|
Marosi Ernõ |
|
Megvallom, nem tudom, pusztán nyelvtanilag, azután még mitológiailag is elgondolható-e a géniusz nõnemben. Ha igen, érteni vélem, és szívesen elfogadom is az ennek a kiállításnak a meghívóján szereplõ Fotogenia szót Maurer Dóra kiválóságának jelzésére, ha a magam részérõl a (nyelvtani) femininum helyett szívesebben ragaszkodnék is az eredeti masculinumhoz – ne értsenek félre: nem valamiféle (hogy is mondják?) macsó-sovinizmusból, hanem azért, mert (lehet, hogy ez is vitatható) a világ racionális megismerésének bizonyos dolgaiban a biológiai vagy pszichikai nemiségnek nincs elsõdleges szerepe. Arra gondolok, hogy nyelvtanilag hímnemûek például az angyalok is, meg a professzorok is. Be kell vallanom, talán nem véletlen, hogy Maurer Dóra személyével kapcsolatban éppen ez a két fogalom jutott eszembe, amivel valószínûleg
a mûvész heves ellenkezésére, sõt, rosszallására számíthatok.
Ezt a megnyitó beszédet néhány nappal ezelõtt itt, még a nagyrészt csak falhoz támasztott vagy éppen akasztásra elõkészített mûvek között egy beszélgetés elõzte meg, amelynek során Maurer Dóra – ha jól adom vissza megjegyzését – olyasvalamit mondott, hogy itt, a fényképezés múzeumában is szeretné bizonyítani, hogy festészet és fotográfia egy, és egymástól elválaszthatatlan. Nem tudom, akkor eléggé hangot adtam-e csodálkozásomnak, hogy még itt tartanánk, de a megjegyzés szöget ütött a fejembe. Csak azt tudom mondani, hogy e tekintetben Maurer Dóra, aki ezt a kétféle mûvészetet mindig is magától értetõdõ otthonossággal mûveli, éppen nem szorul arra, hogy bizonyítékokat szolgáltasson, esetleg rábeszélõ argumentumokat gyûjtsön. De ha már szóba jött, biztosan van valamilyen oka. Az egyik talán az a végsõ soron technicista indíttatású félreértés, ami a médiumokat kíséri. Ezt a szót magyarul inkább csak az újabb keletû technikai eszközök mûvészeti és — a köznyelvben egyre inkább – kommunikatív alkalmazására használjuk, lehetõleg mindjárt gyûjtõfogalomként többes számban („médiák”). Ugyanakkor pl. angolul a medium egyszerûen mûvészi technikát, pl. olaj-vászonfestményt, akvarellt, rézkarcot, litográfiát jelent: nemcsak egyszerûen meghatározott technikai eljárást, hanem mûfaji adottságokat és egyben bizonyos rendeltetésbõl adódó lehetõségeket is. Egyáltalán nincs elvi különbség pl. egy rézlemezen savakkal keltett kép és annak lenyomata vagy egy filmen vegyszerekkel rögzített negatív forma s annak papíron elõhívott nyomata között.
| ||
Maurer Dóra egész munkássága ennek a meggyõzõdésnek biztonságára épül, a fotót nem a festészet segédeszközeként (pl. a tanulmánykészítés célszerû kisegítõ eljárásaként), hanem festészetként vagy grafikaként mûveli. Az, hogy általában minimális problémákat tûz ki maga elé, nem fényképeire jellemzõ, hanem festészetére általában. A minimal art tudvalevõleg nem adagolási kérdés, nem valamivel vagy lényegesen kisebb mûvészetet jelent, hanem a mûvészetnek valamilyen alapkérdésére vonatkozó redukciót, absztrakciót. Mindezt a szónak tudományos, kísérleti értelmében, amennyiben valamely jelenség megismeréséhez egyszerûsítenünk kell a körülményeket, ki kell iktatnunk a mellékes, zavaró jelenségeket, laboratóriumi körülményeket kell teremtenünk ahhoz, hogy a dolognak magának a mûködését tanulmányozhassuk. Maurer Dórát mûvészi munkásságának kezdete óta a mûvészet mibenléte, mûködésének összetevõi foglalkoztatják, ezzel játszik, ezt faggatja, szedi elemeire, pepecsel vele, mint a Légy jó mindhalálig Dorogi Sanyikája a léggyel. – Ahelyett, hogy a leckét felmondaná – mondhatják, de õt a mûvészet érdekli. Ezért tud róla sokat, s ezért is képes tudását közvetíteni, tanárként és kiállító mûvészként egyaránt. Olyan generáció tagja ugyanis, amelyet ez a kérdés sokkal jobban izgatott és izgat, mint az, amit elutasít magától, hogyan lehet a pátoszig eljutni a reflektálatlan mûvészet-fogalommal. Viszont ez a pátosztalanság sem nélkülözi a pátoszt, hiszen az elemekkel való kísérletezés mégiscsak a nagy egész darabjain és darabjaival történik. Maurer Dóra munkái szép sorban végigveszik a mûvészet kategóriáit. Egy szótárat lehetne összeállítani belõlük, ahogyan ezt már sokan megkísérelték, hogy használhatóvá, könnyen alkalmazhatóvá és áttekinthetõvé tegyék a mûvészetet.
| ||
Lássunk néhányat ezekbõl a vizuális definíciókkal értelmezett címszavakból. Rajz: olasz, disegno. A mûvészi idea legelemibb vizuális megjelenítése. Eredetére nézve van egy platonikus hagyomány, amely szerint az ideák isteni eredetûek és velünk születnek, sõt, a szélsõséges platonikus felfogás szerint a teremtõ isten maga is rajzol. Az arisztoteliánus álláspont szerint a mûvész az ideákat a látható világból, tapasztalással nyeri. Alapkérdés: van-e vonal a természetben. Maurer kísérlete szerint lesz, ha megjelöljük a tárgyat a környezetétõl elválasztó kontúrvonalat, s annál több lesz, minél több helyzetben tesszük ezt. Giotto tudvalevõleg a természettõl nyerte vonalait, de a kísérlet bizonyítja, hogy a természet csak a mûvészettõl kaphat vonalakat.
| ||
Kompozíció: latin: összetétel. Pl. a nyelvtanban: vegyük a tõt, tegyünk hozzá másik szót, aztán képzõt, majd ragot, jelet; megalkothatjuk így akár pl. a „képzõmûvészetiességmentes” fogalmát is, s ebben nagy gyönyörûségünket fogjuk lelni. Fontos, hogy igazán az alapelemekhez, a tovább nem osztható gyökökhöz jussunk el, ezekkel lehet megközelítni a kompozíció fogalmát. Ha például a – persze térbeli koordinátákkal tagolt – ürességet váltogatjuk egy elemi motívummal (jó lexikográfus módra itt utalás kell a motívum címszóra, ezúttal legyen elég nekünk annyi, hogy ez a szó a mozgásra utal), úgyszólván digitális kompozíciót nyerünk, amelyet a „van” és a „nincs”, a 0 és az 1 dinamikája jellemez. Az elemek kiterjedése és még száma is óvatosan és mértékletesen növelhetõ, s így „reverzibilis és felcserélhetõ mozgásfázisok” birtokába juthatunk anélkül, hogy pl. Muybridge idõt rabló, költséges és technikai felszereltségünket amúgy is meghaladó kísérleteit megismételnénk.
| ||
A leleményes mûvész felülmúlja a természetet, s ebben legfontosabb eszköze a konstrukció (l. ott), lásd még: struktúra. Az eljárás igen alkalmas a nevezetes lessingi kategória, a pregnáns pillanat vizuális definíciójára. A festészet technikája. Elvben nincs kitüntetett festõanyag és –eszköz: megfelel bármely anyag, amely idõlegesen nyomot hagy vagy õriz (pl. cigarettafüst, jégvirágos ablak, fotópapír), s eszközzé válhat bármi, ami érintésre, nyomásra, leheletre vagy sugárzás útján nyomat hagy. Bizonyos kultúrákban azonban a festés eljárásait kanonizálják, pl. abban a tekintetben is, hogy a festménynek garantáltan laposnak kell lennie, mert különben reliefnek tekintendõ. Volt egy társadalom, amely a szamárfarokkal való festést súlyos politikai vétségként bélyegezte meg, szemben pl. a mókusfarok ilyen irányú felhasználásával. Ilyen korokban tanulságos kísérlet, ha a célszerûen elhelyezett festék mezítlábas nyomhagyásának tisztán tudományos kísérletét összekapcsoljuk a munkásosztály harcos ünnepének privatizációjára vonatkozó képzetekkel. A hangsúly ez esetben is a laboratóriumi körülmények megteremtésén van.
| ||
Lokális szín, valeur, tónus. A kolorizmus alapfogalmai. A tárgyaknak nincs saját színük, az, hogy pirosak-e, zöldek, sárgák stb., általában közmegegyezés tárgya. A tárgyak általában a megvilágítástól és a környezetüktõl függõ színben jelennek meg. Ahhoz, hogy a szemünknek higgyünk, iskolázottaknak kell lennünk, általában hasznos segítõnk a színes fotográfia. Ennek elterjedése elõtt is azonban már az impresszionisták, s különösen a posztimpresszionista generáció divizionistái igen jelentõs, a 19. századi fizikai színelmélet által is támogatott elõkészítõ munkát végeztek. A divizionizmus elvileg tiszta színeit ma a mûanyagipar különféle célszerû használati tárgyak formájában juttatja el hozzánk. Maurer Dóra a napszakok szerint változó megvilágítást festménysorozatokon tanulmányozó Claude Monet iránti tiszteletbõl hasonló színes fotósorozatot is készített. Monet ciklusai elvben a látvány objektív visszaadásának aszketikus kísérletei. A valóságban ezen felül megismételhetetlen hangulatok páratlan lenyomatai: ez mintegy az önmegtagadás jutalma. A különbség csak annyi, hogy pl. Monet roueni katedrális-homlokzatával szemben Maurer témája egy redves házfal, ütött-kopott esõcsatorna részletével és rozsdaverte állapotában nem sok védelmet ígérõ villámhárítóval. Retrospektív kiállításon vagyunk. Talán nem szentségtörés felismerni a minimal artban is az archeológiai valóságot, a teljes világ és környezet lenyomatát: a „reverzibilis és felcserélhetõ mozgásfázisok” kopott, függõfolyosós bérházi környezetét, Beke László fekete szakállát, városképeket és Erdély Miklós arcát. Nostra res agitur. |
||
|
|
||
|
* Elhangzott a kiállítás megnyitóján |
