Peternák Miklós

M i   a z   i n t e r m e d i a?

Dick Higgins a két vagy több médium, illetve elfogadott mûvészeti ág közötti pozícióba helyezett mû, mûforma, aktivitás számára alkotta meg az intermédium kifejezést 1965/66 táján. Ilyen köztes mûformának nevezi például a happeninget, mely a színház és képzõmûvészet között helyezhetõ el, ugyanakkor nem törekszik egyértelmû klasszifikációra: Nem szabályok irányítják; minden mû az adott szükségleteknek megfelelõen határozza meg saját mûfaját és formáját. Maga a koncepció jobban érthetõ, ha azt mondjuk el mi nem a happening, mint azt, hogy mi is az. (Dick Higgins: Intermédia. A The Something Else Newsletter 1966 februári számából Fordította: Szikra Renáta)

Másutt ezt írja: Meg kell találnunk a módját annak, hogy az új kommunikációs eszközeink fényében mondjuk el a mondanivalónkat. Ehhez új szószékekre, szervezetekre, kritériumokra, információforrásokra van szükségünk. Rengeteg dolgunk van, talán több mint valaha. De most meg kell tennünk az elsõ lépéseket. (Dick Higgins: Statement on Intermedia, in: Wolf Vostell (ed.): Dé-coll/age (décollage) 6, Typos Verlag, Frankfurt – Something Else Press, New York, 1967. július. Magyarul: Megállapítások az intermédiáról., 2000. 07.29. Fordította: Bálint Anna. http://www.artpool.hu/Fluxus/Higgins/intermedia2hu.htm

Az intermédia megjelent a világ különbözõ pontjain, Vancouverben és Amszterdamban, Németországban és Dániában, részben egymástól függetlenül, részben a fluxus mozgalomhoz kapcsolódva. Ezzel párhuzamosan az 1970-es években mind hangsúlyosabbá vált a képzõmûvészeti fotóhasználat mellett az experimentális, illetve kiterjesztett film, a videómûvészet, közös nevükön az új médiumok, mely jelenséget majd – a nyolcvanas évekkel – inkább technikai képekként neveznek meg, ezekhez késõbb a komputert is kapcsolva, s a kilencvenes évektõl inkább médiamûvészetnek keresztelve át.

A technikai eszközök mind gyakoribb megjelenése a képzõmûvészeti kontextusban, s persze a hétköznapokban, vagyis a fenti jelenség megnevezésének keresése alkalmat adott a teoretikus vitákra, mint például a CAYC által az Intermédia meghatározása felé címmel rendezett konferencia. (Theoretical Analysis of the Intermedia. ed. by the Experimental Intermedia Foundation. Buenos Aires, [1981] é.n.) Itt olyan szerzõk fejtették ki – gyakran egymásnak is ellentmondó – elgondolásaikat, mint Abraham Moles vagy Udo Kulterman, s e fejtegetések kevéssé hasonlítottak Dick Higgins eredeti indítványához. Az intermédia egyik jellegzetessége: szintetizáló karaktere. Az intermédia nem csupán a korábban elszigetelt mûvészeti formák, mint pl. a festészet és tánc, zene és irodalom, szobrászat és színház összeolvasztása. Egy új forma alakult ki, amelynek saját létezési törvényekre van szüksége. A szintetizáló jelleg miatt lehetõségünk van arra, hogy a filmet és a TV-t, a videómûvészetet és eseményeket könnyebben belefoglaljuk az intermédia mûvészetbe. (....)Az intermédia mûvészet második fontos jellegzetessége az alapvetõen dinamikus jelleg, amely gyakran használja az idõt meghatározó médiumként. Henri-Pierre Roche ezt Marcel Duchampnál így figyelte meg: Legremekebb munkája az idõ felhasználása. (...) Az intermédia mûvészet harmadik jellegzetessége az olyan nyitott rendszerekhez kapcsolódik, mint pl. a mûvész és a közönség kapcsolata. Az elszigetelt diszciplínák régi meghatározásai idõszerûtlenné váltak. Új szerkezeti rendek léptek a helyükbe, amelyek jelzik a múlt statikus törvényeirõl a jelen dinamikus törvényeire való átállást. (Udo Kulterman: Az intermédia meghatározása felé /Towards a definition of Intermedia/ i.m.)

Az intermédia mûvészet, a komplementaritás dialektikus erejének tudatos használata az érzékelés két vagy több csatornája között, mint pl. hallás és látás, látás és tapintás, látás és szaglás stb. Valójában a mai mûvészetek jelentõs része az intermédia kategóriába tartozik. Ezek közül a legnyilvánvalóbb a hagyományos mozi: mozgókép, hang és zene, és ennek a legnépszerûbb mindennapi formája a TV. Az intermédia mûvészet azonban több, mint a különféle csatornák konvencionális használata abból a célból, hogy a mindegyikükben megtalálható mondanivalót kihangsúlyozzuk. (...)Technológiára épülõ világunkban a médium szó szûkebb jelentéstartalmat vett fel. Az elméleti alapoktól eltekintve gyakorlatilag már nem jelenti az érzékelés „természetes” csatornáit, pl. a távolra látás és hallás fõleg a „technikai” csatornákat foglalja magába, a szó ilyen értelmezése egyre gyakrabban fordul elõ. Médium lehet a hangot hordozó szerkezet, a magnetofon, a TV kamera, a kifinomult film, a lenyûgözõ video. Az intermédia mûvészet egy „kreativitás mátrix” segítségével alkalmaz majd kettõt vagy többet belõlük. A kreativitás mátrixot pedig úgy kell feltárni, hogy a csatornák egyedi korlátainak interferenciájából eredeti összefüggéseket építsenek fel. Az intermédia mûvészet szorosan kötõdik az elektronikus kép manipulálásának összes technikai lehetõségéhez és a dokumentum anyagiságának elõnyeihez. A dokumentum, a szalag, az elektronikus jel: dolog, és mint ilyen, nyersanyag, amellyel a kreatív mûvész azt tesz, amit akar: letörölheti, szabdalhatja, torzíthatja, stb. A kép is dolog, és az intermédia mûvészet azt a kölcsönhatást hangsúlyozza, amellyel a mûvészet a dolgokon, mint nyersanyagokon alkalmaz. Abraham Moles: Intermedia mûvészet (Intermedia art) u.o.

Jól érzõdik itt, hogy a lényeg az új jelenségek leírására tett kísérlet, s az a közös elgondolás, mely épp az intermédia szót tartja erre – noha különbözõképpen – alkalmasnak. Mindamellett nyilvánvaló, hogy e javaslatok nem terjedtek el, a szakirodalom, s éppígy az újságok inkább a fent említett terminusokat (új médiumok, technikai képek, majd médiamûvészet) pártolták, illetve újabbakat kreáltak (multimédia, metamédia, transzdiszciplinaritás stb.) Bár minkét fent idézett szerzõ nézete sok helyes részmozzanatot tartalmaz (pl. az idõ dimenzió kiemelése, a médium lényegi újdonságának feltárása), a valós folyamatok, fogalmak helyes megnevezését elvétik.

Párhuzamosan persze a mûvészek is definiálták saját viszonyukat e jelenséghez, az intermédia lényege tekintetében valószínûleg majd mindegyikük, aki e területen érdekelt, saját meghatározással is rendelkezik.

Ken Friedman szerint a Fluxus 12 kritériuma közül az egyik az Intermédia: A fluxus legmegfelelõbb hordozóeszköze az intermédia. Dick Higgins eredeti megfogalmazásánál jobbat nem találhatunk. Dick híres 1966-os tanulmányában vezette be az „intermédia” fogalmát a modern világba. Ezzel centrális fogalmat hozott létre: az olyan emberek mûvészeti formáját, akik szerint a mûvészet és az élet között nem szabad mesterséges határokat húzni. Ha nem lehet határ mûvészet és élet között, akkor mûvészi formák között még kevésbé vonhatunk határt. A történetírás, a vita, a hasznos különbségtétel érdekében utalhatunk különálló mûvészeti formákra, az intermédia jelentése azonban az, hogy a mi korunk olyan mûvészeti formákat igényel, amelyek számos médiumban gyökereznek, s új hibridekként jönnek létre. (Ken Friedman, Fluxus and Company, in K. Friedman (ed.), The Fluxus Reader, Academy Editions, 1998, pp. 237-253. A magyarul már megjelent korábbi változat adatai: Ken Friedman, Fluxus, Artpool Füzetek, Artpool, Budapest, 1993. Fordította: Babarczy Eszter) – 2000. 07. 28. http://www.artpool.hu/Fluxus/Friedman/Fluxushu8.htm

Teoretikus írásokban késõbb is megtaláljuk azt a jelenséget, hogy az intermédia alkalmas névnek tûnik – feltehetõleg szintetizáló konnotációi miatt – egymástól távolinak tûnõ jelenségek összefogására. Thomas Dreher a hálózaton Intermedia Art címmel nemrégiben publikált tanulmánya az alábbi fejezeteket tartalmazza: A hatvanas évek mûvészete, Performance mûvészet, Konceptuális mûvészet, Médiamûvészet (http://members.tripod.de/Thomas Dreher/index.html) A helyzet némileg hasonló, mint tíz évvel korábban: a szerzõ a kifejezést az 1960-as évektõl máig tartó korszak együttes megnevezésére tartja megfelelõnek, valószínûleg a korábbi példáknál említetthez hasonló okból. Megjelent a komputermûvészetnek, hálózati mûvészetnek vagy netmûvészetnek, esetleg interaktív mûvészetnek elnevezni próbált új média (nem beszélve most egyéb divatos kifejezésekrõl, mint a virtuális valóság, szimuláció stb.), mely illeszthetõnek tûnt a még mindig viszonylag „üres”, kevéssé agyonhasznált intermédiához

Az 1990-es évekkel azonban nem csupán teoretikus kontextusban merül fel e név, és ami fontosabb, a bevezetésekor kifejtett gondolat szellemében értett, de aktualizált jelentés. Megjelent az oktatásban – a budapesti Intermédia Tanszék programjával –, majd úgy Európában, mint az Egyesült Államokban is képzési programok neveként (Lengyelországban Wojciech Bruszewski hívja így mûvészeti kurzusát, illetve az USA-ban talán legrégebben az Arizona State University School of Art http://www.asu.edu/cfa/art/area/intermedia/). De így neveztek el például Bécsben egy performance fesztivál-sorozatot, Skóciában egy galériát – itt utalhatnánk a Németországban a 60-as évek végén nyitott Intermédia Galériára is elõzményként, Erdélyben pedig – már budapesti hatásra is – egy csoport, újság, majd képzési programterv vette föl e nevet... De itt most nem a teljes felsorolás a cél, sem a történeti részletek (az Interneten található egy, bár még „fejlesztés alatt” álló, de már így is informatív történeti jellegû intermédia mûvészeti adatbázis: Conceptual & Intermedia Arts Online http://www.bampfa.berkeley.edu/ciao/ ).

A Magyar Képzõmûvészeti Egyetemen mûködõ Intermédia Tanszék idén tíz éves, ez a fõ témája ennek az írásnak. (S bár a Balkonban öt évvel ezelõtt bemutattuk az akkor aktuális kronológiával együtt, és több késõbbi számban volt olvasható beszámoló az intermédia nyilvános rendezvényeirõl, például az 1998-as Ernst Múzeumban rendezett Szép Idõ címû kiállításról, az 1999-es P 60 beli Induktív csomópontról – elõbbi Triesztben, utóbbi Pozsonyban Magyar Kulturális Intézet és a Mûcsarnok szervezésében, a Galeria Mediumban is látható volt –, az eltelt idõszak tapasztalatai újra felvetik a kérdést, mi is az intermédia ma?)

Az a hely, melyet az Intermédia Tanszék, majd a szak – ide értve a képzést, a produkciós munkát (mûvészet, elmélet, kutatás) – létrejöttekor megcélzott és hirdet azóta is, a tudomány, a technika és a mûvészet közötti szférát jelöli meg tájékozódási pontként. Tudományon itt nyilván a szakdiszciplinák mellett a módszerek és teorémák együttesen értendõk, a technika mindenekelõtt a felfedezések, fejlesztések nyomán létrejövõ eszközök, eljárások sokasága, míg a mûvészet a mindenkor meglévõ, annak nevezett és elfogadott alkotások együttese és a kapcsolódó magatartás. Kétségkívül az intermédia is mûvészeti forma abban a kiterjesztett értelemben, mely szerint „mindenki mûvész – minden mûvészet”, mellyel persze kontextus nélkül nem sokra megyünk, pozícióját azonban az elfogadott, legitimált, konvencionális értelemben felfogott mûvészettõl legalább olyan távolságra kell helyezni, mint amilyen közel a tudományhoz (például módszerében és irányultságában) vagy a technikához (például konstrukciói, találmányai, eszközei révén) kerülhet. Hiszen elsõdleges célja az új lehetõségek, feltáratlan területek iránt nyitott, kísérletezõ, kutató, megismerõ alkotói magatartás ébrentartása, állandósítása.

A 20. századi mûvészeti funkcióváltás következményei – a párhuzamosan zajló általános diszciplináris átrendezõdés („interdiszciplináris gondolkodás”) valamint az elmúlt évtized „kommunikációs forradalma” által megerõsítve – egyértelmûvé teszik, hogy az a pálya, amit az intermédia mutat, nem véletlenszerû, hanem szinte az egyetlen lehetséges út, amennyiben a fenti helyzet-meghatározást és annak következményeit komolyan vesszük.

Az Intermédia Tanszék egy sajátos, ritkán adódó helyzetben született 1990-ben, az intézmény akkori diákságának radikális változások iránti elkötelezettsége eredményeként. E letagadhatatlan történeti tények tudomásulvétele igen, értelmezése viszont már nem tartozik e rövid helyzetrögzítés kereteibe.

A szak létrehozásakor az intermédia jellegét és céljait így határoztuk meg: Az intermédia feladata a mûvészképzés kiterjesztése olyan mûformák és mûvészeti technikák felé, melyek a 20. századi képzõmûvészetben jelentek meg elõször (fotó-kinetikus és elektronikus mûvészetek, multimédia, új kommunikációs technikák, interdiszciplinaritás). Cél a mûvészet funkcióváltásának tudatosítása mellett felkészítés egy aktív, kreatív jelenlétre az információs társadalom kulturális szféráiban, s ezen túl a kognitív (megismerésre kész) mûvészi magatartás kutatása és támogatása.

A tanszék más, hasonló európai vállalkozásokkal szinkronban, de a helyi sajátosságokra alapozva jött létre és mûködik 1990-tõl kezdve. Az 1993-ban indított intermédia szak olyan öt éves mûvészképzõ, melynek centrumában az új médiumok mûvészi használata s elmélet/gyakorlat, tudomány, technika és mûvészet egységben látására törekvõ szemlélet áll.

Néhány évvel késõbb fentiek így finomodtak: Az intermédia fogalom és név értelmezésünkben két, egymással szoros kapcsolatban álló területet fed le: a mûvész médiumok (technikák, mûfajok sõt stílusok, irányzatok) közötti pozíciójának elõtérbe helyezését, melybõl következik, hogy mûvészeti tevékenységét mint szabad szellemi tettet értelmezzük, s ennek az alkalmazott technikák, kifejezõeszközök egyenértékûen alárendelt elemei lehetnek csak, valamint a ismeretlenre irányuló kutatás iránti elkötelezettséget, ami a mûvészet sajátos hagyományainak (határkutatás) funkcionális és folyamatos újraértelmezését követeli meg, a mûvészi tevékenységet a tudomány-technika-kommunikáció háromszög súlypontjára tolva át. E leírás már igen hasonlít a maihoz, azt követõen készült, hogy a tanszéken elméleti elõkészületek után igen korán megindult az Internetes munka, 1996-tól önálló szerverrel és website-tal (http://www.intermedia.c3.hu). Az a felismerés áll mögötte, hogy a diszciplínák és médiumok közötti pozíció nyújtja azt a kívánatos távolságot, ahonnan beláthatók és feltárhatók bármely technikai újítás mûvészi lehetõségei csakúgy, mint a mûvészettel kapcsolatos társadalmi kívánalmak és szokások, vagyis e helyrõl érdemes hozzákezdeni a válaszok vagy akár a kérdések kereséséhez, s ez minden kutatómunka alapja.

A kutatás – akár alapkutatásról, alkalmazott, tudományos vagy mûvészeti kutatásról legyen szó – lényege, hogy olyan folyamat, amelynek a mindenkori új iránti nyitottság, a változások iránti érzékenység, valamint a szisztematikus, alapos és következetes munka egymással ellentétes pólusai közötti feszültségben van értelme, s így a várakozásoknak megfelelõ s a váratlan, ennek ellentmondó eredmények erõterében kényszerül a kutató tevékenységét állandóan újradefiniálni. Az intermédián zajló kutatási programok a fentiek szerint három nagy csoportba oszthatók: új technológiák mûvészeti használata és fejlesztése; az eredmények alkalmazása az oktatásban és ezek nyilvános bemutatása; valamint a médiamûvészet elméleti-történeti háttere.

Az intermédia bizonyosan több tehát egyszerû oktatási programnál, a definitív, behatároló megfogalmazások elõl azonban máig kitér. Leginkább azok a – folyamatos kommunikáció nyomán létrejövõ, keletkezõ – szövegek közelítik meg, melyeknek már a szerzõjét sem lehet egyértelmûen meghatározni:

Az „új médiumok” és kommunikációs technikák komplex jelenléte elsõsorban a társadalmi berendezkedést, az eddig megszokott utakat rendezi át. Ahhoz, hogy az új technológiák társadalmi befogadása, igénybevétele, használata meginduljon, mindenképpen az eddigi intermediális-interdiszciplináris szemlélet, hagyományok (avantgarde formabontás) segítségére van szükség. A digitális médium a technikai és nem a kulturális konjunktúra terméke és ezért kívánatos, hogy azt minél hamarabb körbefonja a társadalmi/kulturális tradíció, az értés kontextusa.

Ebbõl levezethetõ az is, miért érdekesek az intermédia számára mindenekelõtt az új, technikai médiumok és kifejezési formák: itt nyílik a legtöbb lehetõség arra, hogy a még ismeretlen használati módok felmutatása révén ne csupán az autonóm mûvészi jelentéskutatás, hanem a még ki sem alakult szokások modulálása által a kontextus teremtés is segítse az örök feladat új és új megoldásait, a szépség és szabadság állapotát. Az intermédia így természetes gesztussal nyúl a képzõmûvészet ismert ágain túl a társmûvészetek (zene, irodalom, színház, film) eszköztárához és hagyományaihoz, valamint akár a legújabb tudományos ismeretekhez is.

Minthogy történeti okokból az intermédia szak érdekeltségi körébe sorolható a legtöbb olyan mûvészeti tevékenység, újítás, ami Magyarországon a legjobb indulattal is legalább harminc évig a tilos kategóriájába tartozott, így nem preferálunk egyes mûvészi technikákat, mûfajokat, szemléletmódot, viszont törekszünk arra, hogy bármely irány, bármely másik viszonylatában értelmezhetõ, tanítható, mûvelhetõ legyen. Röviden: az intermédián semelyik mûvészi kifejezésre alkalmas médium használata sem tilos.

A mûvészet kiterjesztett illetékességi körébõl adódóan az intermediális és multidiszciplináris felkészültség szinte elengedhetetlen a kulturális tradíciók és a mindig váratlanul, észrevétlenül érkezõ új aktuális viszonyának kialakításához. Ezért elmélet és gyakorlat, tudomány-technika-mûvészet – geoszociális, transz-historikus környezetével összhangban történõ egységben látására kell a hallgatókat ösztönözni.”

Ha mindezek alapján az olvasó azt a következtetést vonja le, hogy az intermédia határozott törekvése egy olyan szintézis megmutatása, mely a mûvészet határain túl látja a mûvészet aktuális feladatát, miközben saját meghatározási kísérletei elõl is folyamatosan kitér, nem áll távol az igazságtól.

Az Intermédia Tanszék fontosabb kiadványai:

Intermédia katalógus, 1993. (Barabás KKT-Intermédia)

Peternák Miklós: Új képfajtákról. 1993. (Balassi Kiadó-Intermédia Könyvek)

Médiatörténeti Szöveggyûjtemény I. 1994. (Barabás KKT-Intermédia)

on-line – internetes – változata, 1996: http://www.intermedia.c3.hu

Beke László: Mûvészet/elmélet. 1994. (Balassi kiadó – BAE Tartóshullám – Intermédia Könyvek)

Sugár János: Mínusz pátosz. 1995. (Balassi Kiadó – Intermédia Könyvek)

Erdély Miklós: A filmrõl. 1995. (Balassi Kiadó – BAE Tartóshullám – Intermédia Könyvek)

Moholy-Nagy László: Látás mozgásban. 1996. (Mûcsarnok – Intermédia)

Flusser, Vilém: Az írás. 1997. (Balassi Kiadó – BAE Tartóshullám – Intermédia Könyvek)

Beke László: MÉDIUM/ELMÉLET. 1997. (Balassi Kiadó – BAE Tartóshullám – Intermédia Könyvek)

Jean Baudrillard: A rossz transzparenciája. 1997. (Balassi Kiadó – BAE Tartóshullám Intermédia Könyvek)

Bódy Gábor: Filmiskola. 1998. (Palatinus Kiadó – Intermédia)

Intermédia katalógus, 1999. (Barabás KKT- Intermédia)

Az Intermédia Tanszékrõl megjelent írások (válogatás):

Kathy Rae Huffman: Video und Kunst in Ungarn – Kunst kontra Kommerzialisierung. Montage, Wien, 1992.1. 18.-20. lap

Színes Géza: Amikor a film volt divatban. Magyar Narancs, 1992. máj. 27.,11. lap

Peternák Miklós: Kunst als Zimmer. Medienbiennale Leipzig 92, Leipzig 1992. 36.-39. lap

Kukorelly Endre: Leírni mindazt, amit a lélek diktál. Magyar Hírlap 1992. okt. 1. 13. lap

Bakács Tibor Settenkedõ: Jövõgyûjtés. Intermediális Tanszék. Filmvilág, 1992. december, 37-38. lap, valamint 1993. február, 3. lap 24.

Magyar Filmszemle. Katalógus, Budapest 1993. február, 48. p.

Peternák Miklós: Mûvészet mint szoba. Kritika, 1993.1. 25-26. lap

Privat Visions. Filmvilág 1993. április, 2. lap

WRO 93. 4. Miedzynarodowy Festival Wizualnych Realizacji Okolomuzycznych. Wroclaw, 1993., 66-67. lap

Miklós Peternák: The New (Artistic) Media and the Hungarian Society. Ostranenie. Bauhaus Dessau 1993. p. 209-216.

Szellemkép, 1993.2. (Szabó Z. Pál 1993. ápr. 8.-i elõadása)

Boros Géza: Miki egér a kereszten. Élet és Irodalom, 1993 június 25. 12.lap

Camera Obscura. Magyar Fotográfiai Múzeum, Kecskemét, 1993 , 10., 18-20. lap

Médium Analízis. Polifónia. SCCA 1993 Budapest 143-145. lap

Peternák Miklós: Balkon – Böhringer. Balkon, 1994. 8. 9-10. lap

Balkon 1995/2 szám: Dosszié – összeállítás az Intermedia tevékenységérõl

Mecsi Beatrix: Sakk és szappan-képek helyett valóság. Az idén végzett intermédia szakosok diplomamunkái. Új Mûvészet, 1997 október-november, VIII. évf. 10-11.szám

New Ideas in Science and Art. Council of Europe, 1997. 125-126. lap

Buldózer. Médiaelméleti Antológia, Media Research 1997. Budapest

Vidéologie – Videológia. Magyarországi Francia Intézet 1997. Budapest

Intermédia fotográfia. Fotómûvészet 1998/1.

Geert Lovink: Intermedia: The Dirty Digital Bauhaus. Convergence, Summer 1998. p. 10-14.

Készman József: Intermédiák. Balkon, 1998. 7,8. sz. 16-18. lap

Bel Tempo. Trieste Contemporanea 1998. (Katalógus, pp 50)

Kunst der neunziger Jahre in Ungarn. Akademie der Künste 1999. Berlin

Mecsi Beatrix: Számítógép és/vagy költészet. Intermédia`99. Új Mûvészet, 1999. szeptember november, X.évf. 9.szám, 26-28. lap

Miklós Peternák:Interdisziplinarität und neue Medien in der Ungarische Kunst der vergangenen drei Jahrzehnte. in: Die zweite Öffentlichkeit. Kunst in Ungarn im 20. Jahrhundert. (Hrsg. Hans Knoll). Verlag der Kunst 1999. Dresden, p. 252-253.