|
|
|
„Tulajdonképpen most, életem végén úgy érzem, hogy a fizika már nem is olyan fontos. Ezen szinte csodálkozom. Az emberek a fontosak, akik jelen voltak az életemben.” A Magyar Képzőművészeti Egyetem Szobrász Tanszéke több évvel ezelőtt kezdett el egy kiállítás-sorozatot, melynek keretében a nagyközönség számára kevésbé ismert szobrászok életművét, illetve munkásságuk ritkán publikált szakaszait mutatja be (pl. Barta Lajos 1995, Megyeri Barnabás 1998, Martyn Ferenc, Magyar festők szobrai 2001, Hetey Katalin, 2005). így került sor az Epreskertben egy olyan kiállításra, amely Ferenczy Béni életének és művészeti tevékenységének utolsó éveiből merít. A művész 1956-ban bekövetkezett agyembóliáját jobboldalának teljes lebénulása követte. A kiállítás azonban többről szól, mint Ferenczy utolsó, tíz éves alkotói periódusáról: képet ad egy baráti kapcsolatról, a tiszteletről, és nem utolsó sorban magáról, VATTAY ELEMÉRről.
| ||
A gyűjtemény nem következetes műgyűjtés eredménye; Vattay soha nem vásárolt képeket, és egyetlen mű kivételével nem is adott el. A művek barátságok emlékei, melyeket a porté- illetve műtárgyfotózásért kapott ajándékba. A fotózást rajzzal, festménnyel, plakettel vagy verssel viszonozták barátai. így került hozzá többek között Ferenczy Béni, Kondor Béla, Kassák Lajos, Bálint Endre, Boromisza zsolt, Anna Margit és Gadányi sok műve. Ezek mellett a falon ott látható a Csepeli Vas- és Fémművek egyik hobbi-festő munkásának a szürrealizmus hatásait mutató képe is. Szoros barátság fűzte Pilinszky Jánoshoz, Nagy Lászlóhoz, Kassák Lajoshoz, Latinovits zoltánhoz; Pilinszky és Kassák verset írt hozzá, Latinovitsról pedig ő készítette a legutolsó fotót. L.E.: A „függőséget”, ahogy Csaplár Ferenc, a Kassák Múzeum igazgatója jellemezte az Ön tevékenységét, volt kitől örökölnie. Édesapja gyűjtőköre elsősorban a szolnoki művésztelepre terjedt ki. A Tiszavidéki Hitelintézet szolnoki igazgatójaként segített a pénzügyileg megszorult művészeknek, akik képekkel viszonozták a segítségét. Ön is személyes ajándékokat kapott. Hogy történt ez? V.E.: A gyűjtés nem volt tudatos. Soha nem adtam el belőlük és nem is vásároltam soha. Egyetlen Kassák képet adtam el, amikor a lakást meg kellett venni. Mindig választhattam, hogy mit kérek, de volt például olyan is, amikor Bálint Endre a saját születésnapjára ajándékozott nekem képet. L.E.: Mikor kezdett el fotózni? V.E.: A Közúti Hídépítő Vállalatnál voltam autogén hegesztő. Télen-nyáron a szabadban kellett dolgozni. Egyik kedves ismerősöm, aki tudta, hogy már fényképeztem, megkérdezte, hogy volna-e kedvem az Autókísérleti Állomásra menni fotósnak, ahol ő lenne a főnököm. A 60-as években többször volt nálam házkutatás (gyerekeket tanítottam hittanra, amit nem néztek jó szemmel akkoriban), s végül fegyelmivel el is bocsátottak a munkahelyemről. Ezt követően kerültem Csepelre. L.E.: Honnan ered a hites fotográfus elnevezés? V.E.: Kondor Bélától. Ezt szeretem, mert nem olyan fennkölt. Nem vagyok fotóművész, inkább iparos. Kondor hozta el Pilinszkyt is hozzám, és azt mondta, hogy „ti jók lesztek egymásnak”.
| ||
L.E.: Számos dedikált kézirat is a birtokában van, melyeket egyenrangúan kezel a festményekkel. V.E.: A kéziratok is ugyanúgy ott voltak a falon a képek mellett. A feleségem, Kata vette le őket, mert szerinte nem tett nekik jót a fény. Szeretem Kányády és Nagy Gáspár Latinovitsról írt sorait. Pilinszky nem egyszer éjjel hívott fel, amikor egy új verssel elkészült. De a kéziratok között ott van Szentgyörgyi Alberté is. L.E.: A gyűjteményt korábban egy értékes hanganyag-kollekció egészítette ki. Ez ma a Petőfi Irodalmi Múzeum tulajdonában van. V.E.: 1962-ben jelent meg a hordozható magnó. Amikor elmentem a művészekhez, hogy fotózzak, bekapcsoltam a magnót. Miközben dolgoztunk, hanganyagot vettem fel. Soha nem kérdeztem, ők csak beszéltek. Meg nem jelent írásokat, verseket vagy üzeneteket olvastak fel, vagy ami éppen foglalkoztatta őket. A magnó számukra is újdonság volt. Egyszer egy Pilinszky hanganyagot megmutattam Ferenczy Béninek, aki elsírta magát a vers hallatán. Jancsi meg szégyellte, hogy Béni sírt az írásán. L.E.: Beszélgetésünk apropóját a Képzőművészeti Egyetemen megrendezett Ferenczy Béni kiállítás adja. Mi a véleménye a tárlatról? V.E.: Valami kimaradt a kiállításról, amit azonban egy bemutató sem adhat vissza. Nem lehet megfogni egy embert egy kiállítással, csak beszélgetéssel, együttéléssel. Igen, hiányoltam valamit, amit talán el kellett volna mondanom a megnyitón: Akkoriban Ferenczy öt szót tudott kimondani: Na, igen, hát, nahát, nem. – Na? – mondja, és én kérdeztem: Figyeljek-e valamit? – Igen! – Kérjek teát? – Nem! – Valamit szeretne Béni bácsi mondani? – Igen! – Ugat a kutya? – Nem! – Szépen énekelnek a madarak? – Igen! Nagyon örült, hogy ezt ilyen rövid idő alatt kibarkohbáztam. Azt szeretem, ha valakivel csendben üldögélhetek és a nagyritkán elhangzó szavakból tökéletesen megértjük egymást. Ferenczy Bénivel ilyen volt a kapcsolatunk, amit persze nagyban befolyásolt súlyos betegsége, melynek következtében nehezen tudta artikulálni a szavakat.
| ||
L.E.: Hogyan ismerkedtek meg Ferenczyvel? V.E.: Amikor készült az új könyve (Írás és kép) –, nem volt elégedett a fotókkal, és engem kértek meg, hogy lefotózzam a munkákat. Ferenczy Károly annak idején még azt hitte, hogy Valérből lesz festő, Béniből és Noémiből pedig jó mérnök, illetve jó szakácsnő. L.E.: A Főiskolán bemutatott munkák egy „csendes” barátság rekvizitumai. Ahogy a kiállítás megnyitóján Claudel gondolatai kapcsán említette: „...egy vershez hozzátartozik a meg nem írt fehér lap. A fehér lap meg nem írt része a csend. Nem a némaság, hanem a csend. És Ferenczy Béni csendjében virágok születtek. Az angyalok derűjét talán az emberek egyedül a virágokon keresztül értik meg.” Ferenczy, betegségét követően elsősorban csendéleteket, olykor szatírával átitatott aktrajzokat készített, régi mesterek műveit másolta. Ön szerint hogyan illeszthető bele az utolsó 10 év munkája Ferenczy életművébe? V.E.: Béni mindent értett; olykor elővett egy folyóiratot és megmutatta benne, ami érdekelte. Sokan jártak hozzá. Felesége, Erzsike sokat tett azért, hogy a korábbi pezsgő társasági élet a betegség idején is fennmaradjon. Hogy miért a csendéletet választotta? Valószínű azért, mert a lakás falaihoz volt kötve. Büszkén mutogatta ezeket a rajzokat. De apja síremlékét is betegsége után csinálta, meg az Aranykort. L.E.: Ön mit hallott Ferenczy elbocsátásának körülményeiről? Miért kellett elmennie a Képzőművészeti Főiskoláról? V.E.: A 40-es években nagy Petőfi-kultusz volt. Ferenczy Béni írja a naplójában, hogy Weöres Sándor meglátogatta egyszer az Epreskertben, megállt Ferenczy Petőfi-szobra előtt, és azt mondta: milyen jó, milyen jelentéktelen. Mint amilyen ő volt. Ezért rúgták ki. A Petőfi szobor miatt. L.E.: A falakon nem látom az Ön fotóit. Csak azokat a montázsokat, amelyeket Bálint Endre készített az Ön fotóiból. A különböző kiállításokon szinte kivétel nélkül a műtárgyakkal együtt kerültek bemutatásra a fotók. A hangsúlyt a kiállítás jellege sem határozta meg minden esetben. A tárgyak és a fotók együttest alkotnak. V.E.: Nem érzem, hogy a fotók önállóan élnének. Bandi testvérének, Szerb Antalnénak köszönhetem, hogy kijutottam Amerikába. Nicolas Salgó, az Egyesült Államok akkori budapesti nagykövete egy fotóst keresett, aki lefényképezi a gyűjteményének egy részét. Engem ajánlottak. A kínai evőeszköz és a közel-keleti tevenyereg-takaró gyűjteményét fényképeztem. A halála után Kassáknak volt egy kis kiállítása vidéken. Ott mondta felesége, Klára, hogy a felújított sárvári várban kellene Elemér munkáiból egy kiállítást csinálni. én félreértettem, mert a nálam található festményekre, rajzokra gondoltam, míg ő a fotóimra. Ebből született az „ötvözet”. Együtt kerültek bemutatásra a portré fotóim, és az egyes szereplőkhöz tartozó műtárgyak. Pilinszky, Kassák, Kondor, Bálint, Ferenczy, Latinovits portrék és művek. A kiállítás címét Pilinszky adta: „Amíg a mag meg nem hal”. A kiállítást Ruttkai éva és Pilinszky nyitotta meg. Gergely Ágnes véletlenül jutott el a kiállításra és annyira megtetszett neki az anyag, hogy aztán ajánlott nekem egy verset. Előtte nem is ismert. L.E.: Miért akarták 1976-ban betiltani a bajnai kiállítást? V.E.: Nem akarták betiltani, csak sokan jöttek „ellenőrizni”. Pedig egyszerűen csak rossz napra szerveztük a megnyitót. Mert Ruttkai éva csak 23-án ért rá megnyitni. így 1976. október 23-án nyílt meg a kiállítást. A korábbi időpontot a meghívón is át kellett ragasztani. L.E.: Egy dokumentumfilmben hangzott el Önről az, hogy tehetség kell ahhoz, is, hogy valaki a fényképezendő embert megnyerje magának. V.E.: Simone Weil mondja, hogy a hazát szeretni csak részvéttel szabad. Kérdezzen a hazáról, részvéttel beszélnék róla, erről szívesen beszélnék. A szomorúságról, ami a haza sorsa. és egy lépéssel továbbmenve, ami a lelkek sorsa, az emberek sorsa. A többi mind külsőség. Senkinek nem volt még tizenkét olyan tisztalelkű, nemes barátja, mint Júdásnak. és mégis áruló volt. Azok között, akik a lakásban látható munkákat készítették, nincs áruló. |
||
|
|
||
|
|
