Lázár Eszter M o r i m á n i a j á r j a b e E u r ó p á t Mariko Mori kiállítása Centre Pompidou, Musée 22000. március 29–május 22. A párizsi Pompidou Központban márciustól májusig, Brassaï retrospektív kiállításával egy idõben mutatták be Mariko Mori videóinstallációját. A helyszûke miatt limitált közönség a jegyszedõ-utaskísérõ instrukcióit követve leült a földre, majd elkezdõdött a „nyolc perc alatt a Föld körül” címû virtuális népi játék. A kör alakú helyiségben négy videóprojektor segítségével parallel vetített panoramikus „rövidfilmeket” lehetett látni, melyeken Mariko Mori meditált egy transzparens, cseppformájú kapszulában, különbözõ metropoliszok, kultikus helyek „hátterei” elõtt. A Link címû megaprodukció látványos, a kivitelezés profi, bár sajnos az elsõ pozitív benyomás Morinak ennél a munkájánál nem bizonyult tartósnak. De errõl majd késõbb. A japán származású, 33 éves Mariko Mori – a világ egyik leggazdagabb iparmágnásának örököse – a divatvilágban eltöltött modellévek után Londonban, majd New Yorkban – ahol most is él – folytatott mûvészeti tanulmányokat. Sikerét, mely elsõsorban Európára és az Egyesült Államokra koncentrálódik, nem csak szépségének, modellmúltjának és japán származásának köszönheti, bár ezek erõsen befolyásolták mûveit. Favorizált témái a keleti kultúra illetve a japán társadalmi és nemi szerepek maszkulin dominanciája. A nyugati világ újra felélénkülõ egzotikum iránti vonzódása, a mûvésznõ extravagáns megjelenése, és nem utolsósorban pedigréje már önmagában is elegendõ lenne arra, hogy felfigyeljünk rá. Felmerül a kérdés, hogy hogyan tudja Mori kamatoztatni ezeket a paramétereket? Mori egy-egy ötletének billboard-méretû kivitelezéséhez tehetsége és szofisztikált humora mellett egy mérnõkökbõl, designerekbõl és tudósokból álló high-tech teamet – tulajdonképpen kettõt, mert az egyik New Yorkban, a másik Tokióban mûködik – is alkalmaz. Az évezredes – európai szemmel sok esetben konzervatív – hagyományok megõrzésére és a konszernek profitorientált technokrata világának összeegyeztetésére a japán kultúra és társadalom sajátos megoldásokat kínál. Mori hatalmas technikai apparátust igénybe vevõ mûveiben – akár manipulált számítógépes print, 3D-s fotó vagy videóinstalláció – a japán nõk helyzetére, a CNBC-s távol keleti üzletemberek tradicionális viselkedési szokásaira, az MTV-s konzumvilág határnélküliségére, a tiniket és felnõtteket egyaránt õrületbe kergetõ számítógépes játékok virtuális világára reflektál. Ez utóbbi nála nem csak egyik mûvének témája (Warrior), hanem „ábrázolási mód” is. Manipulált mûvei láttán mi is egy virtuális közegben érezzük magunkat, ahol a számítógép monitorján keresztül figyelhetjük a körülöttünk levõ világot. Mori keleti miszticizmussal kapcsolatos mûveit is komputeranimációs, digitális effektek uralják.
Szerepjáték Mozivászon nagyságú printjeinek rejtett narratívái filmszekvenciákként hatnak, kiemelve egy-egy domináns részletet a történetbõl. Akár egyszereplõs mûrõl vagy csoportportréról van szó, a hõsöket minden esetben maga a gyönyörû Mariko Mori alakítja. Mori mint popsztár, Baby Doll, O.L. (office lady), japán Nikita, uniformist viselõ tinilány, tengerparti sellõ. Az önportrék nem csak a kiszemelt szerepektõl különösek és zavarba ejtõek. A hõsök nem hús-vér emberek, hanem robotszerû lények. Mori idõszakos identitásai mellett egy állandó szerepet, a félig ember-félig robot space-ruhás, villogó szemû cyborgot megtartja magának. Az elektromos játék babák a modern technovilág tipizált nõi szerepeinek megtestesítõi, Cindy Sherman nõinek animációs japán adaptációi. A fotókon bemutatott – egyébiránt saját tervezésû – Mori kollekció darabjai bármelyik kifutón óriási sikert aratnának. Az ezüstszínû futurisztikus ruhák nem csak színpadi kellékek, az otthoni ruhásszekrényében sem lehet találni nála pasztellszínû konfekciót. A japán nõk helyzetérõl szóló szociológiai tanulmány 21. századi illusztrációja is lehetne a Tea Ceremony III. (1994). Itt Mori mint frissen az ûrbõl érkezett illedelmes hostess áll egy forgalmas üzleti negyed átjárójában, teát (vagy más egyebet is) kínálva az arra járó üzletembereknek, akik persze tudomást sem vesznek róla. A munkahelyi kiskosztüm mégsem fedi el tökéletesen Mori robotszerûségét. Bár a szolid öltözet alatt az alien tetõtõl talpig csillogó ezüstben van, a hagyományos viselkedési normák rá is érvényesek. A hódolat jeleként kissé hajlott térddel, mechanikusan kínálja a teát. Bármennyire is kedvesen mosolyog, természetellenessége nem pusztán alien mivoltából fakad, a robotszerûséget a társadalmi elvárások szerint betanított mosoly-etikett gyakorlói ugyanilyen könnyen átveszik és még ûrruha sem kell hozzá. Az Empty Dream (1995) egy hatalmas, zsúfolt beach-et ábrázoló, 6 táblából álló mega-alkotás. Tengerpart, fürdõzõk, szikrázó kék ég, távolban apró szigetek, egy-két kakukktojással megfûszerezve. A strand nem szabadtéri, hanem üvegtetõvel fedett, plusz a parton még a tenger kékével harmonizáló Mori sellõk is sütkéreznek (összesen 4). A trükk hatásos, a furcsa mégis inkább az, hogy a helyszín tényleg létezik (Ocean Dome, Miyazakiban a világ legnagyobb mesterséges tengerpartja), az égbolt a valóságban is mesterséges, csakúgy mint a tenger hullámai. Ebben a közegben a sellõk már egyáltalán nem tûnnek fiktívnek és szokatlannak, abszolút beleillenek az idilli strandhangulatba. Mori mûveiben nem csak, vagy nem elsõsorban a manipuláltság következtében jelentkeznek „furcsaságok”. Ezek csak késleltetik a valóságban is létezõ, de a megszokás következtében már természetesnek tûnõ jelenségeket (teát felszolgáló nõ, mesterséges tengerpart). Ha a mûvésznõ éppen nem teát kínál, és nem a kis hableány szerepében tetszeleg, akkor tinibálványt, MTV sztárt alakít. Mori rajongótáborának ifjabb csoportja talán ehhez a Morihoz ragaszkodik leginkább, amit az interneten található Mori Fan-Club levelezési rovata is igazol. A sztárallûrökkel felvértezett pop bálványok lételeme a folyamatos arculatváltás, ami egyben a sztárság elõfeltétele is. Madonna például a pornósztárságtól kezdve, sikertelen színészi próbálkozások mellett, alakított hithû katolikust, majd gyermekét egyedül nevelõ példás anyát, aztán a keleti tanok hirdetõjét. Most éppen a szerelmes hétköznapi nõt játssza, akinek egyik kedvenc foglalatossága a kocsimosás. Félreértés ne essék, Madonnát mindezek ellenére, vagy éppen ezért, nagyon szeretjük. Az Empty Dream készítésének évében készült Mori talán egyik legismertebb 3D-s munkája, a Birth of a Star. Itt Mori tini popsztár image-t adoptál, a képen körülötte színes strandlabdák röpködnek. Mikrofonnal a kezében a táncos lábú Baby Doll fehéren világító robotszerû szemeivel inkább a Szárnyas Fejvadász replikánsaira emlékeztet. Pop-cyborg, de a jók oldaláról. A japán képregényes és rajzfilmes reminiszcenciák mellett itt más dolog is eszünkbe juthat. Mori itt úgy néz ki, mint egy tizenévesrõl mintázott felfújható gumibaba, ami felidézheti az aberrált férfiak szexuális vágyának tárgyát is. Valószínûleg nem volt akkora bevétele, mint a Spice Girls ilyen irányú reklámfogásának, de 1998-ban 99 db szignált és számozott Star Doll baba került a mûvészeti piacra, a megszólalásig követve a 3 évvel ezelõtt készült fotón megjelenõ Morit. Fiatalokat már sok mûvész választott fotó-témának (Rineke Dijkstra, Wolfgang Tillmans), ahogy Mori mûveit is a tinik pop-kultúrával átitatott fantáziavilága ihleti, õ viszont a wizard termek virtuális világába helyezi a színteret.
Kontempláció Mori nem csak a metropoliszok sci-fi filmbe illõ helyszíneit szúrja ki, otthonosan mozog a transzcendentális, spirituális közegben is (Pure Land, Nirvana, Kumano). Ez utóbbiaknál Tokió forgalmas utcáiról, a Kansai reptérrõl, a love hotelekrõl és a játéktermekrõl a természetbe (sivatag, tenger) telepíti ki a stábot. Az eddigi világ átalakul egy másfajta utópiává, a meditáció és a megtisztulás helyszínévé, de még mindig a cyber-térben maradva. A kontextus megváltozásával Mori szerepkört is váltott, az istenség perszonifikációjaként üdvözöl bennünket. A 3D-s videóinstallációban, a Nirvánában (1996-97) Mori egy Buddhista istenség kosztümjében kinyíló lótuszvirág felett lebeg, körülötte kis zöld, kék és rózsaszín animációs jógik zenélgetnek. Mori mikro-narratíváiban az MTV hajnali pszichedelikus videóklipjeinek stílusában a Zen miszticizmus és a modern technológia ötvözését kísérli meg. A spirituális világ irracionalitása és a számítógépes világ a virtualitás közegében találkoznak. Mori mûveiben a számítógép és az internetvilág lelkes hódolójaként egy vég nélküli képregényt kreált, amelyben a mikro-történetek egy egésszé állnak össze. Az anti-lineáris felépítés következtében a hõsök korokat, földrészeket ugranak át, személyiséget cserélgetnek, és persze soha nem halnak meg. A képregények metodikáját folytatva komolyabb hangvételre vált a Beginning of the End címû sorozatában, melyben 360°-os objektívvel 11 különbözõ helyszínt rögzített. Mori mindegyiken egy átlátszó, csepp alakú kapszulában fekszik. „Egy meditációs pózban a kapszulában arra törekszem, hogy egy bizonyos tudatosságot sugalljak a nézõnek. Valójában megpróbálom újra felfedezni a harmóniát a lélek és a materialitás között.”- nyilatkozta. A sorozat három egységre osztható, mindegyikhez 4, illetve 5 helyszín kapcsolódik (múlt: pl. Angkor, jelen pl. Picadilly Circus, jövõ: pl. La Défense). A már említett Link címû kinemaszkópikus videóinstalláció elõször mutatja be a sorozatot teljes egészében. Mori a cím által sugallt koncepcióban a geográfiai határok lerombolásával pop-óriásprintjeinek (Subway, Love Hotel) és a spirituális témájú mûveinek összemosására, a keleti és a nyugati gondolkodás fúziójára tesz kísérletet. A szponzorok hosszú sorát felsorakoztató, nagy költségvetésû produkciót nézve a kör alakú helyiségben csak kapkodjuk a fejünket és választhatunk, hogy egy globális képet rakunk össze a szösszenetekbõl, vagy a parallel vetített filmek csupán egyikére fókuszálunk. Az egy légtérbe zárt 10 fõs nézõközönség szintén egy „kapszulában” érezheti magát, bár a mi esetünkben meditálásról nem nagyon lehet beszélni. A globális falu ennyire direkt ideája túl komolyra sikeredett, bár a meditációs kapszulával kapcsolatban mégis csak az oxigénsátorra, Michael Jackson kedvenc tartózkodási helyére asszociálok. A Linkben Mori egy kicsit szentimentális hangvételben kínál alternatív megoldást, túlélési technikát a jövõre nézve. Az elsõ benyomás alapján meghatározott tetszési indexét Mori eddigi oeuvre-je nagyban befolyásolta, mert késõbb rá kellett jönnöm, hogy ez a munkája nem tartozik a kedvenceim közé. De ez nem olyan nagy probléma, mert a többi viszont oda tartozik. |
 |