|
|
|
Bartócz Ágnes: …Rögeszméjévé vált India? Šwierkiewicz Róbert : Igen, szeretem Indiát és csodálatom tárgya. Ez egy kissé nagyképûnek hangzik. Csak három alkalommal voltam ott és így az ott töltött idõm mindössze egy év. Mivel India hatalmas, én viszonylag kis területen jártam: Chennaiban, New Delhiben, Rishikesben fõként dolgoztam. Dél-Indiában Tamil Nadában bejártam az összes Shiva és Vishnu zarándok-központot, a hinduk legszentebb hegyén, az Arunachalában tanulmányoztam Sri Ramana Maharsi Önkutatás ösvényét. Jártam Uttar Pradech államban, Benareshben, New Delhiben, Uttaranchalban a Gangesz mentén, Haridzarban, Rishikesben, Gangotriban és Gaumukhban, 4225 méter magasan, a Gangesz forrásánál, majd Himachal Pradechben, Dharamshalaban, McLeodganjban, a tibeti emberek és Õszentsége a dalai láma Tenzin Gyatso emigrációs központjában. Jártam még Keralában és Andhra Pradech államokban. Visszatérve az eredeti kérdésre, ha itthon vagyok és tevékenyen dolgozom, ritkán létezem indiai zene nélkül. Nagyon tetszik Haripasad, Chauparia, Vijay Raghkar és Nawang Khechog (tibeti) fuvolamûvészete, Mysore Dr. V. Doreswamy és E. Gayathri veena zenéje. A munkámmal együtt napokig el tudok lenni velük boldog idõtlenségben, avagy a tevékenységem és a zene által mért „haladó” idõben. Most, 2004-ben hat hónapig voltam Indiában és fehér bõröm diszkriminációra buzdította indiai embertársaimat, emiatt kialakult bennem egy élesebb vélemény. Ezért újból oda kellene mennem, hogy ne maradjon bennem semmiféle negatív elképzelés. Bár elgondolásom szerint ott kellene újjászületnem, hogy igazi megértéssel létezzem India felé és az új világ-idea kialakulása felé.
| ||
|
B.Á.: Miért gondolja, hogy vissza kellene mennie? Š.R.: Nyitott és kíváncsi vagyok az élet mindenféle megnyilvánulásával szemben. A megkövesedett eszmeiség és a doktrínák betartása fõként az ortodox nézetû emberek magatartását jellemzi. Igen sokat tanulok, látok, hallok, amit hasznosíthatok a magam és környezetem számára. Az indiai ember másként nyitott a világgal szemben, mint az európai. Van csodálatra méltó példa a XX. századból, mint Auroville, amely nagyszerû emberi vágyból és álomból megvalósult idea, a Bengáli öböl partján, az õserdõben, 15 kilométerre Pondicherytõl. Azt lehetne mondani, hogy egyenes folytatása a hetvenes évek elképzeléseinek és mintegy jelenbe plántált jövõképe. Ez az alapítvány az építészeket, zenészeket, mûvészeket igényeik növelésére inspirálja: a csend, a meditáció, a gyógyulás, a tiszta és jó emberi környezet iránt. Ezen az óriási területen a különbözõ építészeti objektumokat teljesen különválasztják a fák, a bokrok, a domborzat. Van igen szép, hatalmas gömb színháztér, mintha arany parabolaantennákból lenne összeillesztve, elõtte kõbõl faragott, spirál alakú színjátszó és más mûfajok kivitelezésére alkalmas tér a szabadban, melynek környezete a zen parkokhoz hasonló. Van meditációs helység közösségek számára, holisztikus terápiára alkalmas gömb-helységek, zöldövezetet elõkészítõ terep, számítógép készítõ és javító mûhely, vendéglátó centrum kiállító teremmel, étterem, új típusú házak, lakások és nem utolsó a gyönyörû tengerpart. Útközben látni „szelíd” motorosokat családostul, az utak eltûnnek az õserdõben és csak sejteni lehet az érkezés, a megérkezés meglepõ erejét. Valójában életemben elsõ alkalommal éreztem a látottak alapján: ha idegen bolygólakó lennék, igazán kíváncsi lennék az emberre!
| ||
Másrészrõl, visszamenetelemet érintõen, igyekeznék azokat a helyeket felkeresni, amelyek még viszonylag érintetlenek a technikai civilizációtól, fõként buddhista, dzsaijnista és szikh vallási és zarándok központokat, egy-egy embert, mint Ajit Mockerjee-t, aki a Yoga mûvészettel és az indiai szakrális mûvészeti tevékenységgel foglalkozik. Mindenképp kerülném a turista gócpontokat. Ez már igen nehéz, de még lehetséges… B.Á.: Nem gondolja, hogy ez egyfajta szemellenzõs hozzáállás…? Š.R.: Nem, hogyan is lehetne másként… Sajnos, a „modern” élet következményeként egyre jobban kiüresedik Indiában is a vallási élet, a hit is formálissá válik. Ez csak azt jelenti, hogy én nem tekintek oda, ahová nem akarok tekinteni. Ez az én szelekcióm. Gandhi példamutatása, tanításai zátonyra futottak! …lettek emlékházak és kegyeletlerovó szent oltárok. De igen sokat lehet okulni; ha például alternatív ajánlattal élhetnék a jelenkori (magyarországi) elavult képzõmûvészeti oktatás felé, akkor nem tennék mást, minthogy a kezembe venném Gandhi „három majom” talizmánját és e szisztéma szerint tanítanék. Így a négy év elegendõ lenne: az elsõ év a néma majom éve, a második a süket majomé, a harmadik a vak majomé, a negyedik pedig a mindent „halló”, mindent „beszélõ”, a mindent „látó” ember éve lenne, a tradíciók megbecsülésével és elhagyásával.
| ||
|
B.Á.: Miért kívánkozik Delhibe vagy oda, ahol hatalmas tömegek vannak? Š.R.: Valójában ijesztõ is lehet egy tér, egy városrész igen sok igyekvõ emberrel, de inkább tanulságos, hogy egy-egy ember-egyén a sok között hogyan sodródik a kialakult ember-árral egy kijelölt pont felé. Részt vettem egy-két hindu vallási ünnepen, és ezek között szépnek és magasztosnak tartom az Aranachola hegy éjszakai körbejárását a telihold ünnepén. Ebben pici gyermekektõl kezdve idõs emberekig minden korosztály részt vesz, mintegy 30 kilométeres utat tesznek meg gyertyafénytõl és a „szent” Shiva-hívõ koldusoktól övezett gyûrûben. Kívánkozom még Chennaiba (Madras), ahol gyönyörû zene és Kaláksétra tánc van és ez sokkal fontosabb számomra, mint más ügy, például a demográfiai robbanás, melyhez nekem hozzászólnom oktondiság lenne. Így az egész hasonló a gyorsítottan vetített filmhez, melyben könnyen áldozat lehet bárki.
| ||
|
B.Á.: Mit ad magának India, mit keres ott, amit nem talál meg Európában? Š.R.: Most már nem keresem, mert megtaláltam. Elõször, 1993-ban a hinduizmust, a hinduizmushoz csatlakozó irodalmat, szertartásokat, egy nagyon eleven vallási életet. Ez most már csendesedni kezd. Késõbb, 2000-ben találtam rá a buddhizmusra, így már tudom, hová kell mennem, mely területekre. Tehát fõként buddhista embereket keresnék, buddhista központokat látogatnék. B.Á.: Mi az, amit társaságukban keres? Š.R.: Megtaláltam a helyes életszemléletet. Tehát fel tudtam fogni, mi az, buddhistának lenni. Jóllehet én nem vagyok buddhista, a szerzetesi felfogás és etika értelmében. Nem vagyok teljesen vegetáriánus, bár Indiában nem fogyasztottam húst, dohányzom, idõnként szeszt iszom, de teljességgel el tudom fogadni a dalai láma életszemléletét. B.Á.: Hogyan fogalmazná ezt meg röviden? Š.R. : Ezt nem én, hanem a dalai láma, Tenzin Gyatso fogalmazta meg legjobban, s így hangzik: „Az elme gyakorlása mûvészet. Amennyiben ezt elfogadjuk, megállapíthatjuk, hogy mûvészet maga az emberi élet is. Persze nem az élet testi, fizikai megjelenésére gondolok. Azzal nem sokat törõdöm, én csak meditálok, vagyis az elmémet képzem különbözõ gyakorlatokkal. Egyébként a külsõ megjelenés, ahogy a természet minden megnyilvánulása – eredeti, érintetlen formájában – szintén mûvészet.” Idézet Õszentsége a dalai láma Tenzin Gyatso „Út a nyugalomhoz” címû könyvébõl. Ezt a szemléletet én teljesen el tudom fogadni.
| ||
B.Á.: Mi különbözteti meg tehát a mûvészt a nem mûvész embertõl? Š.R.: Tibeti buddhista szemlélettel tekintve semmi. E nézet értelme és minõségbeli ugrása ott van, hogy az élet szellemi vetületeit, megnyilvánulásait mûvészetnek tekinti.
| ||
B.Á.: A nyugalom, derû, amirõl a buddhizmussal kapcsolatban beszél, munkájában mit eredményez? Š.R.: A körülmények miatt én egy zaklatott ember vagyok. Munkámban, tempómban nagyon megváltoztatott India, mûvészetemben még nagyobb teret-idõt és szabadságot adott. Igen sok pozitív kisugárzást eredményezett, úgy vélem. B.Á.: Hol, miben jelentkezik ez a derû? Š.R.: Vannak olyan munkáim, amelyek teljesen meditatív sugárzásúak. Ilyennek tartom a Benaresh város és Ganga parttól inspirált 21 kör alakú festményemet, a Képzeletünk szent terei címûeket, melyek ráadásul még vidámaknak is nevezhetõek. Ezek a munkáim robbanásszerû gyorsasággal jöttek ki és valósultak meg. De van olyan munkám — a Folyam út könyv 86 lapja —, amit 1993-ban, 11 éve kezdtem el Indiában és most, 2004-ben fejeztem be szintén Indiában. Tehát tudok nagyon hosszan, nyugalomban, megfontoltan dolgozni, csendben lenni. Növényekkel, folyókkal igen jó kontaktusom van. Mi ez a Folyam út könyv? A különbözõ idõszakaim-korszakaim egymásba érése, élet-költészet-bölcsesség-szín egymásra rakódása, mint a kõzeteknél vagy a folyampadoknál a hordalék. Követtem ezt a módszert. A nyolcvanöt KÖNYV-lapot 1993 óta hurcolom magammal; elõször Indiában, Chennaiban kezdtem el, a Szél eredetével, 1996-ban Frankfurtban folytattam a Hölderlin a Felhõnjáróval, 2003-ban a Duna-túrám alkalmával beavattam a Dunába, 2004-ben visszavittem magammal Indiába és a lapokra írtam Buddha példabeszédeit. Mindezek fölé festettem önvalómból és környezetembõl átszármazott kedves világom képeit. Igyekeztem kerekké tenni az egészet, mintha egy mélytengeri leletet emeltem volna a világos levegõbe. Természetesen mindez egyszerre jelenik meg. Van Gogh valószínûleg sohasem számolta meg az ecset és a színek egymásra kerülésének számát, én most megszámoltam tevékeny idõszakaimat és egy Képfolyamba helyeztem és egyidejûvé tettem más és más idõben és környezetben létezõ tudatvilágom. A dolog sajátossága és szépsége még az, hogy 1993-ban Indiában kezdtem el és 2004-ben fejeztem be, errõl nem gondolom, hogy véletlen. Antal Péter szerint ez formailag hasonlít az „Utazó ikon”-hoz, hát igen, lehet. Ezek a lapok hozzám nõttek, mint az utazó pravoszláv paphoz az ikonja, mint hozzám a folyók, folyókhoz a medrük és az uszadékfák, a halak, a növények, a madarak, a látható, de alig hallható idõ folyamatos távozása.
| ||
|
B.Á.: Minderre a buddhizmus késztette? Š.R.: Igen, nagyon erõsen hatott rám, zaklatottságaimat megszüntette és megszünteti. Már nem vagyok annyira reagens a mindennapi söpredék- és hazugsághalmazokra.
| ||
|
B.Á.: Nem gondolja, hogy egy mûvésznek szüksége van indulatokra? Š.R.: Valószínûleg nincs. Jó gondolatokra van szüksége. Úgy tartom, hogy a látható, hallható „mûvet” létrehozó mûvészemberek olyanok, akár a napelemek, amelyek folyamatos töltés alatt vannak a naptól, nem beszélve más láthatatlan „töltõanyagról”. B.Á.: De az alkotáshoz mégiscsak kell valamiféle indulat? Š.R.: Az alkotáshoz a dolgok megértése kell. Éppen elég indulat izzik fel az emberben a megértéshez és ahhoz, hogy keletkezzen egy „mû”. Ez tán nem nevezhetõ indulatnak. Inkább a nézõben (befogadóban) gyakoriak az indulatok. B.Á.: Minek a megértése szükséges? A külsõ világ, az önmaga belsõ szükségleteinek megértése? Š.R.: Az alkotásban a megértés számomra a felismeréssel egyenlõ. Ez fõként a széppel, a harmóniával, a diszharmóniával, a formai egyszerûséggel és bonyolultsággal és igen sok mindennel kapcsolatos. India irányába szociális érzékenységem is hajtott, amit fõként a gyermekkorom határozott meg. Belsõ szükségleteim az anyagi javak terén minimálisak, Indiában is eszerint éltem. A lelki szükségletek valószínûleg azonosak minden embernél.
| ||
|
B.Á.: Szociális érzékenységét hogyan tudja összeegyeztetni egyfajta megbékéléssel, derûvel, amirõl beszélt? Š.R.: A szociális érzékenységnek a szükség szab határt. Kicsit ironikusan fogalmazza meg a dalai láma ugyanezt, amikor azt mondja, hogy a nagylelkûség nem lehet akadály a koldus elõtt. De hát ez sem megoldás, mivel mindenképp kellene egy jó alternatíva, persze azt látni, hogy ennek az ellenkezõje történik. Amikor tudva tudjuk, hogy a jelenlegi haditechnika fejlettsége kiiktatta az embert, mint a gépezethez használatos személyt, nincs szükség reá. Mégis folyamatosan emberáldozatok vannak és mesterségesen hozzák létre a háborús övezeteket.
| ||
|
B.Á.: Ha jól értem, a maga számára a buddhizmus egyfajta mentsvár, menekülés egy olyan világ elõl, amit nem szeret. Š.R.: Nem lehet mentsvárnak nevezni azt, ami igen sok embernek a felfogása. A buddhizmus megoldást ad és ebben a világban is léteznek igen pozitív és szép dolgok. Egyetlen mentsváram az, hogy tudok olyan mûveket létrehozni, amelyek szó híján szép szóval illetnek embereket és nézõterüket örömmel tölti el. Erre vagyok képes. Ettõl függetlenül vannak hatalmas területek Indiában, ahol nem találkozik az ember mással, csak a fenséges tájjal, gondolataival – az istenekkel.
| ||
|
B.Á.: Miért szükséges ehhez Indiába menni? Š.R.: Mert szeretem a szubkontinens klímáját, az embereket, az igen sok mélységet és magasságot. B.Á.: Millió hely van még a világon, amit nem ismer. Š.R.: Igen. Ha egy ember valahol jár vagy utazik, az egyáltalán nem jelenti az ismertséget, pusztán átutazó turista. 1990 óta már nem tudok turista lenni, elegem volt a futó látványokból, szeretem „otthon” érezni magam. Korom miatt nagyon nehezen mennék mondjuk Afrikába, olyan hatalmas kontinensre, ott olyan nagy lökést kapnék, hogy nem bírnám elviselni. Kafka kis szobája Prágában példaadó etalon, a belsõ utazást ilyen kis helyen is át lehet élni. B.Á.: Utazás közben ez nem így van? Š.R.: Belsõ életem egy kontrol, a külsõ környezetnek a mindennapos érintésével együtt. Az impulzusokat és aurákat az ember folyamatosan fogadja, ellenkezõ esetben egy száraz fa.
| ||
|
B.Á.: Ehhez szükséges az utazás? Š.R.: Nem. A szükség mást jelent, de válaszolhatok. Szükséges utazással lehet teljesíteni egy feladatot vagy ki lehet kerülni egy szubkulturális hurkot. B.Á.: Maga számára mi a fontos, az út vagy a megérkezés? Š.R.: Mind a kettõ fontos. Az út káprázatos és a megérkezés a megdicsõülés. B.Á.: Mi a megérkezés? Š.R.: A megérkezés egy fogadalom beteljesülése. Már igen régen elhatároztam, hogy a Gangesz forrásához elmegyek. Lökést kaptam, amikor egy alkalommal a televízióban láttam, hogy a Gangesz ikerforrásként érkezik meg a Badrinath gleccser tövébõl. És akkor, tíz évvel ezelõtt el is határoztam, hogy el fogok oda menni és ez is történt, egy valóságos csoda volt számomra!
| ||
B.Á.: Azért, mert megvalósult egy fogadalom, vagy… Š.R.: Több volt, mint személyes találkozás, ahogy megérkeztem a Himalájában 4225 méter magasban kitörõ forráshoz. Ez a zöld oxidációs színû, hatalmas redõzetû gleccserláb leginkább óriás szülõcsatornához hasonlítható és a környezetében lévõ egetverõ hegyek és hegygerincek az isteneket zengik. Nem lehet másként nevezni: káprázatos-valóság! Szeretném Alexandra David-Neel gondolatával befejezni a beszélgetést: „Nem hiszem, hogy túlzás, ha azt mondom, (India) tájai minden vonatkozásban túltesznek azokon, amelyeket az istenek és a démonok világának építészei tervezhettek volna.”
| ||
