|
Erdõsi Anikó |
|
Nem tudom, ki hogy van vele, de engem kifejezetten bosszant, ha egy mûvészeti eseményt, fõleg ha rangos, nemzetközi, nagymúltú eseményrõl van szó, szedett-vedetten, érzékelhetõen arrogánsan, és nyilvánvalóan kapkodva rendeznek meg. Elfeledteti-e az ezzel járó zavart és bosszúságokat a közvetített tartalom? Errõl valószínûleg hosszabban lehetne vitázni. Vagy csak „belekényelmesedünk” ebbe az egyre szervezettebb, információ-orintált világba? Az elmúlt évben látott hazai és nemzetközi seregszemléket tekintve egyre fontosabbnak tartom a fenti kérdést. Persze vannak árnyalatok, és fölösleges elõzetes elvárásokat támasztani a különbözõ eseményekkel szemben. De ha egy fesztivál egyik hivatalos programjáról az esemény elõtt egy órával, véletlenül és informálisan szerezhetünk csak tudomást, miközben két másikon próbálunk egyszerre részt venni, könnyen elveszítjük a fejünket, a türelmet meg most hagyjuk. Ha egy – még egyszer: nemzetközi és médiamûvészeti – fesztivál napra/órára lebontott programját nem találjuk meg a nyitás elõtt öt nappal a honlapján, már rossz érzésekkel és némi gyanúval állunk az esemény elébe. Elõítéletek, le velük. Amikor azonban a már kinyomtatott brosúrán is csak a szokásos píár-legek szerepelnek, hasznosítható információ viszont alig, a helyzet még rosszabbnak tûnik. Ha pedig valamennyire tájékozottak vagyunk a helyi viszonyokat, közhangulatot illetõen, akkor már enyhe szorongással keveredõ kíváncsisággal várjuk az adott napokat.
Az esemény története tanulságos. A VIPER fesztivált idén negyedszerre rendezték meg a három ország határán lévõ Basel városában. Az 1980-ban, eredetileg az ország belsejében, Luzernben alapított fesztivált 2000-ben „vették meg“ a bázeliek, de úgy tûnik, hogy ez nem bizonyult jó vásárnak. Az idei megnyitón a várost képviselõ fõszponzor finomkodás nélkül jelentette be, hogy jövõre nem hajlandó támogatni a fesztivált. Az amúgy sem feszültségektõl mentes légkört ez az indítás nem igazán oldotta. Az ott el nem hangzott fõ érv a helyi intézményvezetõk és szakmabeliek szerint az, hogy a fesztivál szervezõi nem is próbálták bevonni a helyi közönséget, és a programokat befogadó intézményeket is csak minimálisan informálták. Így a fesztivál ugyan a város falain belül, de némileg légüres térben zajlik annak ellenére, hogy az ígért programban számos, nyilvános térben zajló, a közönséget bevonni szándékozó projekt is szerepel. Egy globális, szûk szakma találkozója egy amúgy mûvészethez edzett helyi közönség szeme láttára – körülbelül így írható le az esemény nem is nagyon sarkítva. És a közönség ilyen módon, „elintézendõ“ dologként való kezelése már csak azért is érdekes, mert a fesztivál hívószava szerint róluk is (?) szól.
| |||
Az idei fórum a „Generations on the move“ [Generációk mozgásban] mottóval a jövõ, azaz a „digitális technológiákhoz igazodó mobil társadalmak“ vizualitására és életstílusára fókuszál. Ez a téma nagy volumenû eseményektõl megszokottan is meglehetõsen, egy médiamûvészeti fesztivál esetében pedig szinte semmitmondóan általános. Már a cím is elsõsorban a formára, a vizuális megjelenésre, s érthetõ módon annak is a technológia oldalára koncentrál, de a látott munkákat tekintve általában elmondható, hogy érthetetlenül kevés a tartalomra vonatkozó mûvészi vízió. És ez már nem a szervezés problémája. Az itt látott anyag erõs szûrésen esett át. A nemzetközi médiamûvészettel foglalkozó szakemberekbõl összeállított zsûri az idén a három kategóriában meghirdetett felhívásra, hetvenhárom országból több mint kétezer beérkezett pályázat közül választotta ki azt a százharminchármat, amely a közönség elé kerül, és egyben eséllyel pályázik a kategóriánként kiosztott, svájci illetve nemzetközi díjakra.
| |||
Az „Imagination“ elnevezésû kategóriában a mozgókép tradicionális és „jövõbeli” formáival foglalkozó mûveket vártak. A díjat megosztva két videó-mû kapta. A brazil Cezar Migliorin Action and Dispersion címû munkája (2003, DVD, 5 min. 40 sec.) a mûvész Észak- és Dél-Amerikában tett utazását rögzít, amelyre az egyik brazil olajtársaságtól kapott mûvészeti díj összegét (20.000 brazil real) fordította. A buszutak, várótermek, taxik és az út során elfogyasztott ételek képsorain folyamatosan látható az egyre fogyó bankjegyhalom, míg az út végére teljesen el nem tûnik.
| |||
A másik díjazott, Tove Krabo videója a chat room-ok virtuális valóságát és a valós élet jeleneteit csúsztatja egymásra, és a tökéletlen fedés hézagjaival teremt különös atmoszférát. A Chatroom01 – Le Description címû videóján (2003, DVD, 21 min.) egy nõ és egy férfi különösen felszínes csevegését hallgatjuk, különbözõ helyzetekben. A párbeszédben gyakran olyan dolgokat írnak le a szereplõk, amiket amúgy is látunk a felvett jeleneten, az idõnkénti fura fordulatok, oda nem illõ mondatok azonban teljesen abszurd szituációkat teremtenek.
| |||
Nem kapott díjat a fesztiválon szereplõk közül az egyik legszebb alkotás, Myrna Maakaron BerlinBeirut címû rövidfilmje (2003, BETA-SO, 23 min.). Mi a különbség Berlin és Beirut között, illetve mi a közös bennük? A ma már Berlinben élõ fiatal mûvész lila ruhában biciklizik körbe Berlinben, hogy kicsit szétnézzen Beirutban. Integet a régi szomszédoknak, bejárja a fal és a zöld zóna helyét. Közben, mintha mesekönyvbõl olvasná, szinte vidáman meséli személyes történeteit Libanonban töltött gyerekkoráról, a háborúról, a rombolásról, a bunkerben töltött estékrõl, elsõ berlini élményeirõl. A film a „Berlin hat betû, Beirut hat betû“ – mondattal kezdõdik, illetve végzõdik.
| |||
A „Processing“ kategória elsõ helyezettje a német Niclas Roy által megépített játékasztal-installáció (Pongmechanik, interaktív installáció, 2003/2004). Ez a szekció olyan a folyamatot kiemelõ, életszerû elemeket beépítõ mûveket keresett, amelyek bevonják a mûbe a lokális teret, illetve közönséget. Olyan performanszok, valós és virtuális environmentek, játékszoftverek, „smart object“-ek, interface és interakció design mûvek kerestettek, amelyek digitális információ felhasználásával mutatják be az interaktivitás és az improvizáció lehetõségét. A Pong az egyik elsõ számítógépes játék, amely alapján Roy egy digitálisan vezérelt, analóg játékasztalt épített meg. A játékosok két joystick segítségével irányíthatják az üveglap alatt mozgó labdát. Az egykori valós játék visszafordítása a digitálisból egy köztes, de korábban nem létezõ fázisba némi média-nosztalgiát vetít elénk. De a mû igazi érdekessége az, hogy az alépítmény áttetszõ plasztik doboza látni engedi a kézzel összeépített mechanikát, így tanúskodva sok, az „elavult” gép szétszedésével töltött óráról és kitartó barkácsszenvedélyrõl.
| |||
A harmadik kategóriára a „Transposition“ cím alatt olyan mûvekkel lehetett pályázni, amelyek a technológiai hálózatokon belüli tevékenységre és kommunikációra helyezik a hangsúlyt. Ezen belül a helyhez, helymeghatározáshoz kapcsolódó, illetve disztribúciós rendszereket (LAN/WAN/ WIFI …etc.), a mobil számítógépes és GPS eszközöket, vagy az infravörös és Bluetooth kapcsolatot felhasználó, kísérleti szellemiségû mûveket vártak. Az itt szereplõ munkák közül a zsûri a brit-francia alkotópáros Shiho Fukhara és Georg Tremmel Biopresence címû „transzgenetikus kultúrprojektjét” (2003/2004) emelte ki. Az általuk kifejlesztett, és „transzgenetikus sírkõ“-ként is emlegetett program lehetõvé teszi, hogy emberi örökítõanyagot jutassanak egy fa DNS-ébe, tulajdonképpen anélkül, hogy a fa genetikailag vagy vizuálisan megváltozna. Emberi jelenlét egy fa testén belül – a mûvészet és tudomány diszciplínáinak inkább filozófiai, mint praktikus találkozásának vagyunk tanúi. Szintén ez utóbbi kategóriában indult a brit Jeremy Wood GPS Drawing projektjével (drótnélküli hálózati performance, 2000-tõl), amely talán az egyetlen valóban „public art“ project a fesztiválon, amennyiben ténylegesen bevonta a high-tech ismeretekkel nem rendelkezõ közönséget és egyben a város szövetét is a mûvébe, s ráadásul, ha rövid idõre is, de közösséget kovácsolt a résztvevõkbõl. Wood évek óta készíti a különbözõ földrészeken városokat, sõt olykor egész vidékeket betöltõ virtuális tér-rajzait. Az adatrögzítés segítségével testének mozgásával rajzol a valós, háromdimenziós térben, de a vizuális eredmény csak a számítógép virtuális terében válik értelmezhetõvé.
| |||
Szintén a mûholdas helymeghatározásra kifejlesztett technológiát alkalmazta Usman Haque Sky Ear címû interaktív GPS performansza (Basel, 2004). A több mint száz hélimmal töltött és az égre feleresztett lufi mozgásszínházát a jelenlévõk öntudatlanul rendezték, vagy legalábbis befolyásolták. A mûvész minden luftballont egy-egy mobiltelefonnal, miniszenzorral és LED-del szerelt fel. A LED-ek fényintenzitása folyamatosan változott, ahogy keresztezték a létrejövõ elektromágnes mezõket. A nézõk mozgása folyamatosan változtatta az elektromágneses szférát és ezáltal az energiahullámok tájképét. A létrejövõ jelenség látványa mellett a lufi-felhõ telefonjainak felhívásával hallhatóvá is válik a repülõ installáció. A mû viszonylag egyszerû és játékos módszerrel teszi érzékelhetõvé az amúgy láthatatlan adatfolyamot és a környezetre gyakorolt hatását.
| |||
A fesztivál keretein belül egy konferencia, több beszélgetés és prezentáció is zajlott. Ezek közül a legérdekfeszítõbbek a copyright kérdéskörét és aktuális jelenségeit tárgyalták. A négy éve alapított, és azóta a médiamûvészet állandó bázeli helyszínének számító [plug.in] a fesztivál keretében bemutatott aktuális kiállítása és az ahhoz kapcsolódó panel-beszélgetés is ezt a témát járta körül. A mûvészi gyakorlat és az érvényben lévõ jog összeütközésének problémáját tárgyaló vitaest megrendezését tulajdonképpen a német Cornelia Sollfrank Legal Perspective címû ide készült új munkája, illetve annak alakulása motiválta. A mûvésznõ eredetileg ide szánt projektje egy képsorozat volt, amelyet az általa kifejlesztett net art generator készített. A program Andy Warhol virágképeit felhasználva alkotott újakat. A projekt azonban nem felelt meg a jogi feltételeknek, ezért Sollfrank több a szellemi tulajdonra specializálódott jogászt keresett meg, és a megvalósítandó kiállítás rizikójáról kérdezte õket. Végül a Warhol-Sollfrank virágok helyett a kiállítótérben csak a jogászok videóval rögzített nyilatkozatai láthatók és hallhatók mint a kulturális elõrelépésnek gátat szabó törvények katonái. A kapcsolódó beszélgetésen persze már újra jelen voltak a mûvészet képviselõ – mûvészek, kurátorok, galeristák, gyûjtõk és kiadók személyében –, hogy a másolás, alkotás és a manipuláció számtalan vonatkozását ütköztessék. A fesztiválnak vége, de ez a vita csak most kezdõdik, és valószínûleg sokáig fog tartani. |
|||
|
|
|||
|
|
