; Túl a 4D térstruktúrán), precízen szerkesztett és kivitelezett hálórendszerében alig gyõzi a szem a részleteket, a kapcsolódási-átfedési pontokat, az egymásba hatoló, egymás átlátszóságában rejtõzködõ testeket, hengereket. Mindez teljes kolorban, neonos sugárzással, állandó mozgásban. Ahogy az egyik kiállítás címe mondta: tudomány a mûvészetben, és fordítva. Nagy Gábor György puritán címadásra szorítkozott két munkáján. A Rotációk négy téglalapot ábrázolnak, ahol mindegyik lapocska egyik sarka lekerekített (gondolom ezt koptatja a szél forgás közben). A négy elem úgy illeszkedik egymáshoz, hogy középen (a résben) egy azonos hosszúságú szárakkal rendelkezõ keresztet látunk. A lapocskák felülete maszatos, ne mondjam, piszok színû. Engem – sajnos – elmosatlan tortakésekre, fagylaltmasszát átforgató lapátokra emlékeztet. Sajnos. Nem’s Judith (nem elírás) három téglatestet függesztett lépcsõzetes alakzatban a kiállítótérbe. Fehér oldalaikon sárga, fekete, piros téglalapok, négyzetek, L-formációk (lólépések) futnak át, fedik egymást. Munkája valójában vizuális permutációk reprezentációja, ahogy a kötetben szereplõ írása jelzi: út a 2 és 3 dimenziós rendszerek és fraktálok felé. Juncosa Nuria szimmetriarendszerének egyik variánsán háztáji gazdálkodást folytat, tyúkfarmot üzemeltet. Az olajképen 8 kakas, 8 tojás áll katonás rendben, a zöld rétre szórt sárga magvakat eszegetnek.
| ||
Egyszerre van jelen a felül- és oldalnézet, az egyiptomi „síkba hajtogatom a teret” ábrázolás. A másikon – szintén madártávlatból és „kiterítve” – az idilli falu képét láthatjuk: kertek, házak, tehenek, traktorok, pici tavacskák-medencék, fák, virágok… Minden telken ugyanazt láthatjuk, talán csak a helyrajzi számuk más. Mindenbõl mindenkinek ugyanaz a „jóság” jut, a globalizált világ majd gondoskodik arról, hogy nemzetek, kultúrák, individuumok önnön tükörképüket láthassák, ha átnéznek a szomszéd kerítésén. Végre egy vidám gúnyirat! Orosz István két mûve a látvány paradoxonaira, optikai illúziókra épül, a „hogyan verjük át a nézõt” (pontosabban: csapjuk be a szemét) tökéletes példái. Az egyik fekvõ rézkarcán megjelenik Shakespeare színháza, a Globe Theatre. A kép bal oldaláról indul a színpad, a színészek valamilyen jelenetet adnak elõ, miközben jobb oldalt egy festõ (maga a grafikus) egy festõállvány elõtt állva festi a drámaírót. Ha a látogató nem ismeri Orosz munkásságát, akkor csak bólint: rendben. Keresem a trükköt, aztán megtalálom. Annyi az egész, hogy a rendezõ (jó szemmel) egy sarokba tette a mûvet. Azon túlhaladva, ha balról, kb. 45 fokos szögben visszapillantok a képre, akkor meglelem Shakespeare nagyméretû portréját, ami a frontálisan látott kép apró részleteibõl csakis oldalirányból rajzolódik ki! Technikai bravúr, ahogy a másik munka is, ami az Önarckép Alberttel (In memoriam Albert Einstein) címet viseli. Üveglappal borított, asztallapra fektetett grafikáján a tudós íróasztalának kellékeit figyelhetjük meg: van itt könyv, szemüveg, tintatartó, ceruza, körzõ, lámpa, stb. Mindezen tárgyak egy félköríves sávban, oldalirányba szétnyílón (de még felismerhetõen) vannak megrajzolva. A mû felsõ harmadának közepére, a lap síkjára merõlegesen egy kb. l5 cm hosszú krómacél henger van állítva. Ez a tükrös henger úgy gyûjti be a lapról érkezõ fényt, jeleket és információkat, hogy azon Einstein realista portréja rajzolódik ki. A bûvész és az õ nyula. De hol a címben megígért bûvész? Tessék venni a bátorságot: arrébb kell tolni (vagy egyszerûen felemelni) a hengert, ami alatt egy földgömböt rejt a rajz, benne a szerzõ arcképével. Trükkös tükrös.
| ||
A kiállításon két munka szerepel Pócsy Ferenc villamosmérnöktõl-szobrásztól. Nagy piramisa – neonfény, kékes üveglapok, statikus objektum – kevésbé érdekes mint a kiállítás egyértelmûen fõmûve, A modell. Végy egy 4 egyenlõ oldalú háromszögbõl álló piramist, az elõlapot távolítsd el, nyisd ki, a maradék 3 háromszöget béleld ki tükörrel, majd mindhárom lapon fúrj egy-egy lyukat, és várd a csodát. A nyílásokon egymás után (a sebessége szabályozható) egy-egy 30 cm-es fém pálcika bújik elõ, megállnak a valós és virtuális térben, majd a pneumatika sziszegésének kíséretében a rudak hirtelen visszahúzódnak üregükbe. A mobil mutatványa közben a pálcikák kilökött, álló állapotban egy olyan objektet formáznak, szabályos alakzattá állnak össze a sokszoros tükrözõdés által, ami – ha jól számoltam – 8 egyenlõ oldalú háromszögbõl és 6 négyzetbõl áll. Annyira jó, hogy Haraszty István is megnyalná az ujját.
| ||
Ha nem láttam volna Rákóczi Gizella ’98-as mûcsarnoki kiállítását és nem olvastam volna négykarú spiráljairól, akkor most csak egy félrenyomott abroszt látnék tõle a tárlaton, amin sárga, kék, zöld, piros (és ezek árnyalatai) csíkok, vízszintes és függõleges sávok futnak át, egymást keresztezve és átfedve, tónusokat alkotva. De láttam! Õt nagyban és szériákban kell megnézni. Jablan Slavik l6 (4×4) négyzetében fekete, zöld, sárga és tojásfehér csíkok futnak keresztül, törnek meg és/vagy folytatódnak egy másik négyzetben. Nála önállóbb, mozgalmasabb életet élnek az irányukat váltogató sávok. Jó ránézni erre a „kiszerkesztett” munkára, de azért nem izzadt a tenyerem. Vásárhelyi Antal, az M.C. Escher munkásságát többször megidézõ, parafrazeáló mûvész, egy munkát hozott el tízes Fibonacci sorozatából. A sorozat (l, l, 2, 3, 5, 8, l3, 21, 34, 55, stb.) strukturáltsága alapján építkezik kockákból, téglatestekbõl álló ferde tornya. A trükk annyi, hogy a számsor szabályait követik a vonalkázott részletek és a szürkék és zöldek tónusváltozásainak arányai. Vén Zoltán szintén megidézi Eschert, rézkarca címében a csillagokig (ad astra) repteti a mestert. A képen egymásba kapcsolódó háromszögek lebegnek az ûrben, fojtogató ölelésükben egy kaméleon mozgolódik, körötte a légben valós és képzeletbeli, mai és egykori légi jármûvek, ûrhajók és mesterséges holdak cirkálnak. Verne Gyula Némó kapitánya nagyot sóhajt, vízbõl az ûrbe vágyna. Amúgy aprólékosan, rendesen meg van rajzolva. Zalavári József viszont nem sokat cicázott. Fogott egy négyzetes fémlapot, a jobb alsó sarokból közel 30 fokos szögben bevágott a lap felsõ harmadáig, onnan lefelé derékszögben irányt váltott, aztán elkezdett hajtogatni. A síkból pár keresetlen mozdulattal eljutott a plasztika terébe, 2D-bõl a 3D-be. Ennyi. Magyarul: a kiállításon – mint minden csoportos tárlaton – van egy/több fõmû, körítésként pedig jobb és gyengébb darabok. Itt is ezzel találkozhatott a nézõ, ha fõleg a szemére hagyatkozott. Ha tudomány és mûvészet kapcsolatát kereste, ha a matematika, geometria szerepére volt kíváncsi a képi-téri szerkesztésben, ha a szimmetria (középpontos, tengelyes és síkszimmetria), disszimmetria és aszimetria ábrázolását, leképezhetõségét kívánta megtekinteni, akkor bizonyára nem csalódott. Ha el is tévedt a szekvenciák, repeticiók, permutációk birodalmában, ha nem is figyelt vagy észre sem vette a kombinációs és variációs lehetõségek, patternek és fraktálok információáradatát, ha egyszerûen csak megnézte (ahogy én is tettem) ezt az anyagot, és kíváncsiságot ébresztettek benne az ismeretlen összefüggések, nos, akkor már megérte. Az pedig, hogy a Szimmetria Társaság két ágra szakadt évekkel ezelõtt, az, hogy polarizálódásuk egészen egy folyamatban lévõ pereskedésbe torkollott, az számomra (és gondolom az érdeklõdõknek is) egészen addig teljesen érdektelen, amíg konferenciákat tartanak, párhuzamosan publikálnak és kiállításokat rendeznek. A szimmetria állandóságának jegyében mondhatnám, hogy nekem 8. OTTO. |
||
|
|
||
|
|
