|
Erdõs Ibolya |
|
A Picture-blog, vagyis „ képi napló” cím hû tükre Keserue Zsolt és Nemes
Csaba kiállításának. A két mûvész olyan táj- és környezetrészleteket mutat be, melyek attól válnak személyessé, hogy közvetlen életterükhöz, illetve utazásaikhoz kapcsolódnak — ismerõs tájrészleteket láttatnak velünk saját személyiségükön át közvetítve, naplószerûen. Keserue Zsolt és Nemes Csaba képi jegyzetei egyaránt egy bizonyos idõszakot ölelnek fel, innen ered a blog elnevezés (internetes naplóformátum, amely idõrendben halad elõre). Pilinger Erzsébet, a galéria vezetõje és a kiállítás kurátora a két mûvészt hasonló attitûdje, csendes, szemlélõdõ alapállása nyomán hívta meg egy közös kiállításra. Nemes Csaba olajfestményeket, Keserue Zsolt pedig egy videomunkát mutatott be a galériában. Ha a nézõ Nemes képeivel kezdte a kiállítást és Keserue munkájával folytatta, szinte azt az illúziót élhette meg, hogy Keserue videoképein Nemes festményei mozdultak meg, hiszen a két mûvész ugyanazokat a témákat közelíti meg az utóbbi években, de más-más technikával.
Amikor az ember feljegyzéseket készít a naplójába, akkor nem gondolkodik el rajta, hogy azt miért is teszi. Késõbb, egy bizonyos távolságból aztán láthatóak lesznek az összefüggések, az, hogy mi közük is van jegyzeteinek egymáshoz. Keserue és Nemes munkamódszere valahogy így fest: valami megállítja õket, felkelti érdeklõdésüket, valamit figyelemreméltónak ítélnek, s lejegyzik „kép-noteszükbe”. Nemes Csaba ilyenkor fotókat készít, melyeket késõbb dolgoz fel. Fontos, hogy mindig saját felvételeirõl van szó ‑ nem idéz, nem vesz el máshonnan. Sok képe gyûlik össze, mire elkezdi feldolgozni õket. Élvezettel teremt egyensúlyt a képeken oly módon, hogy a legsemmitmondóbb utcarészletbe vagy tájkivágatban is valamilyen érzékiséget jelenít meg. Bár képei önálló darabok, fölfûzhetõek egy sorozattá is. Keserue Zsolt szintén „fotóz”, de videokamerával, s bár alapvetõen konceptuális mûvészettel foglalkozik, a blog-munkák mégsem egy elõre meghatározott koncepció alapján jönnek létre. Bármi felkeltheti az érdeklõdését, különösebben nem gondolkodik el rajta – ha megragadja egy pillanat, az már elegendõ ahhoz, hogy rögzítse, vagyis kamerájával felvegye az adott helyzetet. Késõbb, a vágás során alakítja ki, hogy végül milyen hatása, jelentése legyen a filmnek.
| |||
Nemes Csaba számára mindig is fontos volt a tájkép, s bár festõi énje a fõiskola utáni idõszakban nem kapott túl nagy teret, az utóbbi években annál inkább kibontakozott. Rendelkezik egyfajta költõi énnel, amely szeret érzéki megközelítéssel elkészíteni egy képet, másrészt egy narratív énnel, amely történetekre figyel és történeteket mesél el.
| |||
Gyakori, hogy képi megfogalmazása kritikai indíttatású, majd a mûhöz való viszonya elemzõre vált, s mire elkészül, a kép megengedõ lesz. Ez nem elnézõt jelent, csak annyit, hogy nem feltétlenül csatlakozik hozzá értékítélet. Sokkal inkább egyfajta szemlélõdésrõl, vizsgálódásról van szó. Érdekli a környezete, az, hogyan élünk itt, milyen is ez a világ. E kérdés vizsgálata programszerûen jelentkezik munkáiban.
| |||
A jelentéktelennek tûnõ részletek, mint például a hátsó udvar vagy más, félreesõ hely, egy egyszerû utcarészlet egyaránt témái lehetnek festészetének, és ezek a mellékes helyszínek sok mindent elárulnak arról a környezetrõl, amelyben élünk.
| |||
A másik kérdés, ami izgatja, hogy még mindig van a környezetünkben olyan táj, olyan kivágata a természetnek, mely oly módon klasszikus, mintha a korábbi festõk képein jelenne meg. Vizsgálódásának tárgya, hogy lehet-e ezzel valamit kezdeni a kortárs közegben. Magyarországon is egyre több épített, manipulált objektum „csúszik” bele a tájba, megbontva ezt a bizonyos klasszikus helyzetet. E szituáció vizsgálata maga is egy kérdéssel egyenértékû: lehet-e ezekbõl az adottságokból valami értelmeset, valami jót alkotni? Keserue Zsolt blog-videója olyan mozgóképek sora, melyek szinte állóképek: csak egy-egy részlet mozdul meg rajtuk, illetve a háttérhang vagy zörej teremt egy bizonyos atmoszférát. Egyetlen idõintervallumból szed ki feljegyzéseket, emel ki rögzített pillanatokat, perceket, és ezeket azután bizonyos sorrendben rakja össze. Ez nem a rögzítés sorrendje, nem idõbeli felsorolás, a szelekció inkább azt a célt szolgálja, hogy ne kerüljenek a filmbe olyan jelentések, amelyek nem egyeznek az alkotó szándékával. A Blog 0403-0412 cím azt mutatja, hogy egy bizonyos idõn belül – itt pl. 2004.03. hótól 2004.12. hóig terjedõ szakaszban — rögzített eseményekbõl jött létre a végsõ film.
| |||
Ezek a videomunkák szorosan kapcsolódnak a John Cage nevével fémjelzett alapzajhoz, mely jelenséggel Keserue Zsolt a 90-es évek végén kezdett el foglalkozni, s kurátorként több fesztivált is szervezett ezen a címen. A blog-videóknak is azok a nem kiemelt, sõt mellékes események adják a lényegét, melyek állandóan körülvesznek bennünket, s tulajdonképpen adott szituációk kivágatai: az alkotó kiragad egy kontextusból valamit, és utána behelyezi filmje kontextusába. Mûveiknek sajátos hangulatot ad, hogy a képeken nem, vagy alig láthatók emberek. Nemes Csabánál legfeljebb véletlenszerûen kerülnek a képbe, hisz nem õk a fõszereplõk, inkább csak a táj részei, mint például a Buszmegálló címû képen. Keserue Zsoltnál sem úgy jelennek meg, ahogy a filmekben szoktak, hanem lényegtelenül, klisészerûen. Ha fel is bukkannak, akkor valahol a távolban, alig észrevehetõen; más esetekben csak a hangjuk hallatszik. Mégis, mûveik az emberekrõl szólnak, nem az építészeti terekrõl, nem a természeti szépségekrõl, hanem az „ember nyomáról”, egy nyitott ablakú szoba, egy bekapcsolva hagyott hajszárító vagy egy himbálózó függõágy formájában. Keserue Zsoltot idézve: „Olyan, mint amikor odamész a korláthoz, és érzed, hogy meleg, mert elõtted valaki fogta. Nincs ott, de tudjuk, hogy ott van.” Ezek a kiüresedett képek mintha egy 21. századi Bunuel film képkockái lennének: titokzatosságot, költõiséget és idõtlenséget sugallnak. |
