<

„Minden ezer fotósból alig néhányat jegyeznek mûvészi munkáiért is”

Kristó Nagy Elka New York-i fotóügynökkel beszélget Ébli Gábor

Ébli Gábor: Tíz éve vagy önálló photo agent' New Yorkban. Mit jelent pontosan ez a munka?

Kristó Nagy Elka: A fotóügynök legfõbb dolga, hogy munkát szerezzen a fotósnak. Az ügynök közvetít a fotós és a megrendelõ között. A megrendelõ legtöbbször valamilyen képes magazin, divatcég, reklámügynökség, esetleg termékeit katalógusban ismertetõ vállalat, vagy tetszõleges intézmény, amelyik éppen 'public relations' anyagához keres a tevékenységét és vezetõit reprezentatívan ábrázoló, képi illusztrációt. Ezeket az igényeket fogja össze az 'art director', a mûvészeti vezetõ, aki adott munkára a fotóügynökön keresztül keres fotóst.

É.G.: Hogyan képviseli az ügynök a fotósait?

K.N.E.: A fotósok között óriási a verseny. A Keleti-parton, a Boston-Washington sávban lehet mondjuk tízezer fotós, aki legalább részben ebbõl él. S dolgozik itt talán kétszáz ügynök. Azaz a fotósok állandóan portfoliókkal bombázzák az ügynököket. Az ügynök pedig olyan fotóst igyekszik magának választani, aki tehetséges, sokoldalú, de van már saját profilja, s valamennyi üzleti érzéke is. Hosszú távon a jó fotózás számít egyedül, de kell egy általánosabb kreativitás, talpraesettség is a fotósnál. Egyrészt, hogy a leendõ ügyfél mûvészeti vezetõjének ötleteit ne csak értse, hanem alakítani is tudja, másrészt, hogy átlássa, a saját tehetségét milyen irányban kell fejlesztenie, merre kell követnie a piaci igényeket. Az okos mûvészeti vezetõ mint megrendelõ egyébként örül az önálló gondolkodású fotósnak; akár az elképzeléseinek éppen csak a keretét adja meg, s a többit rábízza. Nem egy feladat végrehajtását, hanem együttmûködést vár.

É.G.: Milyen szerzõdéses viszony van ügynök és fotós között?

K.N.E.: Egy ügynök csak néhány fotóssal dolgozik, de velük nagyon intenzíven. Nekem például soha nem volt négynél több fotósom, egy idõben pedig csak egy. Alapvetõen kétféle fotóssal jó szerzõdni. Az egyik a már befutott, legalább öt év tapasztalattal, akinek már van saját szakterülete, például divat, portré, életkép, enteriõr vagy az a családi-szabadidõs szegmens, amit mi csak életstílus (lifestyle) fotónak hívunk. A másik a fiatal fotós, egy-három év tapasztalattal, akinél még lehet válogatni a portfolióból, s terelni valamilyen irányba. De ideális esetben már neki is volt tapasztalata ügynökkel, s belátta, hogy a piaci realitásokhoz alkalmazkodni kell; s éppen ezért keres meg egy új ügynököt, hogy komolyan kialakítsanak neki egy stílust, egyedi nézõpontot. S így hoz sokféle fotót, színeset és fekete-fehéret vegyesen, s ebbõl lehet válogatni. Az ügynökkel megbeszélik az egy-két kifejlesztendõ egyedi fókuszt, s ez lesz a szerzõdés alapja.

É.G.: Milyen anyagi feltételekkel jön létre általában a megállapodás?

K.N.E.: A szerzõdés lényege, hogy a fotósnak minél színvonalasabb munkája legyen. Ebbõl a kampányból az ügynök a szervezést vállalja. Az elsõ évben minden saját reklám-költségét a fotós fedezi: a portfoliót, a nyomtatványokat, a reklámkiadásokat. Az ügynök e költségeknek késõbb is legfeljebb negyedét-harmadát vállalja át, tehát soha nem pénzeli a fotóst. Másik oldalról, a megrendelésekért – a munkaköltségeken túl – felszámított napidíjból százalékosan részesedik az ügynök. A fotós bevételének mintegy 25-30 százaléka kerül így az ügynökhöz. A napidíj igen változó, függ a megrendelõtõl, a fotós ismertségétõl, s a munka jellegétõl egyaránt. A legalacsonyabb 150 dollár körül van; magazinoknál átlagos a 300-600 dollár, illetve a borítólap fotózásánál lehet 2000 dollár is. Sok cikk nem fizet jól, de a fotós számára ezeknek az igazi értéke az ingyen reklámban rejlik. A katalógus-fotózás napidíja már magasabb, néhány ezer dollár, körülbelül ennyit hoz az életkép és a vállalati reprezentációs fotó is, míg a divat fizet a legjobban. De egy-egy nap fotózást két-három hét kemény munka követ, hiszen a megrendelõnek ki kell választani a több száz elkészült képbõl a legjobbat. Egy-egy fotózási napon van öt-tíz beállítás, s az ezekrõl készült kép-variánsokat azután hihetetlen türelemmel kell rendezni.

É.G.: Hogyan szerzi meg ezeket a munkákat a fotósnak az ügynök?

K.N.E.: Az ügynök egyrészt ismeri megrendelõinek elképzeléseit, másrészt tudja fotósainak elõnyeit. Ezeket kell egymáshoz illesztenie. Ha létrejön a fotóssal a szerzõdés, elkészülnek a reklámanyagok, akkor kell ezeket a megfelelõ helyre kiküldeni. Egy portfolió nyomtatási költsége sok száz dollár darabonként. Ezért kizárólag személyre szabottan lehet kiküldeni egyet-egyet mûvészeti vezetõknek. Elõtte fel kell hívni az ügyfelet, hogy várja a portfolió érkezését; majd utána újra kell hívni, hogy tetszik-e neki. Egy ilyen kapcsolat hátterében persze állandó 'public relations' munka áll az év folyamán. Egy ügynöknek lehet úgy kétszáz aktív ügyfele, akikkel igyekszik rendszeresen telefonon, s lehetõleg személyesen beszélni is. Külön bemutatókat is kell szervezni, ahol a meghívott 20-30 mûvészeti vezetõ 8-10 portfoliót láthat, s persze nagyon kell figyelni az azonnali véleményükre. Ennek hátterében pedig egy sokkal nagyobb kör húzódik, egy több ezres címlista, akiket évente többször kell levelekkel felkeresni, míg aztán innen egy-egy ügyféllel szorosabb kapcsolat alakulhat ki. De az ügyfelek szoros, belsõ köre, mondjuk 20 százaléka hozza az üzlet nyolcvan százalékát. Rájuk kell fordítani a reklám erõfeszítések zömét.

É.G.: Hogyan érkezik az ügyféltõl a megrendelés?

K.N.E.: Jelzi, hogy érdekli a portfolió, amit kapott, s egy idõre, esetleg gondolkodási haladékkal, szeretné lekötni. Ezért kell egy fotóstól több portfolió is, hogy közben más ügyfélhez, más munkáért lehessen ugyanazzal a fotóssal, de más anyaggal jelentkezni. Hiszen jó, ha minden ötödik kiküldött katalógusból adódik egy megrendelés. Így egy ügynök, néhány szerzõdéses fotóssal, naponta postáz valahová portfoliót, amit elõkészít és utólag követ, miközben a fotósainak tényleges fotózási napjain is részt vesz. Egy jó fotós átlagban heti két nap fotóz, egyébként a felvételeken dolgozik, s a majdan kiküldendõ portfolióját készíti elõ. Az ügynök talán legnehezebb feladata, hogy ennek fontosságát felismertesse a fotóssal: folyamatos reklám nélkül nincs jövõ. Egy fotósnak legalább kéthavonta új portfolióval kell elkészülnie. Sõt, a megrendeléshez még ez sem feltétlen elég. A legjobban fizetõ területen, a reklám-fotózásban, az ügyfél több fotóst is kér egy munkára ugyanattól az ügynöktõl, s csak ezek után választ. Viszont itt igazi együttmûködésrõl van szó. A reklám idõtávja, médiuma, földrajzi sugara, s más részletei mind közös ötletek nyomán alakulnak ki. A forgatás több napos lehet, s az árak nagyon rugalmasak. Itt van az ügynöknek óriási szerepe. Jó tárgyalási rutinnal lényegesen magasabb napidíjat lehet elérni. Ezért is olyan kevés az önálló fotós: az ügynöknek járó jutalék megtérül. A mûvészeti vezetõ számára pedig garancia az ügynök, hogy csak jó fotóssal dolgozzon.

É.G.: Csak üzleti megrendelésekrõl beszéltünk eddig. Hogyan viszonyul ehhez a mûvészfotó?

K.N.E.: Helyenként része a kereskedelmi oldalnak. Volt egy fotósom, akiben igen erõs volt a mûvészi véna, így külön készítettünk vele mûvészi portfoliót is. Többször együtt küldtük ki a hétköznapibb témájú képeivel együtt a fogékonyabb mûvészeti vezetõknek. Aktok, vagy általában fekete-fehér képek jók erre a célra. S az érzékeny mûvészeti vezetõ felismeri a lehetõséget, hogy itt maga is új ötleteket nyerhet például divat, kozmetikum vagy ékszer-fotózáshoz. Tehát akár kereskedelmi munkára is éppen a mûvészi portfolió miatt lehet megrendelést szerezni. De a sok ezer fotósnak nálunk talán csak egy tizede minõségi alkotó, s belõlük is csak minden tizedik tartja meg hosszú távon a mûvészi profilt. Dolgoztam például George Holz-cal, akinek 1991-ben Budapesten, majd Bécsben az Iparmûvészeti Fõiskolán rendeztem kiállítást, s onnan azután az anyaga Los Angelesbe került. William Wagman egy másik példa: mûvészbõl indult, s meg is tartotta ezt az irányt, miközben befutott a reklám fotóban. Elliot Irwin kiváló dokumentum fotós, akinek a humorérzéke aratott emellett sikert a reklámfotó világában. Mind az üzletbõl tartják el magukat.

É.G.: Mûvészi és kereskedelmi fényképezéshez hogyan viszonyul az ügynök?

K.N.E.: Együtt látja és értékeli a kettõt, hiszen nincsenek meg egymás nélkül. Ahogy maguk a fotósok és a mûvészfotó-galériások is gondolkodnak errõl. Jeles galériások mint Howard Greenberg - akivel, ha jól tudom, Kincses Károly, a kecskeméti Fotómúzeum vezetõje is kapcsolatban van – vagy Staley Wise a SoHo-ban, New York-ban, egyaránt adnak el kereskedelmi céllal készült képeket divat-megrendelésre és mûvészfotókat igényes lakberendezésre. Az utóbbit zömmel tehetõs fiatalok veszik, akiknek a fotó életközelibb és azért elérhetõbb is a klasszikus festményeknél. Attól függõen, hány kép készült és mikor egy negatívról, egy mûvészfotót 250-1500 dollár között lehet eladni. Néhány mûvész a negatívot meg is semmisíti. De e mögött ugyanolyan kemény munka áll, mint az üzleti jellegû fotó mögött. A fotósnak, s az ügynöknek is elõre el kell dönteni, milyen területen, s merre kíván mozogni. Magam is mûvészettörténetet végeztem a Columbia Egyetem Barnard College-ában. De éreztem, hogy függetlenebb, vállalkozóbb munkát szeretnék végezni. 1987-tõl négy éven át egy divatfotós managereként kezdtem, s onnan önállósodtam ügynökké. S egyszerre találom örömömet a mûvészekkel való együttmûködésben, s a munka marketing részében. A mûvészi portfoliók, kiállítások pedig a habot adják a süteményen.