|
Nagy Barbara |
|
Vizuális naplójegyzetek, a behelyettesítés, maszkok használata, ám tárgyilagos, felülrõl szemlélt széttöredezettség. Ennek okán és eredményeképp sík, szõnyegszerû, rajzos felületkitöltések, melyek idõbeli és térbeli rétegezettséget is mutatnak. A szövött rétegek képei történetekké állnak össze, folytatható, elmesélhetõ képekké.
Ez a szemléletmód a létezésnek egyfajta önmagába nyugvása. A heideggeri metafizika szorongató magánya és az állandó önreflexivitás. Személyes képek, melyek jelei, motívumai mindig csak egy kissé változnak, olyan természetes módon fejlõdnek tovább, mint egy élõ organizmus. A vizuális rétegek újra és újra elmesélhetõ egymásba fonódása az, ami a Chilf Máriára jellemzõ belsõ folytathatóságot eredményezi, s így egyre személyesebbé és megközelíthetõbbé vállnak az elõszörre talán furcsának tûnõ képi motívum-kapcsolódások. Mostani kiállításán öt nagyméretû akvarellt, és több kisebb, naplószerû, önkiíró képet láthatunk Brumival, a „játék mackóval” a fõszerepben. Ám ez az alteregó a tárgyiasult, egzakt elemekbõl felépülõ világ részese. Bolyong benne, tévét néz, áll az alagút szélén, transzban van, vagy épp pisztolyt dugva szájába öngyilkosságra készül.
| ||
Ezek a képek Szörtsey Gábor emlékére készültek. Közös napló tehát, mely általános emberi sorsot jelenít meg, útkereséssel, a továbbélés, továbblépés szükségességét talányos és filozofikus címekkel kommentálva. A mackó valamifajta vezetõvé alakul, aki részese az eseményeknek, de megpróbálja felülrõl szemlélni azokat, általános megállapításokat, filozofikus tartalmakat keresve. Megtörténnek vele az események, s ezt õ tudomásul veszi. De át is átalakítják, s a változások az általa megélt világ mélységét is feltárhatóbbá és megismerhetõbbé teszik. (semmi sem változott, de a kert nem a régi; szárnyakat ölteni az illúzió szertefosztására; amirõl beszélni nem lehet, de hallgatni nem szabad). A címek úgy kalauzolnak bennünket, mint Vergilius Dantét a Pokolban.
| ||
Emberi szervek, lebenyek, csövek közt bolyong Brumi. Olykor saját félelmeinek foglyaként, máskor egy figura „helyettesíti”, aki kormány nélkül lebeg a sûrû sötétkék Ûrbe beleveszve, vagy a kontroll visszaszerzésében bízva egy bimbózó növénybe kapaszkodik. A figura mindig belevetett a körülötte lévõ barátságtalan, sötét térbe, hol fut benne, hol síel, hol egy kis csónakban fekve keresi a tudattalanból felmerülõ élet-lehetõségeket. Van, hogy téglafallá merevedve a sokfejû bûntudat foglyává lesz, vagy épp a végtelent vállalva sokkezû, fejetlen indiai istenséggé válik a sötétkék végtelenben.
| ||
Az újabb, nagyméretû és jobban kidolgozott képek a továbblépés útját jelenthetik. Új motívumok keletkeztek és a korábbi organikus és térképszerû sík tájak, emberi szervek kiegészülnek, új gondolatokkal telítõdnek általuk. Ezeknek most Chilf Mária nem ad segítõ, illetve kiegészítõ címeket; tömörségük szükségtelenné teszi a címadást. Az elsõ akvarellen egy organikus, elfolyó belsõ szervre emlékeztetõ térben építkezés folyik. Teherautók hozzák, öntik ki tartalmukat. Kicsi színes autók az akvarell szétfolyó ürességében. Építenek vagy elhordják a fölöslegessé vált hordalékot? Nem tudni. Mindenesetre létük ebben a sötét mezõben nyomasztó, de a játékautók színes foltjai vidámságot teremtenek és reményt adnak az addig oly üres végtelenben.
| ||
A következõn a Chilf Mária korábbi képein is jelen lévõ rácsszerkezet domborzati térképpé változik, alul fortyogó földrétegekkel, felül egy egzakt geometriába szelídülõ, de abból épp kitörni készülõ, letakart táj képével. Egy kockás „takaró” által leterített domborzati térkép, s az elrejtettségében is jelen lévõ geometria. Majd egy sötétlila mezõbe, odúba került téglafal-figurát látunk, mely „karjaival” a fenti világba kapaszkodik. Kafkáéhoz hasonló odú-helyzet, kiszolgáltatottan emberi, de fallal körülvett bezárt megépítettség. A sûrû, barlang szerû tér védelmet is jelent, de a kitörni vágyás lehetetlenségét is sugallhatja. Az elõbbi téglafalból épül a következõ mû fal szerû, de organikusan csavarodó képzõdménye is. Ezután egy feltérképezett raszterekbõl, táj-mezõkbõl álló, gyönyörûen élénk és aprólékos gonddal megfestett hegy következik. Fák, mezõk, hegyek, sivatagok.
| ||
Ezeknek a monumentális akvarellnek az önmagukban nyugvása ad keretet a késõbbi zaklatottabb naplójegyzeteknek, kiteljesítve amazok mondanivalóját. Az egyenes vonalú egyenletes fejlõdés helyett fragmentumok vannak, rétegek, melyek által mindig valami fontosat és alapvetõt tudunk meg a körülöttünk lévõ világból. Belsõ idõvel rendelkeznek, mely természetes folytathatóságukat biztosítja és feltételezi. Végtelen történetek érzésekrõl és racionalitásról, és a természetfölötti létezés lehetõségérõl. Filozofikus eltévelygésrõl és az önmagunkhoz való visszatalálásról.
| ||
