|
Gróf Ferenc |
| „Az INERS[1] új fejlesztése, a 2g Passive Dress egy új, személyes gravitáció-növelõ eszköz, egy egyszerûen viselhetõ felsõruházat. A ruha különbözõ részeibe ergonomikusan beépített súlyok a ruha szerves részét képezik, viselõje a normál földi gravitációs terhelés másfél-kétszeresét érzékeli.” | ||
| (Részlet az INERS – Passzív munkaeszközök címû katalógusból) | ||
|
„NEWTON: És a minden lehetséges felfedezések rendszere, Möbius? MÖBIUS: Az is megvan. Kíváncsiságból szerkesztettem meg elméleti munkám gyakorlati alátámasztására. De nem játszom meg az ártatlant. Amit az ember egyszer kigondol, annak következményei vannak. Kötelességem volt kikutatni a gravitációs és térelméletem várható hatását. Az eredmény megsemmisítõ. Új, elképesztõ energiák szabadulnak fel, és olyan technikát tesznek lehetõvé, amely minden fantáziát megszégyenít. Amennyiben kutatásom eredménye az emberek birtokába jutna... EINSTEIN: Ezt aligha lehet elkerülni.” | ||
| (Friedrich Dürrenmatt: A fizikusok. Fordította: Ungvári Tamás) | ||
|
Távirati stílusban kezdem: Lakner Antal a duplagravitációs öltözékkel (NEW!) túlszárnyalta a klasszikusnak (CLASSIC!) nevezhetõ INERS2 darabokat, így a Wallmaster – a festõpad, és a Home Transporter – a talicska pad címû munkákat. Ez már eleve komoly teljesítmény[2]. A „Munka” és a „Test” közös erõfeszítésének produktuma a „Semmi”. Az INERS-sorozat ’99-tõl 2004-ig tartó szakaszát ezzel a nagyon leegyszerûsített kijelentéssel lehetne summázni. A fizikai és szellemi erõfeszítések valóságformáló vektorai összehajlanak fejünk felett és 2005-ben eljutottunk a Semmi által Munkára kényszerített Test problematikájához, azaz a munka által formálódó test, a testre szabott munka – vagy a „nem-testre” szabott „nem-munka”? – után a „valóság” által formált test került Lakner boncasztalára.
| ||
Az emberi test létezésének egyik axiómája, a két lábon járás, pontosabban a két lábon állás fiziológiája áll legutóbbi projektjének homlokterében. Newtontól tudjuk, hogy bármely test mindaddig megmarad nyugalmi (vagy mozgási) állapotában, míg valamely külsõ erõ nem hat rá. Vagy nyugalomban van, vagy pedig állandó sebességgel, egyenes vonalban mozog. Darwintól tudjuk, hogy a genetika õshomályába veszõ eleink feladták a négy végtag segítségével történõ helyváltoztatás jól bevált módszerét, két lábra álltak, és elsõ lépésükkel megalapozták a testegyenészet, azaz az ortopédia, valamint a posturologie, az emberi tartás tudományát[3]. Tartás. Az egyik legalapvetõbb humán életfunkció. Fizikai, erkölcsi és egzisztenciális tekintetben is. Ha egészséges testtel rendelkezünk, akkor az „állást” a lét nulladik fokaként fogjuk fel. Alapállás. A korpusz tengelye, a vertikális gerincoszlop a Föld középpontja felé mutat, s míg teljesen passzívnak tûnik, folytonos küzdelmet folytat az õt kitéríteni szándékozó erõkkel. Maradjon minél távolabb a földtõl a gerinccsigolyák ingatag piramisára biggyesztett koponya! Ez a bizonytalan testhelyzet kölcsönzi a legnagyobb önbizalmat az ember számára. Miközben idegrendszerünk emészti a receptorokból érkezõ információkat, miközben izmaink századmásodperces reakcióidõvel igazgatják csontjaink rendszerét, mi csak állunk, néha az óránkra pillantunk, idegesen rugdossuk a kavicsokat, összeszorított foggal az égre pillantunk és csak állunk, állunk. Várunk. A test egyensúlyban tartása olyannyira komplex feladat, hogy tudomást sem veszünk róla. Ha nincsenek mozgásszervi problémáink, akkor tényként kezeljük, hogy a gravitáció bevert minket az aszfaltba, mint egy szöget. Ébrenléti állapotban kilencven fokban térünk el a vízszinttõl. Örök „vertigo”. Amíg ki nem purcan az akkumulátor.
| ||
Az egyensúly mindig dinamikus. Stabil és instabil állapotok vibrálása egy állandó erõtérben, mely nem más, mint a Föld gravitációs tere. Nehézkedés[4]. Yves Klein[5] átengedte magán (ha jelképesen is) a nehézkedési erõt – anti-Ikaruszként homorított a járda felett, mely gesztusnak nem lehet kétséges a kimenetele. Mentõ, baleseti osztály. Vagy mentõ, családi kripta[6]. Ezzel ellentétes taktikát követ Chris Burden Repülõ úthengere[7]. A gravitácó ereje egy monumentális installációban nyilvánul meg: tizenkét tonnás úthenger repül körbe-körbe, ellensúlyok segítségével. Az öngyilkos vetõdése és a mechanika szörnyszülöttjének repkedése egyaránt a gravitáció „láncaitól” való megszabadulás õsi vágyának heroikus szimbóluma. A szökési sebesség iránya ugyan ellentétes – Klein „LEzuhan”, Burden „FELrepül” – de a „fel/le” viszonyrendszer aktuális nézõpont kérdése, tetszõlegesen felcserélhetõ. (Pokol versus Mennyország – 1:1, X) Ebben a történetben humán szemszögbõl csak egy valami állandó: a „g”. Ezen „FEL/LE” viszonylatban Lakner öltözéke háromszögelési pontnak bizonyul: az oszcilláló, remegõ ekvilibrum metaforája. Mi történik, ha magunkra öltjük a Passzív Ruhát? Testsúlyunk megduplázódik, de szemben a hátizsákos turistával vagy a menetfelszerelésben izzadó sorkatonával, akinek leszakad a háta, zsibbad a karja, mégis kilométereken át tudja cipelni terhét, ez a tömeg eloszlik a testfelületen és így egy egészen speciális élményt generál. A ruha második testként – szarkofágként? – foglalja magába viselõjét. A legkisebb mozdulat is irtózatos erõfeszítésbe kerül, az egyensúly megõrzése sem triviális immár. Nem lehet benne csak úgy „álldogálni”. Határterületi élmény, melyet igen nehéz szavakba ölteni. Infralourd[8], azaz infranehéz mûtárgy. Az ötlet látszólagos egyszerûsége mögött komoly technikai problémák rejlenek, melyek közül a legszembeötlõbb az ideális tömeg-térfogat arány megtalálása. Unisex mintadarabról lévén szó egy olyan szabásmintát kellett megalkotni, mely minél több ember számára megengedi a ruha viselését.
| ||
A térfogat és a tömeg változtatható, hogy izompacsirták és cingárok egyaránt átélhessék a kétszeresére növekedõ gravitáció hatását – viszont össze ne roppanjanak a csigolyák. A „Passive Dress” ezáltal (funkcionális) szoborrá változik: a XXI. század elsõ évtizedének átlagemberét ábrázolja. Figuratív konceptualizmus?
| ||
A kivitelezési „trouvaille” láttán szinte már a Jupiteren érezzük magunkat, amint az ûrkabinból kilépve próbálunk lépéseket tenni az óriásbolygón… A váz, a design az adott „époque” valósághû lenyomata, de nem más, mint kamuflázs – a lényeg „alatta” rejtezik, ahogy a ruha alatt rejtezik a test. Infra-létezés egy infra-öltözetben: ha csak pár perc erejéig is, de a „valóság” által formált test saját határaival szembesül. Az már egy következõ kérdés, hogy duplagravitációs környezetben sikerülhet-e a levitáció[9]. Utolsót szikráznak a szinapszisok, a hús tömege földhöz lapítja az agyat, a zokniban landolnak a neuronok – de nem kell kétségbe esni, Newton Loves You! |
||
|
|
||
|
1 Iners (latin) 1. ügyetlen; 2. tétlen, hanyag, lusta,
mozdulatlan.
|
