NEW TOPICS!

A kilencvenes évek magyar művészeti pozíciói

Kunstverein Neuhausen, Stuttgart
2000. május 7–június 25.

Hét budapesti mûvészt hívott meg a Kunstverein Neuhausen, hogy bemutassák mûveiket egy üresen álló szupermarketben. Beöthy Balázs, Kisspál Szabolcs, Nagy Kriszta, Németh Hajnal, Ravasz András, Szacsva y Pál és Várnai Gyula videó- és diaprojekcióival, object-sound és fényinstallációival, fotómunkáival és óriásplakátjaival rövid idõ alatt belakta a rendelkezésre álló mintegy ötszáz négyzetméteres teret.

Bár néhány munka a helyszínen jött létre, a kiállítás szervezõinek ez nem volt céljuk, ezért a mûvek elhelyezésének egy-egy konkrét térbeli vonatkozásától eltekintve – pl. Kisspál Szabolcs, Várnai Gyula vagy Szacsva y Pál esetében – a munkák nem értelmezik és nem illusztrálják a kiállítóhelyet.

A fiatal mûvészek ahhoz a (mûvészeti) szcénához tartoznak, amely Magyarország 1989-90-es politikai átalakulása után, a gyorsan fejlõdõ fogyasztói és információs társadalom, továbbá a digitális képalkotás nyomasztó terhe alatt alakította ki önnön mûvészeti kérdésfeltevéseit. Valamennyien a C³ és/vagy a Stúdió Galéria vonzáskörében mûködnek, továbbá hasonló esztétikai sémákon és élményeken alapulnak mûvészi megfogalmazásaik. Többnyire képek és információk létrehozásával foglalkoznak, és inkább két-, semmint háromdimenziós térben tevékenykednek.

A hivatkozási alapot a reklám, a zene és a disco-kultúra, a mûvészettörténet és a természettudományok jelentik számukra. Mûveikben mediálisan feldolgozott és közvetített formában létezõ információkat használnak. Mûvészi tartásukat az igény szerint váltogatható képekkel, médiumokkal, hangokkal, jelekkel és mûvészi stratégiákkal való szabadabb, nem egyszer játékos bánásmód jellemzi. Nem veszítik el jelentõségüket a képi motívumok sem, még akkor sem, ha fontosabb a képekkel és információkkal való bánásmód, azok átalakítása és különféle eszközökkel történõ bõvítése.

Az egyes munkákban megjelenõ ironikus távolságtartás és a mediális képáradat kritikus megkérdõjelezése éppoly fontos része mûvészi gyakorlatuknak, mint a képek és tárgyak helyenként komolytalannak és ideiglenesnek tûnõ felsorakoztatása a kiállítótérben. Heterogén struktúra jellemzi az egyes mûalkotásokat is.

Ravasz András a kilencvenes évek japán technokultúrájának egyik szimbólumához, a hatalmas felfújható babához egy francia dance-remix lemezrõl kölcsönöz címet (Le patron est devenu fou, 1997). Láthatók még tõle nagyalakú Kodak colour fotók, melyek bizonyos digitális effektusokat, így pl. slow motion-t utánoznak analóg képelõállítással. Jóllehet a mûvész számítógéppel generált képeket is használ, mint a Sitting on top of the world, think nothing (1998/99, lightbox) esetében, a „lassúság” inkább analóg eljárásokkal megvalósítható munkaelvét hangsúlyozza.

A klubok élményvilágához nyúlnak vissza Beöthy Balázs videóklippjei, melyeket a reklám wellness-t ígérõ nyelve és egyfajta soft-cool chillout-zene egészít ki. Két soundtrack nélküli, képi ritmusában mégis szinte percussion-hatású szalag (Azonosítatlan növény I-II.) is része volt azonban a kiállításnak. A megvágott videó digitálisan megdolgozott hulladékanyagából létrejött videók ugyanazt a motívumot mutatják, csak a sorrend, a szerkezet és a ritmus más. A feldolgozás során kialakuló kaleidoszkópszerû vagy fraktális szerkezetek pszichedelikus effektusokat idéznek elõ. Közös vonásuk a messzi és közeli, a távolság és intimitás vizualizálása, melynek során azonban a feldolgozott tárgy végig megõrzi anonymitását.

Az egykori matematikus és fizikus Várnai Gyula Monet-parafrázisaival a hentes részleg hûtõházába vonult vissza. Poétikus, meseszerû atmoszférában lebegnek a kábelek sokaságával egymáshoz láncolt világos fénypontok az elsötétített (hûtõ)térben.

Utalásoktól és ígéretektõl hemzsegõ szürreális-fiktív és talányos helyzetet idéz Németh Hajnal Házilag õrzött révület (1999/2000) c. digitális fotómunkájában, melyen két nõi láb lebeg egy fürdõkád víztükre fölött. Éppily talányosak és jelentésükben nyitottak a Yo Channel és Az álmok farkasa c. videószekvenciák, valamint az analóg eljárással készült Life-Style-less (in East and West) c. színes fotók. E kétrészes fotómunka mindegyike két férfi és két nõi lábat mutat, melyek helyzete azonban különféle cselekvésekre (ápoló és erotikus) enged következtetni – morális értelmezés avagy az életstílusok bármiféle értékelése nélkül.

Az önreklám eszközeivel és a saját testének bevetésével operál a képzõmûvész és popénekes Nagy Kriszta. Többnyire a reklámokhoz hasonlóan képekbõl és szövegbõl felépülõ óriásplakátokkal dolgozik. Ezt teszi a szupermarketben kiállított plakátján is, mely – a fehérnemû reklámokat utánozván – kamera elé állított „femme fatale” szerepében mutatja õt. Az õ esetében is a nemi szerepek és elvárások, illetve pszeudoidentitások ironikus bemutatásáról van szó, ahogy erre a felirat – „Kortárs képzõmûvész vagyok” – is utal. Nagy Kriszta a pop, a girlism, a szexiness eszközeivel és az attraktív felületekkel játszó önábrázolásai feminista szemszögbõl tökéletesen „political incorrect”-ek.

Szacsva y Pál és Kisspál Szabolcs a médiumok közvetítette képek keletkezési és észlelési feltételeire reflektál. Az egyre növekvõ képáradatra Szacsva y Pál már 1997-ben antimédia manifesztummal és a képprojekció új módszerével reagált. Utóbbiban a képi információk palimpszesz módjára vetülnek egymásra és ezzel kioltják magukat, avagy már csupán dekonstruált képhalmazként vannak jelen. A képkontinuum széttördelésére mutat példát Szacsva y Pál a szupermarket alagsorában, mikor barokk épületek képét vetíti talált tárgyakra és hulladékokra.

A diszlokáció, a dekontextualizáció és a többszörös kódolás módszere az információs társadalom egyik elterjedt stratégiájára hívja fel a figyelmet.

Kisspál Szabolcs videóinstallációi kiválóan példázzák, hogy a médiumok többsége mennyire befolyásolja és átalakítja érzéki észlelésünket. Az utcára nézõ ablak, a megfigyelés és információszerzés e hagyományos helye mögött elhelyezett videókamera megfigyelõ médiumként szolgál.

A kamera objektívje a kastélyhoz vezetõ utca tengelyét és Kisspál lobogó kék-fehér zászlóját pásztázza. A monitorra kivetített látvány azonban nem a valós képet mutatja, hanem a kinti látvány fordított színekben megjelenõ negatívját, mellyel felfedi a zászló rejtett fekete-piros-sárga színskáláját. Az installáció az észlelés kétféle rendszerét állítja szembe egymással: a megismerõ organizmusét és a médiáét, egyszerre hívná fel a figyelmet a valóság közvetlen érzéki, illetve a médiumok szabályozta észlelése közti diszkrepanciára.