Korányi Tamás

M i n t   k é p   f ö l ö t t   a z   ü v e g

A világ fénylik
mint kép fölött
az üveg

(Petri György)

„A zenéhez nem sokat értek – írja Petri Schubert kapcsán –, szabatosabban szólva: semennyit. Valószínûleg ezért vonzódom a vokális mûfajokhoz...” – Amikor a rádió Századunk zenéje sorozatának zárókoncertjén (június 7-én) Melis László Air címû két percnél alig hosszabb kompozíciója elhangzott, nem gondoltam, hogy ez requiemként szól vissza jó egy hónap múlva. Szép koncert volt.

A hazai kompozíciókat stílusosan keretezték a „nagyok”, a Magyarországon elõször elõadott Glosses, Luciano Berio mûve, és a már klasszikusnak számító Ionisation, Edgar Verèse szerzeménye. Öröm volt hallgatni a Pilinszky János versére írt Itt és most címû kompozíciót, a fiatal Sáry Bánk mûvét. Üdébbnek és szabadabbnak éreztem, mint a szintén talentumos másik fiatal, Soós András munkáját, a Hatszólamú olvasmányt. Ez utóbbi talán kissé túlspekuláltnak hatott, meglehet a hossza is ezt a hatást erõsítette. Sáry László Szélrózsa címû vonósnégyese pedig igazán örömet szerzett, éppen azt bizonyítva, hogy izgalmas új mûvet lehet komponálni, anélkül, hogy mindenáron hátra arcot vezényelnénk. Külön említendõ egyrészt az igen érzékeny Voces Aequales, valamint a Somogyi Vonósnégyes kitûnõ közremûködése.

Petri György Hölderlin parafrázisa – német fordításban – adja az alapját Melis László most megjelent lemezén a Mulomedicina Chironis ötödik tételének. A másik, majd háromnegyedórás vokális kompozíció, a Henoch Apokalipszise, igazán jó érzéssel hallgatható, Steve Reich világának hatása nem tagadható benne.

A BMC egyébként Melis lemeze mellett két újabb kortárs zenei lemezt hozott ki: Hortobágyi László Fata-organa címû nagyszabású orgona-kompozícióját és Eötvös Péter vokális mûvei közül néhányat. A Két monológ különösen azoknak számára izgalmas élmény, akik meghallgatták Eötvös operáját, a Három nõvért, hiszen ez a két mû az operában két énekes áriáját adja egy énekes hangjára: a két egymástól lényegesen eltérõ személyiség (Tuzenbach és Andrej) megszólaltatása itt egyetlen bariton hang feladata. Régebbi kompozíció a Harakiri (1937), de igen ritkán hallható. A mû eredete Jukió Misima japán író öngyilkosságával függ össze, a szövegíró Bálint Istvánt ugyanis ez az esemény ihlette a szöveg megírására, amely a kitûnõ Kaoru Ishii hangjával japánul szólal meg. Színpadi mûrõl van szó, amely egyetlen hangra, két sakuhacsira és egy favágó zörejeire készült. Bravúros elektroakusztikus kompozíció a Mese, amely egy eredetileg prózai hanganyag elektronikus eszközökkel történõ zenévé alakításával ismerteti meg a hallgatót. Egy Gesualdo szövegre írt madrigálkomédia és a Tücsökzene – (komponált) természeti hangok hangszalagra – zárja a sort.

***

„A kortárs zene legcsalhatatlanabb kritériuma” – írta Anton Webern munkásságáról Pierre Boulez, Webern halála után kilenc évvel, s bizonyos, hogy ez a megállapítás máig hatóan érvényes. A Deutsche Grammophon nagyszerû vállalkozása, hogy Webern teljes életmûvét kiadta hat lemezen. A dolog érdekessége, hogy úgyszintén Boulez közremûködésével, közel tíz éve már megjelent egy összkiadás, három lemezen... Milyen igaza volt Weöres Sándornak, hogy mindig csak „Egybegyûjtött írásokról” beszélt, s nem engedte, hogy „összkiadás” meghatározás használatát. Webern esetében is kiderül, hogy mûveinek csak körülbelül felét jelölte meg opusz számmal, a többit sohasem adta elõ, s igaz, hogy halála után egyik-másik fiókban maradt kompozícióját is elõvették, de a legutóbbi idõkben is került elõ a hagyatékból soha eddig meg nem szólaltatott mû. Hogy mi indította Webernt arra, hogy ezeket a mûveket ne jegyezze, alig fejthetõ meg bizonyosan, hiszen ezek a mûvek semmivel sem kisebb értékûek, mint a többi. Ha talán csak az nem játszhatott közre, hogy ezek között a nem elõadott munkák között több a fiatalkori, dehát a hatvankét évet élt komponista életének utolsó tizenöt évében már szinte alig komponált. „Abban a században – írta Boulez –, amely nem szûkölködik kiemelkedõ személyiségekben, Webern egészen különös helyet foglal el... Olyan zenét teremtett, amely egyre inkább lemond a közvetlen ingerhatásokról, s ennek helyére a tudatosan keresett aszkézis bûvöletét teszi. Tisztaság – a nyelvé, a kifejezésé, a nézeteké: ezzel a fogalommal lehet legjobban megragadni ennek a zenének a lényegét... Számomra és sok más zenész számára Webern mûve fontos, döntõ próbakõ, amely bizonyos értelemben kötelezõen állásfoglalást ír elõ, s azt, hogy önmagunkat felfedezzük... Webern minden idõkre hozzátartozik majd a huszadik század arculatához.”

***

Oszip Mandelstam, a sztálini tisztogatásnak áldozatul esett orosz költõ 1933-ban Utazás Örményországba címen útirajzot írt. Ez a könyv az egyik kedvenc olvasmánya az örmény diaszpóra egyik jeles képviselõjének. Kim Kashkashian brácsamûvésznõrõl van szó, akivel kapcsolatban azt szokták mondani, hogy aranykorban élünk, ha olyan hangzást hallgathatunk, amely Kashkashian 1617-es Amatijából származik. Nagyszülei vándoroltak ki Amerikába az elsõ világháború után. „Több örmény él diaszpórában, mint Örményországban, s azt hiszem, hogy a diaszpórában élõ örmények szinte kivétel nélkül az egykori szülõföld eszméjéhez kötõdnek. Fõként apám és nagynéném énekére emlékszem...” Mostani „magyar” lemeze is sok vonatkozásban rokon az õ sorsával. Bartók emigrációjában, New York-ban súlyos betegen írta meg brácsaversenyét, amelyet Serly Tibor tett véglegessé. 1966 óta él külföldön Eötvös Péter, akinek Replica címû brácsaversenye e lemez második része, s a befejezõ Kurtág mû (Tétel brácsára és zenekarra), amely egy korai mû részlete. Eötvös 1997-98-ban írta mûvét, tehát megintcsak szinte egyidõben a Három nõvérrel, mégpedig a milánói Scala filharmonikusainak megrendelésére. A brácsát kísérõ zenekart egyébként Eötvös Péter vezényli az ECM lemezén. Ez a lemezkiadó Kashkashian felfedezõjének számít, akivel rengeteg kortárs és régebbi, klasszikus zenei felvételt készített.

A Kronos Vonósnégyes ismét remekel Caravan címû lemezén, amelyen népi indíttatású zenétõl a slágerig (egyebek között Seress Rezsõ Szomorú vasárnapja) virtuóz elõadását élvezhetjük. Szomorú, hogy a fiatal és igen tehetséges csellista, Joan Jeanrenaud betegsége miatt már nem játszhat ezen a lemezen, s ez még akkor is elszomorító, ha utóda – Jennifer Culp – is szép hangon muzsikál.

Philip Glass 3. szimfóniája a Stuttgarti Kamarazenekar elõadásában nem sok újat hoz a korábbi Glass szimfóniákhoz képest. Viszont az új lemezen érdekes a balett-zene Az utazás címû operából.

***

Öt évvel ezelõtt, 1995. augusztus 16-án – a második világháború befejezõdésének ötvenedik évfordulóján – Stuttgartban különleges hangversenyre került sor. Tizenöt kortárs zeneszerzõ közös mûvét adták elõ Requiem der Versöhnung (A megbékélés, a kiengesztelõdés requiemje) címmel. A vállalkozás a Stuttgarti Nemzetközi Bach Akadémia mûvészeti vezetõjének, Helmuth Rillingnek a kezdeményezésére jött létre. Olyan zeneszerzõk komponálták a mû részeit, akik az egykor szembenálló országok mai fiai.

Rilling tehát – a kitûnõ régi zene-szakember, az ismert Bach-specialista – bebizonyította, hogy a régi és a mai zene között hidat kell verni, nem pedig árkot ásni...

Rilling most újra egyedülálló vállalkozásba kezdett.

Bach halálának 250. évfordulója alkalmából négy passiót rendelt négy mai zeneszerzõtõl, hogy azt a stuttgarti Európai Zenei Ünnepeken bemutassa. A mûvek elkészültek, s ez év augusztus 27-e és szeptember 10-e között megismerheti õket a világ. A német nyelvû Lukács-passiót Wolfgang Riehm komponálta, s Rilling vezényletével a Stuttgarti Gachinger Kantorei és Bach-Collegium mutatja be. Orosz és pravoszláv nyelvû passió a János-passió. Szofija Gubajdulina orosz-tatár zeneszerzõnõ mûve, a szentpétervári Mariinszkij Színház kórusa és zenekara mutatja be Valerij Gergijev vezényletével. A Márk-passiót Oszvaldo Golijov argentin zeneszerzõ írta. Golijov 1960-ban született Argentínában, orosz-zsidó szülõk gyermekeként. Neve egyebek között az Izsák, a vak álmai és imái címû nagyívû klarinétötöse révén vált ismertté. Az õ mûvét az Egyesült Államok-beli zenészekkel kiegészített Venezuelai Bach-Akadémia kórusa és zenekara mutatja be, Maria Guinand vezetésével. A mû spanyol nyelven szólal meg. S végül az angol nyelvû Máté-passiót kínai és amerikai muzsikusok adják elõ a zeneszerzõ Tan Dun vezényletével. Tan Dun neve nem ismeretlen a kortárs zene hazai kedvelõi elõtt, elsõsorban különös operáival vált ismertté.

Ezzel a nagyívû vállalkozással Helmuth Rilling valóban élõ hidat épít Bach és a mi korunk közé, s csak remélni szeretném, hogy a Megbékélés requiemjéhez hasonlóan rövidesen lemezen hallgathatjuk a passiók modern megfogalmazását.