Happy New Ears!

1963-ban a Japán Rádió felkérte John Cage-t, hogy üdvözölje a zeneszeretõ japánokat az Újév alkalmából. Boldog Újévet azaz Boldog Új Füleket – volt az egyperces üdvözlet címe. „A zene-zene, amíg valamely környezeti zaj meg nem szakítja, amiként a festmény festmény, amíg valamely árnyék bele nem avatkozik. A zenehallgató számára mi a dolog bökkenõje? Valahogy így: van füle, hát használja.” Szóval Boldog Új Füleket. Nincs aktuálisabb üzenet a zene számára csaknem negyven évvel Cage üdvözlete óta. Borongós ezredfordulót élünk – a zene szempontjából is. S bár korántsem vállalkoznék az elmúlt század tömör összefoglalására sem, bizonyos, hogy a politika erõszaka ellenére sok csodáról elmélkedhet a zeneszeretõ… S ha hozzátesszük, hogy a politika konkrét vagy áttételes erõszakosságát olyik zenemûvész akár vállalta is, hát csoda, hogy annyink van, amennyink lett. Három vitathatatlanul nagy nevet teremtett ez a föld a huszadik században: Bartók Béla, Ligeti György és Kurtág György. S ez még akkor is nagy dolog, ha közülük ketten emigráltak, s a harmadik is külföldön él vagy egy évtizede! Számunkra ez az év millenniumi, s az idevonatkozó alkotások – az eddigiek! – nem érnek fel az alkalmakhoz, sõt éppen azon borongtam, hogy bizony a beérkezett alkotók jelentõsebb opuszokkal gyarapították zeneirodalmunkat az elnyomás éveiben, meglehet azért is, mert fiatalabbak voltak, a lázadás is egységesebb tömbbel szemben bontakozhatott ki, és ki tudja még, miért is…! Újra van kultúrpolitika, igaz, hogy az is levegõhöz jut, ami nem felel meg a hivatalosságoknak. S ez még akkor is nagy dolog, ha levegõn kívül máshoz valóban alig-alig jut a kortárs zene azon része, amely nem kacsint hátrafelé, amelynek szélesebb megbecsültsége talán más tájain a világnak sincsen, de azok talán mégis „rakottabb tájak”.

Vannak próbálkozások, amelyek minden ma élõ komponistát kortársnak tartanak, holott azok, akik ötven vagy száz évvel ezelõtti zenét írtak, nyilván nem a mi kortársaink. Az nem döntheti el egy-egy zenemû értékét, hogy a koncertre rendesen kiöltözik-e a közönség, sõt… A mai zeneszerzõ egyetlen élete során több nyelvet sajátít el (Ligeti György beszélt errõl izgalmasan egy interjúban), aztán kérdés, hogy szép-e a mai zene, hat-e az érzelmekre. Ami a szépséget illeti: Cage álláspontját szeretném elfogadtatni, amely szerint a tetszés illetve nem tetszés kategóriái csak beszûkítik a megértés lehetõségeit. A jelentõs kortárs kompozíciók fontos jellemzõi az intellektualitásunknak. Elsõsorban nem az érzelmekre akarnak hatni, hanem az értelmen keresztül. Ebben is közelebb vannak a régi meg a barokk zenéhez, mint a klasszikus és romantikus korszakhoz. Furcsa módon ezt is igaznak érzem, ha például Wagner zenéjét a mai kortárs zene fontos elõdjének tekinthetjük, szemben az érzelmes bel canto-val, amely legfeljebb a könnyûzene konzervatívabb termésében talál követõkre. Ligeti György egy helyen említi, hogy egyszerûen nem hiszi el azokat a szép zenéket, amelyeket például Arvo Pärt komponál. Hogy mit akar a zene mostanában? Gondolom éppoly képtelenség a megválaszolás, mint bármely kor zenéjével kapcsolatosan. Magam részérõl ugyanakkor biztosan érzékelem, hogy megváltozott a zene, egyáltalán a zenélés funkciója és tartalma. Olyan dolgok tartoznak ma a zenéhez, amelyek korábban elképzelhetetlenek voltak, szinte minden hang és a teljes csönd a zene alkotórészévé lett, olyan zenemû is született, amelyben csak szünetek vannak, s így a környezet esetleges hangjai konkrét funkciókat tulajdonítanak maguknak. Máskor a véletlen mûvelet és a szigorúan fegyelmezett kompozíciós magatartás keveredik, ami korábban szinte elképzelhetetlen volt.

Szerepet kapott az elmúlt században az elektronika és a komputerrel komponált zene, ami egyszerûen azért volt elképzelhetetlen korábban, mert ezeket az eszközöket ez a század fedezte fel. Azért sorolom e közhelyeket, mert a mai zenén sok szakember is olyasmit kér számon, amely nem a mai zene sajátja. Ez a nyomás, meg a közízlés súlya sok egyébként tehetséges zeneszerzõt kényszerített meghátrálásra, sõt szinte divat lett annak hangoztatása, hogy a modern zenének vége, vissza kell térni a régebbi zene eszköztárához. Ez az igény annál is meglepõbb, mert korántsem érzem azt, hogy a mai zene végülis olyan képtelenül eltért volna a hagyományoktól, amint sok muzsikus is szívesen állítja. A mai zene egyszerûen más nyelven, más módon és másról beszél, de szinte egyetlen mû sem született (már, ami mûnek nevezhetõ!), amelynek ne lenne felismerhetõ kapcsolata a múltjával.

Valóban – az újesztendõben is – Happy New Ears: Boldog Új Füleket….

***

Fentiek kiegészítéseképpen fogadjanak el néhány hevenyészett ajánlatott. Biztos vagyok benne, ha ezzel kezdik az új évezredet, akkor a mai zene jobbik felénél kezdik – vagy folytatják – az ismerkedést. Megjelent a hat lemezre tervezett Amadinda lemezsorozat elsõ tagja. A sorozat Cage tágan vett összes ütõs kompozícióját megszólaltatja majd. Ezek a korai mûvek. Engem meglepett, hogy mennyire hasonló világa van az 1935-ös Quartetnek egy olyan alternatív mûvész elõadásához, mint amilyen például Kiss Erzsi. Õt egy Bahia lemezen ismertem meg, de a Fonó-beli január 22-i koncert arról gyõzött meg, hogy Kiss Erzsinek õszinte és szoros kapcsolata van a modern zene legnagyobb képviselõivel. Nem hiányzott a koncertrõl a távolmaradt ütõs, a zenészek ötletesen pótolták, sõt mintha szinte intimebbé lett volna az est a véletlen hiány miatt. És mindez eszembe juttatta Cage ütõs kompozícióját is!

Szenzációsan érdekes az angol Michael Nyman új lemeze: A komisszár eltûnik (The Comissar Vanishes). A dolog némi magyarázatot igényel, de elsõsorban azért érzem fontosnak, mert itt szinte annak illusztrálásáról van szó: mennyire reménytelen a zene mai értelmének akár csak megsejtése is azzal az avítt koncepcióval, amely sok mostanság született nagyszabású szerzeményt átitat. A közelmúltban magyarul is megjelent David King nagyszabású munkája Restaurált történelem címen. Alcíme: A fotográfia és a mûvészet meghamisítása Sztálin birodalmában. Ennek eredeti címét viseli Nyman kompozíciója. A harmincas években az orosz Rodcsenko a fényképészet felé fordult. David King elment Rodcsenko moszkvai mûtermébe, amelyet Rodcsenko halála óta (1956) a család három generációja lakott, s szinte érintetlen maradt. Itt talált egy albumot: Üzbegisztán tíz éve… Az album Rodcsenko saját példánya volt, amelyben a sztálini „tisztogatás” áldozatainak képét Rodcsenko tintával-festékkel a felismerhetetlenségig átmázolta. Ezekhez a képekhez, illetve az e képekbõl rendezett kiállításhoz írt zenét Nyman, amelyet a londoni Barbican Centre-ben adtak elõ elõször, 1999. december 2-án. A tételek: 1. Zûrzavar a földön, 2. Féltékenység és bosszú, 3. Keresd az ellenséget! 4. Közönséges polgárok, 5. Hirtelen halál.

Az Arditti Vonósnégyes elõadásában jelent meg Peter Ruzicka négy vonósnégyese meg egy vonósnégyesre komponált rövid mû (Hangárnyak). A negyedik vonósnégyes beszédhangja Dietrich Fischer-Dieskau-é: Paul Valéry, Peter Handke, Hugo von Hoffmannsthal, Theodor W. Adorno, Dieter Schnebel, Paul Celan, Cesare Pavese és Ludwig Wittgenstein szövegeibõl összeállított szövegmontázst ad elõ. Ez a kompozíció különösen azért izgalmas, mert nyilvánvalóan magában hordozza egy színpadi mû (opera) csíráit. A hétrészes vonósnégyes, akárcsak Ruzicka (Elõérzetek) címû zenekari mûve elõtanulmány egy operához. A kísérlet és kifejezés paradox érzetét jelzi a wittgensteini zárómondat: „Amirõl nem lehet beszélni, arról hallgatni kell”.

S ha már a Tractatus szóba került, hadd ajánljam az újévre a Tractatust szintén „megzenésítõ” Szemzõ Tibor újabb lemezét. Mindhárom szerzemény a Magyar Rádióban realizálódott, de elõadásukkal a rádió adós maradt. Egyetlen alkalommal hallottam a Szimultánt, amely a rádió Magyar Hangtájak sorozatában hangzott el.

Hogy például a Tractatus legfeljebb hangjátékok vagy hangdarabok ragyogó kíséreteként szólal csak meg: alig érthetõ. A Forgács Péter rendezte Örvény címû film nagyszerû hanganyaga lemezkiadást is megérdemelne, akárcsak a Hajas Tibor szövegére készült opusz magyar változata, hiszen felvétele készen van! És még sorolhatnám: mi minden vár megvalósításra, hány kitûnõ, a világ figyelmét is kiváltó nemzeti érték szólalhat meg a magyar millennium idején…