|
|
|
A londoni születésű, észak-ír és palesztin szülőktől származó ROSALIND NASHASHIBI Glasgow-ban él és alkot, ahol 2002-ben diplomázott a School of Art-ban. Ugyanebben az évben meghívást kapott a jeruzsálemi Al-Ma’mal kortárs képzőművészeti intézményébe (Al Ma’mal Foundation for Contemporary Art: www.almamalfoundation.org), amely a helyi és külföldi művészek bemutatása mellett fokozott figyelmet fordít a kortárs művészet társadalomban, illetve a közösségi életben játszott szerepére, amelyet kiadványok terjesztésével, beszélgetések és kiállítások szervezésével is igyekszik elősegíteni. 2003-ban, amikor Blood and Fire című filmjével Skóciát képviselte az 50. Velencei Biennálén, elnyerte a Beck’s Future díjat, amelyet személyében első ízben ítéltek oda női alkotóművésznek. 2004-ben rendezték meg az első önálló kiállítását a kontinensen a baseli Kunsthalléban Over In címmel. Munkái – legyen szó 16 mm-es filmről, videóról, kollázsról, vagy rajzról – a megfigyelésre épülnek. Filmjei visszatérő és meghatározó motívuma az idő múlásának érzékeltetése: kamerája elidőzik az embereken, helyszíneket jár be, követi az eseményeket, rögzíti a szereplők mindennapi tevékenységét, gesztusait és környezetét. Képileg dokumentumfilmek benyomását keltik, de hiányzik belőlük a történeti/történelmi háttér felvázolása vagy az egyéni dráma bemutatása. Egy-egy épületből kiindulva, az idő múlásának megállíthatatlan folyamával együtt sodródva bővülnek az információink annak lakóiról. Ebben a meditatív, nyugodt, csendes „(meg)közelítésben” rejlik filmjei ereje, ennek révén kerül a néző egyre meghittebb, elmélyültebb viszonyba a bemutatott hétköznapi eseményekkel, emberekkel, tárgyakkal. A Hreash House (2004, 26’), amely egy Názáretben élő palesztin család egy napját mutatja be, a budapesti kiállítást megelőzően a Tate Britain Art Now: Lightbox című film- és videó-válogatásában, valamint a glasgow-i Center for Contemporary Art-ban volt látható. Nemes Attila: Rosalind, érdekelne, hogy hogyan kerültél a Hreash család otthonába, és miként született ebből a találkozásból, az ott töltött időből ez a film. Rosalind Nashashibi: 2002-ben Jeruzsálemben jártam, és ott ismerkedtem meg azzal a hölggyel, aki a nagynéném barátnője. Meghívott a családjához Názáretbe, Izrael északi részébe. Gyakorlatilag egy baráti látogatásnak indult ez a történet: velük töltöttem némi időt és nagyon érdekesnek találtam azt, ami az otthonukban zajlott. Csak egyetlen család lakott a házban, az azonban egy több generációt magába foglaló nagycsalád volt – gyakorlatilag egy egész közösség élt együtt. Sajátos keveréke jött itt létre a régi és az új világnak: például a hagyományos rendszer szerint közösen használták a tulajdonaikat – gyakorlatilag nem volt saját tulajdonú dolguk –, ugyanakkor mégis mindenkinek volt saját autója, tehát a két világ párhuzamosan élt együtt.
| ||
N.A.: Szívesen láttak? R.N.: Igen, nagyon jól éreztem magam, de csak később, amikor hazautaztam, akkor jöttem rá, hogy szeretnék ismét visszamenni, és filmet készíteni róluk. N.A.: Gyakran azt érzem a filmjeid láttán, hogy egy olyan fajta pozíciót veszel fel, ami sokunkra jellemző: egy kicsit bekukucskálsz, belesel mások életébe. Te is így érzed? R.N.: Nem, általában egyszerűen csak adódik egy helyzet, ott van „valami”. Mivel jelen vagyok, megcsinálom, felveszem a filmet, és megpróbálom a szituáció különböző, engem érdeklő – izgalmas, különös vagy akár ijesztő – aspektusait rögzíteni. Számomra a filmkészítés egy nagyon személyes és intuitív módszer. N.A.: És próbálod megosztani ezt a személyes benyomást a nézővel... R.N.: Igen. Az emberek úgy reagálnak a filmre, hogy azt nézik, mi az, amiben hasonlít rájuk, az életükre, és mi az, amiben különbözik, eltér. én az adott helyre jellemző atmoszférát szeretném megérezni és megérteni, majd később megkonstruálni és visszaadni. N.A.: Nekem furcsa, hogy bár ez a film kimondottan apolitikus, mégiscsak van egy politikai üzenete. R.N.: Amikor eldöntöttem, hogy ezzel a családdal szeretnék filmet forgatni, akkor természetesen tudatában voltam annak, hogy Izraelben készítek egy filmet egy palesztin családról, és tudtam, hogy nem lesz könnyű ezt végigvinni, de azt gondoltam, hogy fontos egy olyan dolgot megmutatni, amit általában nem szoktak, vagyis az Izraelben élő palesztinok életét.
| ||
N.A.: Úgy érted, hogy a palesztinokat a televízióban vagy terroristaként, vagy áldozatként ábrázolják? R.N.: Igen, meg is kérdezték néhányan, vajon nem probléma-e, hogy nem mutatom be a filmben, hogy az izraeli hadsereg igenis jelen van, tehát azt, hogy tulajdonképpen mi is a helyzet. én valójában nagyon is politikusnak tartom, hogy izraeli palesztinokat mutatok meg, akik éppenséggel se nem terroristák, se nem áldozatok, hanem csak ülnek az asztalnál és eszik a vacsorájukat, élik a hétköznapi életüket, tehát az emberi arcukat látjuk. N.A.: Édesapád palesztin, édesanyád pedig ír származású. Mennyire határozza ez meg a gondolkodásodat? R.N.: Nagy mértékben, mert bár britként nőttem fel, nem angol szülőktől származom. Ugyanakkor nem tartoztam sem az angol, sem az ír közösséghez, és nem voltam része az angol kultúrának sem. Ebből következik az is, hogy a helyzeteket egyfajta távolságtartással kezelem. N.A.: Ez sok munkádon látszik. A világ melyik részére szeretnél elutazni filmet készíteni? R.N.: Az két külön dolog, hogy hova szeretnék elutazni, és hogy hol szeretnék dolgozni. A legközelebbi filmemet Hongkongban szeretném elkészíteni, de egy brit konzulról fog szólni, tehát végeredményben Nagy-Britanniáról. New Yorkban is tervezek forgatni valamit – az a város nagyon izgalmas számomra, mint, ahogy valószínűleg sok más itt jelenlévő számára is –, illetve Isztambulban szeretnék majd még dolgozni. N.A.: Még egy utolsó kérdés. Videóidban nagyon sok a filmművészetre tett utalás. R.N.: Igen, alapvetően a filmművészet volt rám hatással, sokkal inkább, mint a videóművészet. Főként Pasolini és Fassbinder művei, s már a kezdetektől fogva a visszafogott filmkészítés, a csendesebb megközelítés vonzott. Olyan rendezők munkái érdekelnek inkább, akik a dialógus helyett a vizualitásra helyezik a hangsúlyt. N.A.: Köszönöm a beszélgetést és most megadnám a lehetőséget a közönségnek, hogy kérdéseket tegyen fel. *
K1.: Hogyan reagált a család a jelenlétedre? R.N.: Úgy érti filmezés közben? K1.: Igen. R.N.: Nagyon természetesen viselkedtek és teljesen magától értetődőnek találták, hogy ott vagyok, egyáltalán nem zavarta a jelenlétem őket. Egészen másképp állnak hozzá a privát szféra, a magánélet kérdéseihez, mint a nyugatiak. Számukra ez nem kíváncsiskodás volt, hanem azt jelentette, hogy még egy személlyel bővült az ismeretségi körük. K2.: Ön egy posztkoloniális társadalomban, világban él. A munkássága és érdeklődése mennyiben tükrözi az ehhez való viszonyát? R.N.: Igen, ez nagyon erőteljesen jelen van a filmben. A családdal együtt töltött idő alatt volt egy olyan érzésem, hogy így is élhettem volna, ha a dolgok másképp alakulnak, ez lehetett volna az én életutam is, de ez persze egy apolitikus kérdésfelvetés, hogy mi lett volna ha… K3.: Ehhez kapcsolódik az én kérdésem is, de amíg az előző a művész pozíciójára vonatkozott, az enyém inkább a nézőére. Nekünk, akik Magyarországon élünk, idegen és egzotikus ez a világ. Ön mennyire, melyik irányba próbálja kiegyensúlyozni ezt a helyzetet a néző szemszögéből: az egzotikusság irányába, vagy épp ellenkezőleg. R.N.: én nagyon erősen úgy érzem, hogy ez a film nem próbálja meg kihasználni ezt a helyzetet, elkerüli, hogy egzotikussá váljon. Az Egyesült Államokban és az Egyesült Királyságban is hasonló alapállásból készítettem filmeket: megtartottam a távolságot, de egyben intimitást is vittem beléjük. Van ugyanakkor egy másik dolog is, amivel gyakran találkozom: létezik egyfajta bűntudat, ami akkor támadhat fel egy másik kultúrával szembesülve, ha az ember úgy érzi, hogy privilegizáltabb helyzetben van, mint az adott kultúra részesei. Ez cenzúra alá helyezi a szemlélt szituációt, mivel az ember így csak saját magát tudja vizsgálni, önmagára reflektál. Ha pedig másra fordítja a figyelmét, akkor épp azt a dolgot objektivizálja, ami megakadályozza abban, hogy új gondolatokat fogalmazzon meg, és műalkotásokat hozzon létre.
| ||
| ||
| ||
|
|
||
|
|
