|
Szûcs Károly |
|
„A fotóval való azonosságom a megszületésemmel kezdõdött” – mondja magáról Hegedûs 2 László. Az, ahogyan az ifjú Hegedûs a világba exponálódott és fényre jutott fantáziája, olyan mintát jelent számára, amivel õ maga a váratlanul elõbukkanó fotografikus képet azonosítja. Henri Fox Talbot, aki a fotográfia születésénél volt jelen, úgy vélte, hogy a fotográfia a tapasztalatok bõvítésének eszköze. Igen. Valószínûleg mindketten ugyanarról beszélnek. A dolgok mágikus és racionálisan felfoghatatlan találkozásáról.
Hegedûs 2 egyik legjelentõsebb munkája, az 1987-89 között készült Nagy Fehérvári Árvíz képei szintén egyfajta mágiának tûnik. Nagy Fehérvári Árvíz természetesen sosem volt. A sorozat fotómontázsain csendéleteket látunk: régi, lepusztult épületeket, méltósággal úszó fehér hattyúkat, a városi utcákon lágyan hullámzó vizet, komor éjszakai, holdvilágos eget. Valódi, régi fehérvári helyszíneket, a Strand éttermet, a vidámparkot, néhány vasúti épületet vagy az elsõ világháborús emlékmûvet; a vízen úszó éjszakai csend álomszerû tereit. Hegedûs fotómontázs-ötlete egy soha nem volt állapot megörökítésével a képzelet archeológiai szintjére kalauzol bennünket, ezzel a fogással olyan csendélet-tájakat alkotva, melyek a valóság jelképes és fantasztikus állapotát idézik fel. Betekinteni a láthatatlanba a képzelet és a vizuális fantázia segítségével – Hegedûs további munkáira is ez jellemzõ. A korai, 1975-80 közötti idõszak fényképein a makrofotózás, illetve a faktúra-imádat különbözõ eseteivel találkozunk, egyfajta makromágiával. Ezeken a képeken az anyagszerû felületek különféle variációi kapják a legfontosabb szerepet. Tört kekszeket látunk caola szappan mellett, majd transzparenssé fakított testeket, málló falfestékbõl elõbukkanó sárvénuszokat, vagy a tejút mintájára gomolygó arc-csillagképet. A makro Hegedûs 2 László számára nem más, mint a felszín mögé látás, ahol a szépség és a leromlottság együttes állapota tárul elénk. Az anyagszerûség, illetve az anyagi formák és a tér megszokott észlelésének vizuális átrendezése olyan fontos ezeken a képeken, hogy önmagában ettõl absztrakt mûalkotásnak tûnnek, felfogásukban pedig Lõrinczy György 1965 körül alkotott fényképeire emlékeztetnek.
| ||
Hegedûs 1977 óta filmezéssel is foglalkozik, és attól az idõponttol kezdve egy-egy mûvében igyekszik összekapcsolni a különféle képzõmûvészeti és fotós technikákat. Nemegyszer a mozgófilm kockája, a fénykép, a fénymásolás és a szitanyomat alkotják a mû komplex, vegyes technikáját. Ennek eredménye a látvány formájában különbözõ, változatos, de ugyanazt a dolgot „ábrázoló” mûvek, vagy pozitív-negatív képpárok sorozata. Ezek roncsolt, színezett és transzparens felülettel rendelkeznek. Hegedûs egymásra vetíti a motívumokat, színeket és a változatos faktúrákat, ezzel fosszília-szerû, karcos felületeket adva mûveinek. Egyik ilyen képén a három meztelen gráciát látjuk egymás mellett. Mivel Hegedûs a kép még két másik variánsát is kidolgozta, ez a sorozat sajátosan pop-artos felfogású képszekvenciákat eredményez. Beke László írja Hegedûs 2 Lászlóról: „Az egyik Hegedûs képzõmûvész, a másik Hegedûs filmes.” Ezt a mondatot bátran kiegészíthetjük azzal, hogy a harmadik Hegedûs pedig fotográfus, sokszor mindez egy alkotáson belül. A Digitális palatáblakép címû sorozat (1998) egyik valódi, régimódi palatábláján nyomtatott matematikai egyenlet mellett egy hal fényképével találkozunk. A következõ képeken a csillagkép és hal, egy dal kottája és hal, illetve Esterházy Péter egy szövegének a részlete, amely a „minden Egész eltörött” ismert problémáján elmélkedik, valamint a hal jelenik meg. A palatáblák „médium felületén” a különbözõ tudásformák és a mellettük örökösen visszatérõ hal motívuma a szürrealisták szándékosan zavartkeltõ, ellentmondásokra építõ képfelfogását követi.
| ||
Hegedûs színes fényképein, melyek az utóbbi öt évben készültek, szintén ellentétpárba állított motívumokat használ fel. Nagyon jellegzetesek a festett pöttyök, gyöngytyúk-tollak, kerek foltok, dominók és gombok, melyeket állatokkal, emberekkel társít. A másik motívumcsalád tagjai, melyek rendszeresen visszatérnek képein, a gyümölcsök és madarak. A sokszor rohadásnak indult almákat, sárga körtéket vagy a piros cseresznyét, a jellegzetesen régi, ismert festmények vagy egy férfitorzó elõterében helyezi el. Képein ismételten feltûnik egy-egy lebegõ gömb vagy gyümölcs. A madarak közül különösen kedveli a gyöngytyúkot és a fehér galambot. A fehér galamb számtalan képén megjelenik, melyek közül a legjellegzetesebb az, amelyen zöld tájban egy lepellel letakart titokzatos álló alak mellett egy fehér galamb áll és figyel várakozóan. Sejtésem az, hogy Hegedûs 2 László rejtett önarcképérõl van szó. Hegedûs színes fényképei a régi, moralizáló vanitas csendéletek és a szürrealista, a tudatalatti világát megjelenítõ képopera kelléktárából valók. Titokzatosság és szépség, mûvi ideálok és természetes szétbomlás, rothadás és termékenység összetartozása jelenik meg rajtuk. Céljuk a fantasztikum és az éteri melankólia szintézise. A Talajminta (2001) sorozat markánsabb darabjai a barnás tónusú fényképekbõl állnak, melyeken földbe fagyott rongydarabok, vékony, finom porral borított fémlemezek, tárgylenyomatok láthatók. A képek Marcel Duchamp Nagy üvegjének porlepte változatát, illetve az object trouvé, a talált tárgy koncepcióját idézik. Ebben az esetben a „talált mûalkotás” lehet a megfelelõ kifejezés. A Talajminta képeihez szorosan kapcsolódik a Közelebbrõl nézve címû sorozat (2001-2004), amely képeit olyan motívumok jellemzik, mint a málló falfelületek, festõi rozsdafoltok, mohával borított lepergõ vakolatú falak, penésztenyészetek – bársonyos szirmú virágokkal az elõtérben. Ezzel Hegedûs ismét az anyagszerûség makro-univerzumába lép be, a részletek kinagyított és váratlan szépségét mutatja meg, átlépve a mindennapi észlelés határain.
| ||
Összegezésül elmondhatjuk, hogy Hegedûs 2 László mûvészete a játékos, költõi szürrealitáson alapul, melynek célja: behatolni a látás mélyvilágába. Az a látásforma, amit Hegedûs létrehoz, nem csupán a világ optikai felfedezése, hanem egyszerre a meglátás, vízió, fantázia és a tudatalatti eszköze, és ezzel Hegedûs 2 László (nomen est omen) kettõs látást gyakorol. Hegedûs ezzel a kettõs látással – amelynek alapvetõ optikai eszköze a fotográfia – a látás mélyvilágában kutatja fel azt a szintet, ahol az ismerõs és ismeretlen dolgok közös információs tere nyílik. Mágikus és abszurd kapcsolatokat keres és talál. Ám, hogy ennek a mûvészetnek az ellentmondásos, szürrealisztikus poéziséhez ez az írás hû legyen, utalunk Esterházy Péter véleményére, aki a Harmonia caelestis mintájára Fotográfiai harmóniának nevezi Hegedûs mûvészetét. Nyilvánvaló, hogy a mágikus és abszurd látás azonos lehet egyfajta harmóniával. Tudjuk, a fénykép látásmódjának egyik érdeme éppen az, hogy a mocskost és az önelégült megszépítést, a lényegtelent és a fejedelmien ünnepélyest egyformán magába gyûjti. Hegedûs fotográfiai harmóniája a következõ: „Ahhoz, hogy a matematikában 2 legyen a végeredmény, végtelen variáció létezik. Ezeket a variációkat én vizuálisan, intuitív módon végzem el, aminek eredménye a kép.” Eszerint tehát a fotográfián alapuló Hegedûs képek információ-többletet hoznak létre, ezzel végtelen számú kapcsolatot teremtve két ismeretlen elem között. Technikai értelemben Hegedûs 2 László figurális képei a mai fotográfia egyik fõ irányzatába illeszkednek. Abba, amely a fotószerûség egyik alapvetõ elemének tartja, hogy a kép a megszületés, az alkotói jelenlét, a szerzõi elképzelés egyértelmû stiláris jegyeivel rendelkezzék: karcos felületekkel, elmosódott formákkal, erõteljes faktúrával. Mint már néhányszor utaltam rá, Hegedûs fényképeinek tartalmi része viszont egyértelmûen a szürrealizmusig vezet vissza. Egyik önarcképén az ülõ mûvészt egy gyöngytyúk, egy pöttyös labda és egy villanykörtében végzõdõ mikrofonállvány társaságában látjuk. Számomra a kép René Magritte Az értelem jelenléte (Presence of mind) címû festményére emlékeztet, melyen egy kalapos urat kétoldalról egy madár és egy hal vesz körül. Hegedûs egy másik önarcképén fejére terített kendõben ábrázolja magát, mint egy keleti mágust. A képnek van egy másik változata is. Hegedûs 2 László valóban önmaga ismeretlen variánsait készíti el. Mûveinek szójátékon alapuló címei szintén egyértelmûen a szürrealisták hatását mutatják (Közelebbrõlnézvehat, Galambsárgaalma…). Befejezésül egy idézet Esterházy Péter megnyitószövegébõl: „Fényképeivel nem a pillanatot ragadja meg, hanem a pillanatot állítja elõ.” Valóban, a fotográfiai látás egyik varázslata éppen az, hogy fénykép maga állítja elõ a pillanatot, amely nem más, mint a sejtelmesen változatlan, valamint a felfoghatatlanul gyors múlékonyság szintézise. A fénykép csupán ezt a láthatatlant kívánja láthatóvá tenni, és Hegedûs 2 László, a képmágus ezt nagyon jól tudja. |
