|
Radák Juca |
|
Mostanában nem divat kiállításmegnyitókra járni. A múzeumokban, galériákban sorra nyílnak a kiállítások, de a régebben oly csalogató szilvás papucs, pogácsa, húsos hasé, vörösbor elveszítette vonzerejét. A kortárs galériák hiába felelnek meg annak a már önmagában is nehéz elvárásnak, hogy legyen koncepciójuk, arculatuk, és emellett mindig frisset, újat és izgalmasat mutassanak be. Nehéz feladat egy galéria mûvészkörét ehhez a kritériumhoz igazítani. Délceg Katalin a Dovin Galériában 2002 óta szisztematikusan a táj-érzettel foglalkozó mûvészek (Baranyai Levente, Horváth Krisztián, Nemere Réka, Ötvös Zoltán, Tolvaly Ernõ festõmûvészek és Huszár Andrea, Kovách Gergõ szobrászok) alkotásait állítja ki. Az elsõ pillanatban kissé elavultnak tûnõ mûfaj, amely a 16. században vált önállóvá, és azóta már minden korszak újra definiálta, Magyarországon több mûvész számára ismét érdekessé vált. Eltérõ módon közelítik meg a témát, hisz minden alkotónak mást jelent a táj. Krasznahorkai László megfigyelése szerint: „a táj fogalma olyan mélyebb, antropomorf jellegû fogalom, melynek semmiféle létezése nincsen, ennek ellenére a mi számunkra rendkívül fontos”, de a Dovin új elõadássorozatával bemutatja, hogy a táj különbözõ megközelítése nemcsak vizuálisan létezik. Délceg Katalin, megtörve azt a folyamatot, hogy a megnyitókra látogatók köre leszûkült „barátokra, rokonokra, üzletfelekre”, elindította a Krasznahorkai László által megfogalmazott: Táj nincs. Tájelméleti elõadássorozatot. Az elsõ elõadás (január 30.) idején a kiállított mûvek nem korlátozódtak a galéria mûvészkörére (Baranyai Levente, Horváth Krisztián, Ötvös Zoltán, Tolvaly Ernõ), a kortárs mûvészeti szcénából több mûvész (Konkoly Gyula, Szotyori László, Szûcs Attila) munkája is látható volt. Krasznahorkai bevezetõjében a sorozat koncepcióját ismertette, majd Csak egy száraz pászma a kékben (Hat perc Ferdinand Hodler életébõl) címû írását olvasta fel a közönségnek.[1] Az elõre megírt, pontos irodalmi bevezetõ után Károlyi Zsigmond sokkal szabadabb, asszociatívabb elõadása következett. Elõadásának címe, Mednyánszky László a Land Art után, épp olyan provokatív volt, mint az elõadásmódja. A mûvész elképzelése szerint a tájhoz, a körülöttünk lévõ távlatokhoz vagy világhoz személyes élményeken keresztül kerülhetünk közelebb. Erre legkézenfekvõbb megoldás a séta. A séta megélésére bíztatott mindenkit, illetve a meghitt ballagás közbeni gondolkodásra buzdította a hallgatóságot, melyhez kiindulópontként három könyvet ajánlott: Robert Walser: A séta. Válogatott prózai írások, Mednyánszky László feljegyzései 1877–1918, Fischer Gábor: A sétáló filozófiáról és a mûvészetrõl.[2] A második estét (április 2.) Erik van Egeraat holland építész szokatlan környezetben, Huszár Andrea installációján lépkedve tartotta. Az építészetnek – Egeraat szerint – a szépségrõl kell szólnia, és a környezettel szerves egységet alkotva, az eltérõ tájegységekbõl adódóan mindig különbözõnek kell lennie. Elméletét az általa tervezett épületek (Budapest – ING Bank, Moszkva, Szentpétervár, Amszterdam, Koppenhága) bemutatása mellett az építészet és a divat, illetve az építészet és a gasztronómia összehasonlításával illusztrálta. Egeraat színes elõadásában az építészet anyagi vonzataira is kitért. A harmadik elõadás (május 28.) Tolvaly Ernõ kiállításának idõszakára esett. Délceg Katalin ismét egy külföldi elõadót hívott meg, Yang Lian kínai költõt. A költõ a kortárs kínai költészet ismertetése után saját verseit olvasta fel. A nyilvánvaló nyelvi nehézségek miatt inkább csak a hangzásra, a versek dallamára, ritmusára figyelt a közönség, de Yang Lian után Krasznahorkai László felolvasta a versek mûfordítását is. A negyedik elõadás (november 19.) az eddigiektõl eltérõen Baranyai Levente kiállítás megnyitójával egybekötött este volt. Beke Tibor matematikus érdekes módon közelítette meg a témát. A mûvészettörténet mindig a mûbõl indul ki, összehasonlító tudomány. Beke Tibor ezzel ellentétben egy természettudományos gondolatot alkalmazott vizsgálati módszerében. Egy adott elmélethez – mely szerint a látható világ a geometria eszközeivel formába önthetõ – hozott fel példákat. Tézisét a mûvek áttekintése után a következõképpen egészítette ki: a világ, ami látható, a geometria eszközeivel új formába önthetõ. Az elõadás érdekes volt nagyvonalú szemlélete miatt, de magában hordozta a mûvészettörténeti szempontból apróbb tévedések lehetõségét. Egyetlen példa: Giotto alulnézetbõl komponált freskóját (A Szent Damján templom feszületének intelme, Assisi, San Francesco, felsõtemplom) és annak (természetesen) torzított térábrázolással készült, más szemszögbõl felvett reprodukcióját nem lehet összehasonlítani egy kisméretû táblakép perspektívájával. Egyre gyakrabban szerveznek konferenciákat, szimpóziumokat, melyekre általában a mûvészeti életben aktívan jelenlévõ elõadókat kérnek fel. A túl gyakori szereplés miatt, s mert egy-egy téma kutatása sok idõt vesz igénybe, ritkán kapunk új információt. A Dovin ezért nemcsak a mûvészeti szcénából válogat, hanem más területen mûködõ kutatókat is meghív egy-egy téma megközelítésére. A program 2005-ben is folytatódik, az év elején Tardy János geológus táj-értelmezését ismerhetjük meg. |
|
|
|
1 Közölve: Balkon. 2003. november
|