|
Korányi Tamás A muzsika mesekertje
A házi
muzsika arra szoktatja az embert, hogy a hogyant kutassa a muzsikában.
Csáth Géza Fenti címen jelent meg Csáth Géza zenei írásainak kötete. A szövegek tanulmányozása nemcsak azért izgalmas, mert igen sokat megtudhatunk a századfordulót éppen követõ évek hazai zenei életérõl, s ez egy újabb századforduló idején sok tanulsággal szolgálhat, hanem azért is, mert az itt közölt írások jelentõs része az akkori kortárs zenérõl szól. A kortárs zene megítélésének a közgondolkodásban nyomon követhetõ állapota pedig alig különbözött a maitól – vagy akár a mindenkoritól. Csáth Géza 1919-ben halt meg. Nem tudhatott például Bartók munkásságának igen jelentõs részérõl, azt, amit mi tudunk Bartókról, Csáthnak meg kellett sejtenie ahhoz, hogy írásai mindmáig tanulsággal szolgálhassanak. 1910-ben így ír: „Aki meg akarja õt érteni, meg kell tanulnia a nyelvén” – s írta ezt jó másfél évtizeddel A csodálatos mandarin, s több, mint negyedszázaddal például a „Zene” vagy a Kontrasztok megismerhetõsége elõtt! Rengeteget foglalkozik Wagnerrel, aki akkor a közelmúlt volt, sokkal közelebb volt idõben, mint napjainkhoz Bartók. Érthetõ, hogy alig tud betelni Richard Strauss zenéjével, s közben megtudjuk: micsoda ostobaságok elõzték meg Strauss elfogadását, hogy a Salome elõadását maga Apponyi Albert tiltotta be, ám a közönség egy részének követelésére maga a szerzõ vezényelte az Operaházban az Elektrát 1910-ben, s egy nappal késõbb Enoch Ardennel zongorázik Richard Strauss a Zeneakadémián! A Tennyson poémájának kíséretére komponált zongoradarab még 1897-ben keletkezett, s azóta is ritkaságszámba megy, hiszen a zongorista számára hálátlan feladat, valóban csak illusztratív résztvevõje a színész által elõadott versnek, a csaknem órás produkcióban a zongorista alig játszik hangszerén. Igazi, modern performansz, nem is zenei nyelvét illetõen, inkább koncepciójában. Glenn Gould vállalta 1961-ben, hogy elõadja a mûvet Claude Rains elõadását kísérve. És sorolni lehetne Csáth írásait Debussy-rõl, Deliusról, Stravinsky-rõl és másokról. A mai zene barátjának és kritikusának élvezetes olvasmány és példa arról, hogy miként kell elõítéletek nélkül, belülrõl megérteni a zenét, a zenei nyelveket, a mondanivalót. Különösen fontos ez a szemlélet manapság, amikor elveszõben van a Csáth-féle modern nézõpont, s inkább a visszaforduló, olcsó vállalkozások sikerét éljük, s még hivatott zenészek is olykor elkeserítõen ostoba dolgokat képesek mondani (legutóbb José Cura budapesti hangversenye kapcsán a vele készült portréfilmben hallhattunk ostoba primitivitásokat a kortárs zenérõl). * * * A Deutsche Grammophone századfordulós kortárs zenei sorozatában („20/21”) két újabb hozzáférhetõ lemezt hallgattam meg. Philippe Boesmans belga zeneszerzõ (sz. 1936) mûvei mifelénk nem szólaltak meg eddig, pedig egyebek között Pousseurnál tanult, s mûvei Boulez és Berio hatását mutatják. Álomszerû állapotokat képes megidézni olykor nagy gesztusokkal, máskor cizellált kamarazenei hatásokat kelt, például A vezetõ címû kompozíciójában, amely vérbeli modern hangzású vonósnégyes. Ezt a mûvét 1989-ben a brüsszeli Ars Musica Fesztiválon az Arditti Vonósnégyes adta elõ, s szintén figyelemreméltó még 1977-bõl az Attitudes címû zenés színházi darabja: énekes, színészek, két zongora, szintetizátor és ütõsök közremûködésével. A most megjelent opera elõtt Boesmans már két másikat is írt, a legutóbbit, amely Schnitzler Körtánca alapján készült a svájci Luc Bondy librettójából 1983-ban. Ezt az operát több európai városban is bemutatták, s most 1999-ben készült el Shakespeare drámája alapján, úgyszintén Bondy librettójára a Téli rege címû operája. A féltékenység meséjének nevezi a szerzõ ezt a mûvet, amely a shakespeare-i sztorit modern környezetbe adaptálja. Így indokolttá válik a kortárs zene, amely azonban olykor finoman visszautal a régi idõkre, míg máskor a modern pop zene elemeit is kölcsönveszi. Eklektikusnak gondolhatnánk, ám mégis egységes kompozíció, igazi „kismesteri” produkció, hazai operakomponisták egyikére-másikára jó hatással lehetne, ha meghallgatná. És ami nem elhanyagolható – különösen kortárs mûvek bemutatásánál –, kitûnõ elõadókkal szólal meg a mû: egyebek között Anthony Rofle Johnson vagy Cornelia Kallish (aki Rihm Lukács-passiójában énekelt átütõ erõvel legutóbb Stuttgartban) közremûködésével. A lemezen a bemutató felvétele hallható. Elliot Carter „veterán” amerikai komponista munkássága azért izgalmas, mert életmûvében szinte századunk tükrét láthatjuk. A 1908-ban született zeneszerzõ folyamatosan dolgozik, s állandóan megújítja saját zenei nyelvezetét. Mindkét, az új lemezén elõször hallható mûve a kilencvenes évek közepérõl származik, amikor már maga a szerzõ is közel járt kilencvenes éveihez. A zenére azonban semmi esetre jellemzõ valamiféle „veterán” hangzás, sõt figyelmébe ajánlható azoknak, akik a modern zenét szívesen kényszerítik régebbi nyelvi tájakra. A lemezen egy klarinéthangverseny és egy szimfónia hallható. Ez utóbbi kórusmû, Richard Crashaw 17. századi angol metafizikus latin nyelvû szövegére: sum flaxe pretium spei (én, az elszálló remény jutalma vagyok.) Gyönyörû kivitelben jelent meg Philip Glass legújabb, ötödik szimfóniája. Öt énekes, felnõtt és gyermekkórus, nagyzenekar – mindez már önmagában azt sugallja, hogy Glass eddigi munkásságát összegzi ebben a mûben, amely a szanszkrit Bodhicaryavatara és Rig Véda, az Ószövetség, a japán Nihondzsi, a Korán, a Bhagavad Gitá, a kínai Mencius, a Tibeti Halottak könyve és régi görög szövegek angol fordítását idézi. Számunkra külön érdekesség, hogy a lemezen a Magyar Rádió Gyermekkórusa mûködik közre Thész Gabriella vezetésével. A zene számos részletében Glass korábbi mûveire utal, egyebek között az Ehnaton címû opera vagy a Satyegraha egyes részleteinek zenei hangzása szól új környezetben, a minimál-zene robusztus hangjaival. Még három ütõszenét idézõ lemezt említek. Eötvös Péter kompozícióit (51. zsoltár Frank Zappa emlékére Rácz Zoltán elõadásában; Psy – marimba-fuvola-cselló trió Rácz Zoltánnal, Ittzés Gergellyel és Perényi Miklóssal; Triangel – Rácz Zoltánnal és az UMZE együttessel, a szerzõ vezényletével) érthetetlen módon a BIS svéd lemezcég adta ki. Ez a minden ízében magyar produkció ráadásul Budapesten lett rögzítve... A másik két lemez a Cage ütõs-kompozícióit összegzõ Amadinda produkció harmadik és negyedik tagja. Különösen fontos a Four4 címû több mint hetven perces felvétel, mert ezt a kompozíciót a szerzõ 1991-ben az Amadinda számára írta. Egyetlen mû vonatkozásában szeretnék visszatérni az Intermoduláció Kamaraegyüttes október 26-i ünnep koncertjére: nagyon jó volt hallani Horváth Balázs szerzeményét (Manets I/b/Crux), õt mindössze két korábbi elektroakusztikus kompozíciójából ismerem. |
|
|
|
|
