|
Maja és Reuben Fowkes |
|
2005 januárjában a Galerija Balenben, Slavonski Brodban tartott elõadása alkalmából* a Kis Varsó az utóbbi két évben futó projektjeit foglalta össze.
Bizonyos, mûvészi gyakorlatukban visszatérõ témák és jellemzõ stratégiák bukkantak a felszínre a beszélgetés folyamán. Referenciapontjaik közé tartozott a köztér, az emlékmûvek és a kollektív identitások közti feszültség, valamint a mûvek befogadásának rekontextualizációja. Alapstratégiájuknak megfelelõen az „eltávolítás” fogalmát állítják a középpontba, nemcsak a tárgyakét, de a hozzájuk kötõdõ szokásos olvasatokét is.
Visszatekintve úgy tûnik, hogy Zászló címû mûvükben (2002) már benne volt a Kis Varsó késõbbi érdeklõdésének és tevékenységének számos elõzménye. Hatása a zászló áthelyezésén alapult az utcáról a galéria belsõ terébe. Felismerhetõen egy fekete zászló ez, mely a középületek homlokzatán a gyászt jelzi; ezt most a „white cube” kontextusába emelték át. Közös képvilágunk eme ismerõs eleme a kortárs mûvészet keretei közé helyezõdött át, mint egy kiállítás egyetlen tárgya, ami az általánosból az egyedi felé való elmozdulást képviseli. Sõt, mi több, ez a zászló nem textilbõl, hanem bronzból készült, így ahelyett, hogy könnyû, hullámzó, idõleges és efemer lenne, nehéz, mozdíthatatlan, állandó és idõtlen.
| ||
A mûvet nyilvánosan installálták a kiállítótérben, és ily módon a Kis Varsó „dekonstruálta” a mûtárgy útját a mûterembõl a kiállítótérbe. A látogatók szemtanúi lehettek, amint a mûvészek sorra próbálják ki a 300 kilogramos szobor elhelyezésének lehetséges módjait. A kiállítás megvalósítása körüli bizonytalanságot nem titkolták. A kis Varsó azzal, hogy a folyamatra, nem pedig egy befejezett cselekményre mutatott rá, rávilágított a mûtárggyal kapcsolatos bemutatási és értelmezési lehetõségek sokaságára. A zászló kétségkívül – legyen az kommunista, fasiszta, nemzeti vagy nemzetközi – valamely ideológia képviselõje. A Kis Varsó fekete gyászlobogója vajon valamennyi zászló, valamennyi ideológia halálára utal? Az ideológia hiányának diadala? Mit képvisel? Megmarad a képzõmûvészet világában, vagy szélesebb társadalmi folyamatokat kommentál? Az utolsó biennále emlékmûve (2003) nem sokkal azelõtt készült, hogy a Kis Varsót választották Magyarország képviselõjének a Biennálék biennáléjára, a Velencei Biennáléra. További paradoxon, hogy köztéri szoborként állították ki, attól függetlenül és azzal egyidõben, hogy a mûvészek Velencében is jelen voltak. A szobor nem más, mint egy kõbõl készült talapzat — ezt egy sírkõfaragó mûhelyébõl szerezték —, melynek tetején láncokkal körülvett, üres földgömb helyezkedik el. Bár ’emlékmûnek’ hívják, nem egy adott térhez igazodik, inkább az idõvel függ össze. Érdekes módon az ’utolsó biennále’ idõreferenciája tisztán relatív, és a jelentés állandó késleltetésére mutat rá. Mindazonáltal a mû a következõ olvasatot is kínálja: „a képzõmûvészet világa láncokban”. Így Az utolsó biennále emlékmûvével a Kis Varsó csapdát állított saját magának, és az értelmezések végtelen láncolatába helyezte szobrát.
| ||
A Kis Varsó legismertebb projektje a Nefertiti teste (2003), melynek egyik figyelemreméltó aspektusa az volt, hogy a mû maga valójában csak néhány óráig létezett a maréknyi szemtanú elõtt, kik kiválasztottként valóban megtapasztalhatták azt. Ugyanakkor a mû volt a témája a Velencei Biennále magyar pavilonjának is 2003-ban. Ironikusnak is tekinthetõ, hogy a „fõ esemény” látogatói Velencében mindössze másodlagos és részleges reprezentációját láthatták a mûnek, melyben a híres ókori mellszobor idõszakosan egyesült a mûvészek által modellezett kortárs testtel. A Kis Varsó azon mesterkedett, hogy elmozdítsa a Nefertiti büsztöt a nyugati muzeológia piedesztáljáról, ahol az úgy állt, mint valami ereklye, hogy egyesítse a feltételezett testtel; a drámai találkozás a berlini Egyiptomi Múzeum kiállítási vitrinének szakrális terétõl egy méterre történt. Az egyesített szobor a két rész számos antagonizmusát kibékítette, a klasszikus és a kortárs, a megfizethetetlen és megfizethetõ, bizonyos és ismeretlen, a fenséges és a hétköznapi hatásosan kombinálódott egymással. A mellszobor faragott márvány, a test pedig bronzöntvény, elkerülvén a stilisztikai egység bármely látszatát, ugyanakkor igényeli a nézõ reakcióját és aktív közremûködését, tekintettel a Nefertiti testének ötlete által felvetett milliónyi kérdésre. A szituáció Jacques Derrida megjegyzését idézi, mely szerint „mind a nézõ, mind pedig a mûtárgy a lehetõségek tárházát rejti”. A Nefertiti teste projekt sikere egy lepecsételt mûalkotás felnyitásában rejlik. Megzavarta a tárgy szokásos és bevett identitását, felszabadítva a mellszobrot a kortárs újraértelmezés számára. Nefertiti visszanyerte saját személyes történetét, megszabadult szakrális fényétõl a létezésében váratlanul bekövetkezõ új esemény által. Ugyancsak fontos arra rámutatni, hogy jellemzõ módon a Kis Varsó-féle akció mindössze idõszakos újraértelmezése volt egy mûtárgynak, és nem okozott állandó változást a fizikai objektumban, mindössze annak hatásaiban. Hogy ismét utaljunk az elmozdítás fogalmára: a test Budapestrõl Berlinbe utazott, Nefertiti büsztjét pedig elmozdították a talapzatáról, hogy találkozzon a testtel. A test maga aztán Velencébe került, ahol azt kiállították, de jelentését csak a hiányzó fejjel együtt nyerte el. Ahogy Derrida hangsúlyozza: „Egyetlen elem sem mûködhet jelként, anélkül, hogy egy másik elemre utalna, mely maga nincs egyszerûen jelen.” A Kis Varsó újabban olyan emlékmûveket próbál megmenteni a feledéstõl, melyek egy idõ elteltével láthatatlanná váltak és elveszítették eredeti jelentésüket, oly módon, hogy új kontextusba helyezi és új értelemmel ruházza fel õket. A Számûzött emlékmûhöz (2004) a Kis Varsó egy idejétmúlt emléktáblát helyezett át Budapestrõl Hága utcáira, köztéri szobrukkal az elfeledett emlékmûvekre jellemzõ láthatatlanság és nosztalgia problémáját vetve fel. A tárgy kiválasztásának különös jelentõsége volt, mivel a kérdéses emléktábla fél évszázadon át észrevétlenül rejtõzött egy saroképületbe befalazva. Teljesen értelmezhetetlenné vált, eredeti jelentése kioltódott a negyvenes évek ideológiai változásainak eredményeként. Az emléktábla építészeti keretébõl történõ kivágásával egyfajta ûr képzõdött, mely új jelentéssel telítõdött. Hiánya révén az emlékmû ismét láthatóvá vált, és a létrehozott tér a plakátok és alkalmi utcai megnyilvánulások helyeként kezdett mûködni. Bár az emléktáblán lévõ dombormûvet „gondosan” távolították el, s így az arc körvonalai megõrzõdtek, az többé nem köthetõ személyesen senkihez. Mivel az azonosító jegyeket eltávolították, az egy adott történelmi helyzettel való kapcsolat megszûnt. Az emléktábla az ideológia ereje által kiüresedett és elfelejtõdött. Ahogy a Kis Varsó mondja: az emléktábla bizonyos értelemben „valamennyi emlékmû emlékmûvévé” vált. Fontos hangsúlyozni, hogy az áthelyezés ideiglenes volt, nem volt dekonstrukció vagy visszafordíthatatlan rombolás, kivonás vagy hozzáadás az emléktáblához. A Kis Varsó akciója nem része az adott emlékmû elleni erõszaktörténetnek, sem általában az emlékmûvekének, inkább ráirányítja a figyelmet e problémára. Építészeti héjából kiemelve úgy jelenik meg, mint egy síremlék, és az ideológia, az emlékezés halálával, illetve „a szerzõ halálával” kapcsolatos konnotációkat kelt. Különösen releváns ehelyütt „a szerzõ halálának” koncepciója, mivel az emléktábla egy fapaddal együtt volt kiállítva, mely Pavel Althamer munkája. Ez a mûtárgy, mely egyben funkcionális tárgy is, az emléktáblával kombinálva további lehetséges jelentések sokaságát szabadította fel, és bonyolulttá tette, vajon ki is az installáció, illetve az egész szituáció szerzõje. A számûzött emlékmû, a látható/láthatatlan, jelenlévõ/hiányzó, helyhez kötött/általános, építészeti elem/önálló objektum, emlékezés/felejtés fogalmain keresztül egy fogékony olvasó számára az értelmezési kulcsok bõségét kínálja.
| ||
Az Emlékmû kontra katedrális (2004) címû projekt részeként újabb ideiglenes áthelyezés történt. Itt a Kis Varsó a Hódmezõvásárhely fõterén álló, a magyar munkásmozgalom hõsét ábrázoló 1965-ös bronzszobrot (Somogyi József: Szántó Kovács János) kikölcsönözte az amszterdami Stedelijk Múzeumban megvalósított installációjukhoz. Az emlékmû eredeti helyén gyakorlatilag láthatatlan és észrevehetetlen volt, miközben az ilyenfajta köztéri szobrok létével kapcsolatos kérdéseket nagyrészt figyelmen kívül hagyta a mûvészeti és a közvélemény. Idõszakos eltávolításával a mûvészek hiányt hoztak létre és vágyat keltettek a hiányzó tárgy iránt. Nem elsõ ízben történt, hogy a Kis Varsó akciója vitát szított a médiában és szakmai körökben, és ennek eredményeként az elfeledett szobor új életre kelt.
| ||
Új szerepében a Stedelijk Múzeumban a szobor egy teljesen új közönség számára vált hozzáférhetõvé, „kétszeresen láthatóvá”. Eredetileg a moszkvai, Krisztusról, a Megváltóról elnevezett székesegyház makettjével együtt akarták kihelyezni, mely egy, a kultúra elleni bûntett jelképe. A székesegyházat, a 19. századi moszkvai egyházi építészet egyik gyöngyszemét Sztálin romboltatta le, hogy helyet csináljon a Szovjetek Palotájának, mely soha nem épült meg, s melynek alapjain késõbb egy uszoda épült. A kilencvenes években, további erõszakot téve a történelmen, újraépült a templom, mintha mi sem történt volna, kísérletet téve arra, hogy tisztára mossák a közös múltat. Ez a látszólag össze nem függõ egymás mellé helyezés megnyithatta volna a mûvet az új olvasatok és értelmezések elõtt, köztük a múlt megtagadásának és az emlékmûvek elleni erõszaknak a témáját is, mint ahogy hatástalanította az ellenséges érzelmek egy részét is, melyet a szobor elmozdítása keltett Magyarországon. Gálik András és Havas Bálint a nemzetközileg leginkább releváns kortárs magyar mûvészek közé tartozik, köszönhetõen az emlékmûvek és a kollektív identitás közti feszültség kitartó kutatásának. Stratégiájuk, melynek jegyében valódi emlékmûveket használnak fel újra, beavatkozva azok publikus recepciójába, esztétikailag egyszerre hatásos és provokatív. Csak hogy röviden összefoglaljuk, az Emlékmû kontra katedrális, a Számûzött emlékmû és Az utolsó biennále emlékmûve után térjünk vissza a zászlóhoz. Kinek a zászlaja ez? Mit gyászol? Miért olyan nehéz? * |
||
|
|
||
|
MALA VARŠAVA / LITTLE WARSAW. 2002 – 2004. (Elõadás) Galerija VN, Zagreb, 2005.01.20., Galerija Balen, Slavonski Brod, 2005.01.21. (Kiállítás) Galerija Balen, Slavonski Brod, 2005.02.05-ig |
