| Tűzből
lett múzeum Enver Hadziomerspahic-csal, az ARS AEVI Nemzetközi Kulturális Projekt főigazgatójával beszélget Nagy Márta „Hát legyen, gondolkodott tovább, ha itt (Ivo Andric: Híd a Drinán)
N.M.: Szarajevó nem akármilyen hagyományokkal rendelkezõ város. Volt híres vallási toleranciájáról, téli olimpiájáról, az itt megrendezett két jugoszláv biennáléról, Gavrilo Principrõl és a négy évig tartó szerb blokádról. Milyen város ez a Szarajevó? E.H.: Szarajevó Bosznia-Hercegovina fõvárosa. Azoknak, akik nem ismerik, el kell mondani, hogy ez a város sok évszázados kulturális hagyományokra tekint vissza, melyeket manapság is fontos tudományos, pedagógiai és kulturális intézményekben ápolnak. Ilyen intézmény a Tudományos és Mûvészeti Akadémia, a Szarajevói Opera- és Balettszínház, a Filmmûvészeti és Díszlettervezõ Fõiskola, a Mûvészeti Akadémia, a Mûvészeti Galéria, a Collegium Artisticum, az Új Templom Galéria és számos más galéria, a Zeneakadémia, a Szarajevói Filharmónia, a Szinfonikus Zenekar, a történeti és régészeti múzeum, az egyetem, az Ifjúsági Kulturális Központ és a sokfunkciós Skenderija Központ vagy az – immáron világhírû – Nemzeti Könyvtár. Kiváló mûvészek, írók, zenészek és rendezõk születtek Szarajevóban, és itt került sor 1987-ben és 1989-ben a Yu Dokumenta címû kortárs jugoszláv mûvészeti biennáléra. Élénk tudományos és kulturális élet zajlik Szarajevóban, és jellemzõ, hogy a nehéz idõkben, a blokád alatt is fontos szerep jutott a kultúrának. Talán éppen ezért olyan fontos Szarajevónak, hogy a jövõ egyik jelentõs nemzetközi kulturális központja legyen belõle. Találkozások új színtereként és pozitív energiák forrásaként olyan hellyé váljon, ahol az emberiséget megosztó minden „bûn” elfelejtõdik, ahol megvalósul a mûvészet világot átfogó uniója. N.M.: Vajon nem utópikus ez az elképzelés? S amennyiben nem az: hogyan képzelik megvalósítását? E.H.: Célunk, hogy Szarajevóban, ebben a sokat szenvedett városban, egy nemzetközi kortárs mûvészeti központot hozzunk létre, melynek fontos része lesz a majdani ARS AEVI múzeum. Ezzel nemzetközi rangú mûvészek és értelmiségiek folyamatos találkozásához kívánunk lehetõséget biztosítani. N.M.: Létezik már néhány olyan mûvészeti esemény a világon, ahol rendszeresen sor kerül ilyen találkozásokra. E.H.: Szarajevó azonban történelmébõl adódóan különleges helyzetben van. Ezért lehetnének szimbólumértékûek az itteni találkozások. Ezt csak betetõzné az utóbbi évek legjelentõsebb modern mûvészeinek munkáit bemutató ARS AEVI múzeum, mely más okokból különleges. Például azért, mert nem áll tudományos bizottság vagy állandó kurátor az élén, mégis garantált a gyûjtemény magas tudományos színvonala, mégpedig azáltal, hogy kortárs mûvészeti múzeumokat kérünk fel együttmûködésre. Valamennyi együttmûködõ múzeum meghív néhány mûvészt a saját országából, továbbiakat pedig más nemzetek mûvészei közül. N.M.: Mikor és milyen körülmények között jött létre ez a rejtõzködõ múzeum? Rejtõzködõnek nevezem, hiszen létezik is meg nem is… E.H.: Amikor 1993-ban, a blokád kellõs közepén, megkaptam Szarajevó polgármesterétõl a projekt külföldi képviseletének jogát, Olaszországba repültem – gyakorlatilag üres kezekkel. Amikor május végén megérkeztem, azt gondoltam, hogy az ARS AEVI Nemzetközi Kulturális Projekt, melynek alapkoncepcióját egyéves szarajevói pokolból hoztam magammal, minden ajtót meg fog nyitni elõttem. S bár messze nem ez történt, a szarajevói kortárs múzeum ötlete hat év alatt mégis fontos nemzetközi mozgalmat bontakoztatott ki. Olaszországban, néhány toszkán család támogatásának köszönhetõen, Chianti lett a kezdeményezés központja. Ezután Enrico R. Comi, a milánói Centro Arte Contemporanea Spazio Umano igazgatójának ötlete nyomán 1994 októbere és 1995 áprilisa között több önálló kiállítást rendeztünk, melyek befejeztével a kiállított mûvek ajándékként a szarajevói kortárs múzeum gyûjteményébe kerültek. Az elsõ lelkes reakciók és adományok a következõ mûvészektõl érkeztek: Michenangelo Pistoletto, „Medical Hermeneutics” (Sergej Aufriev, Vladimir Fjodorov, Pavel Pepperstein), Franz West, Carla Accardi és Hidetoshi Nagasawa. Az 1996 és 1999 közötti idõszakban további mûvészeket nyert meg Comti az ügynek, köztük volt Bizhan Bassiri, Tony Cragg, Juan Munoz, Goran Petercol, Dmitrij Prigov, Dubravka Rakoci, Dimitris Kozaris, Alfredo Pirri és Ettore Spalletti. Szarajevó blokádjának 100. napjára aztán különleges eseményt szervezett a város akkori polgármestere: 1995 januárjára a világ különbözõ pontjairól hívott meg polgármestereket. Nekik bemutattuk az ARS AEVI-t, és rajtuk keresztül felkértük városaik kortárs mûvészeti múzeumait az együttmûködésre. N.M.: Nagy volt az érdeklõdés? E.H.: Nem panaszkodhatunk. Az egyik fontos olasz kortárs mûvészeti központ, a pratói Museum Luigi Pecci igazgatója, Bruno Cora 1996 nyarán mutatta be azt a tárlatot, melynek valamennyi résztvevõje – Stephan Balkenhol, Daniel Buren, Enrico Castellani, Jan Dibbets, Jannis Kounellis, Sol LeWitt, Eliseo Mattiacci, Roman Opalka, Panamarenko, Jaume Plensa – a szarajevói múzeumnak adományozta kiállított mûvét. A pratói tárlat elõkészítésével egyidõben léptem kapcsolatba a ljubljanai Modern Mûvészeti Galériával. Az ottani IRWIN mûvészcsoport és Jadran Adamovic szarajevói mûvész vállalta a következõ fázis lebonyolítását. 1996 szeptemberében egy nagyszerû kiállítás nyílt a szlovén fõvárosban, a galériával már rég kapcsolatban álló mûvészek – Marina Abramovic, Miroslaw Balka, Günter Brus, Sophie Calle, Richard Deacon, IRWIN, Anish Kapoor, Marjetica Potrs, Thomas Schütte, Andres Serrano, Bill Viola és a V.S.S.D – részvételével. Az ezt követõ három év különösen fontos volt a nemzetközi
bemutatkozás szempontjából. 1997-ben Velencében a biennáléval kvázi egyidõben a
Querini Stampalia Alapítvány kiállítótermeiben Mûvészek Szarajevóért címmel
mutattuk be a múzeum új – Alighiero Boetti, Nan Goldin, Ilya Kabakov, Joseph Kosuth,
Julian Opie, Mimmo Paladino, Remo Ezt a bécsi Museum Moderner Kunst kiállítása követte Hegyi Lóránd szervezésében, aki Velence óta ismerte és lelkesen támogatta koncepciónkat. 1998 októbere és 1999 januárja között 46 mûvész állította ki a szarajevói múzeumnak szánt munkáit, köztük Dennis Oppenheim, Lois Weinberger, Lawrence Weiner és három magyar: Drozdik Orsolya, Mulasics László, Pincehelyi Sándor. Ausztria éppen ekkor volt az EU soros elnöke, minek következtében a megnyitó napja – október 26., az osztrák nemzeti ünnep – az ARS AEVI-nek mintegy politikai megerõsítést adott és nagy visszhangot keltett. Egyidejûleg egyéni tárlatokra került sor Milánóban és Szarajevóban. Ezt követõen határoztuk el, hogy az immáron 105 darabból
álló teljes gyûjteményt bemutatjuk, Szarajevóban. A Scenderija Központ két,
együttesen közel 10.000 négyzetmétert kitevõ termet bocsátott rendelkezésünkre: az
egyikben a szlovén és az olasz, N.M.: Milyen szerep jut a gyûjteményben a volt Jugoszlávia, Bosznia-Hercegovina illetve Szarajevó mûvészeinek? E.H.: A szarajevói mûvészeknek természetesen kiemelt hely jut. Hiszen nem csak a blokád elõtti években kétszer megrendezett Yu Dokumenta adta bizonyságát kreativitásuknak, de a blokád alatt is számos kiállítás volt a városban. Ilyenek voltak például az Obala Mûvészeti Központ galériája szervezésében A lét tanúi címmel megrendezett önálló tárlatok egy gyakorlatilag teljesen szétbombázott moziban, a „Sutjeska”-ban. A galéria vállalta magára azt a feladatot is, hogy kiállításokat szervez nemzetközi hírnevû szarajevói mûvészek munkáiból. 1996 és 1998 között négy alkalommal került erre sor, és valamennyi kiállított mû a gyûjteményünkbe került. Más helyi vonatkozású darabjai is vannak azonban az ARS AEVI múzeumnak: így Christian Boltanski 1994-ben, valamint négy bosznia-hercegovinai mûvész 1994 és 1997 között Szarajevóban létrehozott alkotásai vagy az 1999-ben, az Open Space Gyûjtemény Szarajevó tárlatán részvett három bosznia-hercegovinai mû. Sõt, van egy Beuys-unk is, melyet egy olasz bárónõ a városhoz gyengéd szálakkal kötõdõ férje emlékezetére ajándékozott nekünk. N.M.: A gyûjtemény jelenleg a már említett a Skenderija Kulturális Központ raktáraiban várja a szebb jövõt. Lesz-e valaha saját épülete az ARS AEVI-nek? E.H.: Eredetileg az volt az elképzelésünk, hogy a múzeumot a város különbözõ pontjain felállított tíz pavilonban helyezzük el, amelyek mindegyikét más és más híres építész tervezi majd. Ezt az ötletet végül elvetettük, és a szarajevói kiállításra már azzal a céllal hívtuk meg Renzo Pianót, hogy õ tervezze a majdani múzeum épületét. Piano örömmel fogadta a meghívásunkat. Az új múzeum két, már létezõ épület – a monarchia idejébõl származó nemzeti múzeum és a szocialista korszakban felhúzott forradalmi múzeum – között fog elhelyezkedni, és a közvetlenül Milijanca folyóhoz vezetõ gesztenyefa-sétányra fog nyílni. N.M.: Mennyit kell még nõniük a gesztenyefáknak, hogy az új múzeum látogatói sétálhassanak alattuk? E.H.: 1999 nyarán Renzo Piano számos múzeumigazgató, mûvész és a szarajevói polgármester jelenlétében a földbe tûzött egy zászlót az új épület helyén. A következõ lépés az exforradalmi múzeum átalakítása, ahol átmenetileg ki szeretnénk állítani a gyûjteményt. Ha összejön a pénz a rendbehozatalára, akkor 2000 nyarán akár sor is kerülhet megnyitására. Valamennyi lehetséges érdekelt felet (UNESCO, Európa Tanács, Európa Bizottság, Világbank, az olasz és osztrák kormány, stb.) szeretnénk meghívni erre, hogy lássuk, milyen lehetõségeink vannak a további anyagi források mozgósítására. N.M.: Milyennek álmodja Renzo Piano az új múzeumot? E.H: Piano egy érdekes, organikus építészeti koncepciót talált ki. Az új múzeumkomplexum Szarajevó két olyan kerületét fogja összekötni, melyek a háború alatt teljes el voltak szakítva egymástól. Lesz továbbá egy kávéháznak is helyet adó új híd a Miljanka fölött és korzózni lehet majd a különféle attraktív dolgokat kínáló, fedett és nyitott teret vízzel, kerttel és egy további, a szomszédos kerületbe vezetõ híddal övezett épületek között. Az épületegyüttes elsõ szintjén, az utca magasságában bevásárló- és szórakoztatóközpont épül, mely szükségszerûen életet lehel majd a környékbe, bevételének egy részével pedig a múzeumot finanszírozza. A bevásárlóközpont fölött, a második szint lebegõ kupolái alatt lesz a gyûjtemény állandó helye. N.M.: Miképp gyarapodik tovább a múzeum? E.H.: A gyûjtemény bõvítésének alapja a kollektív adományozás elve. Amint jelentkezik egy múzeumigazgató, hogy szívesen együttmûködne velünk, maga is a gyûjtemény formálójává válik, hiszen az általa szervezett kiállításra a világ bármely pontjáról hívhat tíz mûvészt, de saját hazájából legfeljebb kettõt. Szeretnénk ugyanakkor állandó kapcsolatot tartani az adományozó mûvészekkel is, kisebb önálló kiállításokkal ismét meghívni õket Szarajevóba, hogy alaposabban megismerhessük õket. További célunk, hogy rávegyük a nagy európai és nemzetközi mûvészeti központokat a szarajevói múzeum anyagának bemutatására, mely szakértõk véleménye szerint napjaink egyik legjelentõsebb kortárs mûvészeti gyûjteménye. Annak is örülnénk, ha gyûjteményünk egy-egy részét Bosznia-Hercegovina más városaiban is bemutathatnánk, valamint ha a projekt révén lehetõség nyílna a Balkán más mûvészeti és kulturális központjaival történõ együttmûködésre. N.M.: Jelenleg hogyan lehet tájékozódni a gyûjteményrõl? E.H.: Mivel a gyûjtemény állandó kiállítás formájában sehol sem látható, ezért fontos annak nyomdai kiadványok útján történõ bemutatása. 1997 óta ingyen hozzáférhetõ az olasz Guinti cég támogatásával 25.000 példányban megjelent kétkötetes katalógusunk. Az 1994 és 1997 közötti eseményekrõl számol be az elsõ rész, az 1997 és 1999 között létrejött kiállítási anyagról szól a második. Tervezzük továbbá az ARS AEVI projekt mûvészeinek munkásságát feldolgozó publikációk megjelentetését is. N.M.: ARS AEVI – „a kor mûvészete”. A mi korunké? A 20. századé? A háborúé? Honnan az elnevezés? E.H.: Amikor 1992 nyarán elõször felmerült a projekt ötlete, azt „Szarajevó 2000”-re kereszteltük. Az elnevezés persze pillanatok alatt teljesen abszurddá vált, hiszen éppen 1992-ben, a legnehezebb idõszak kezdetén sem modern mûvészeti múzeumról, sem pedig a 2000. évrõl nem lehetett racionális terveket szõni. Azt sem tudhattuk, hogy másnap élni fogunk-e még. Ráadásul ekkor még Európában sem beszélt szinte senki 2000-rõl. Mivel azonban a tartománytól és az országtól már a kezdet kezdetén minden támogatást megkaptunk, a projekt Szarajevó város projektjévé vált: a mûvészek Szarajevónak, egy Szarajevóban létrehozandó múzeumnak adományozták mûveiket. Az ARS AEVI-t Bruno Cora találta ki akkor, amikor 1996-ban Pratóban elõször mutattuk be a gyûjteményt. Az anagram Szarajevó nevét rejti magában, a projekt logója pedig a yin-yang szimbólum egy stilizált változata, amely egyfajta végtelen kozmikus mozgást ábrázol, s a benne rejlõ O betûvel teljessé teszi az anagramot. N.M.: Milyen tapasztalatok birtokában vágott bele a szarajevói kortárs mûvészeti múzeum létrehozásába? E.H: Én voltam annak idején a szarajevói téli olimpiai játékok nyitó- és zárórendezvényének koordinátora. Ezután lettem a térség mûvészetét bemutató mindkét Yu Dokumenta igazgatója. A kiállításokon a hajdani Jugoszlávia egész területérõl szerepeltek mûvészek, a mûvészeti koncepciót pedig két, a gyûjteményünkben is szereplõ szarajevói mûvész, Radoslav Tadiæ és Jusuf Hadzifejzovic dolgozta ki. 1991-re terveztük a harmadik biennálét, de erre már a politikai helyzet miatt nem kerülhetett sor. A blokád elsõ hónapjaiban összegyûjtöttem a bátorságomat, és elõálltam egy új koncepcióval. Meghívtam a legfontosabb mûvészeket, hogy közösen hozzuk létre egy jövõbeli múzeum tervét. Gyakorlatilag egy, már a jugoszláv biennálé alatt elkezdett beszélgetést folytattunk. Azon kezdtünk el dolgozni, hogy Szarajevón belül támogatást nyerjünk a projektnek. Nagyon pozitívan reagált a város polgármestere és a kulturális vezetés is. Ezt követõen küldtek aztán 1993-ban Olaszországba, hogy keressek partnereket a megvalósításhoz. N.M.: Hogy élte meg a blokád kezdetétõl az Olaszországba való távozásáig eltelt egy évet? Volt-e valami különleges jelentõsége ennek az idõszaknak a kibontakozóban lévõ ARS AEVI szempontjából? E.H: Azon az éjszakán, amikor a Téli Olimpiai Játékok gyönyörû szarajevói múzeumát bombázni kezdték, alig harminc méterre voltam az épülettõl. Amint felfogtuk, hogy a „mi” múzeumunk szétrombolásán a sor, nekiláttunk a földszinten lakó gyerekek kimentéséhez. Nem sokkal késõbb az egész épület lángokban állt. Azon az éjszakán, a vörösen izzó ég alatt és egy háromhónapos kislánnyal a karomon megértettem, hogy ekkora igazságtalanság nem történhet meg anélkül, hogy valami vissza ne térülne. Anélkül, hogy ez a gaztett ki ne egyenlítõdne, hogy a természet örök egyensúlya helyre ne állna. Új világmúzeum születését láttam az Olimpiai Múzeum lángjaiban. Az interjú 1999. december 4-én készült Szarajevóban..
|
|
