|
Götz Eszter |
|
Néhány szikár, elgondolkodtató fotó, bõséges rajzanyaggal kísérve, jól csengõ építész-nevek, és a szorongó érzés: ez volna a kortárs svájci építészet? Havas hegyek a háttérben, a vadzöld réten néhány szalagablakkal megtört, zárt betonkocka áll: egy iskola. Városi villák képei, eltolt szintek és felületek, a változatos, mégis szigorúan minimalista tömbalakítás kilengésként csupán egy homlokzatból kitüremkedõ, rácsokkal körbevett kockát engedélyez: a teraszét, melynek félig nyitott, félig zárt kubusa érzéketlenül lóg a város fölé, mint valami óriási kamera objektívje. Másutt az õsi japán házakon látott eltolható falak ismétlõdnek üveg és beton szokatlan ritmikájú játékaként. Az alaprajzokon kiszámíthatatlanság, véletlenszerûség, az épülettömegeken viszont szikár elvek, funkció szerint tökéletesen megválasztott anyagok és szófukar formák jelennek meg. Akármennyire igyekszik a nézõ, nem talál értelmezhetõ kapcsolatot sem az építészettörténeti hagyományok, sem a helyszín karaktere irányában. A kortárs svájci építészet e kiállítás fényében fantasztikusan kivitelezett, de magányos léleknek tûnik.
Tizenöt épületet választott ki a 2001 óta Európát járó vándorkiállítás kurátora, Jacques Lucan építész, hogy általuk adjon képet Svájc friss építészeti törekvéseirõl. A válogatás egyetlen szempontja a minõség volt, és Lucan számára ez szinte kizárólag zárt, monolit jellegû, a környezetre alig reagáló épületeket jelentett. Olyanokat, melyek szoborként uralják a tájat, idegen anyagokkal és formákkal csöppennek a közvetlen környezetükbe, valamiféle zárt belsõ rendszer törvényeinek engedelmeskednek, és a külvilág ingereit ellenséges támadásnak értékelik.
| ||
De mégis, ezek a riasztóan befelé forduló épületek, ezek az új technológiák (Herzogék például egyedileg kifejlesztett fotóeljárással „maratják” a környezet vizuális elemeit a homlokzatra) valahol tökéletes választ adnak a 20. század legvégének létállapotára. Bár megformálásukban semmilyen antropomorf jelleg nincsen, mégis kiforrott, arccal bíró személyiségek, határozott karakterek, sehol egy stíluskeveredés vagy elbizonytalanodás. A környezetbe illeszkedés felváltotta a környezettel való egyenrangú párbeszéd, a teremtett és a mûvi kontrasztja, az érzékeknek kínált közvetlen, elementáris élmény, és ilyen értelemben rendkívül õszinte építészet ez. A táj elemeinek végsõkig stilizált, geometriai formákra redukált építészeti átírása: a jelek szerint ez a mai svájci építészet legnagyobb kihívása. A kiállítást a sztárépítész-páros Herzog & DeMeuron munkái nyitják, a megkettõzõdõ felületek, a finoman elcsavart homlokzatok, a vetítõvászonként funkcionáló falak. A zárópont Peter Zumthor, az elvonultan élõ zseni, a 2000-es hannoveri EXPO svájci „hangdobozának” tervezõje, az anyag, az érzékszervek, az épület keltette összhatás világszerte ismert filozófus-mestere. E két szélsõ érték közé kerültek olyan jól vagy kevésbé ismert nevek, mint Peter Märkli, Miroslav Sik vagy a Diener & Diener. Néhány tematikus csoportosítás is érvényesül, így kerülnek össze egy-egy teremben az „új egyszerûség” vagy a „tervezés logikája” fogalmakhoz rendelhetõ épületek. Sajnálom, hogy nem találtam a kiállítás elejét, azt a magyar nyelvû szöveget, ami az angollal párhuzamosan a hazai közönségnek is bevezeti a tárlatot, néhány hívószóval megkönnyíti a tájékozódást ebben a nagyon zárt építészeti világban, vagy legalább minimális információkkal látja el az anyag összeállításáról. Sajnálom azt is, hogy a Lajos utcai kiállítóterem kitûnõ aurájú földszinti termeiben a falra szorulva kellett közlekedni tér közepére mélyen belógatott vásznak között, ami sem rálátást nem hagyott az egyes tervekre, sem az összevetést nem segítette elõ. Szûk labirintusban kanyarog a nézõ, mind a térben, mind az épületek által felvetett, alighanem lényeges gondolatok között. Másutt ugyanez az összeállítás méltóbb kereteket kapott: Párizs után Lausanne, Dublin, London, Nancy és Marseille galériáit járta be. A kiállítást kísérõ, azonos címû könyvet (Birkhäuser Kiadó) a párizsi Építészeti Akadémia a legjobb építészeti könyvnek járó díjjal tüntette ki 2001-ben. |
