<

Fekete Vali

A barokk dekadencia poszt-monarchikus univerzuma

Jan Saudek kiállítása Párizsban

2001. február 15-március 30.

Nincs lehetõségem arra, hogy portrét készítsek mások életérõl, így tehát bemutatom a magamét.

Jan Saudek

Jan Saudek életrajzát olvasva mintha csak a saját életünk tágulna idõbeli és térbeli univerzummá. A 66 éves cseh fotográfus 1963-ban rendezett elsõ önálló prágai kiállítása óta évrõl évre egyre ismertebbé vált világszerte. Mûveit Prágát követõen elõször az USA-ban állították ki, majd Svájcban, Belgiumban, Németországban, Hollandiában, Franciaországban, Finnországban, Japánban, Izraelben, valamint Ausztráliában is. Évente legalább négy-öt tárlata látható a világ legkülönbözõbb pontjain. 1990-ben Párizsban jelentõs kitüntetésben részesült (A mûvészet és irodalom lovagja). Rá jellemzõ módon életrajzában azonban nem említi ezt a momentumot.

Önéletrajza egyfajta sajátos szubjektivizmusról árulkodik: számára az élet szinte csak képekben, sajátos hangulatokban, találkozásokban, szerelmekben, tényszerû adatok helyett inkább érzéki valóságában ragadható meg. Miként fotóin is.

Mégis, az érzékileg megragadott pillanat a képek kontextusában (málló, penészes falak, hervadó virágok, koponyák, esztétikailag hibátlan testek vagy épp materialitásukban tobzódó idomok, hústömegek, leplek és szakadt harisnyák) a barokk gazdagság és a szecessziós dekadencia egységét sugározzák. Harminchárom évig gyárban dolgozott: reggel hattól délután háromig, fotózni csak munka után, gyakran villanyfénynél tudott. A mûterem, a málló vakolatú szoba pedig nem keresve talált enteriõr: ez volt bérelt szobája. S ez lett az a keret, amely idõtlenné avatja mûveit. 1951-ben kezdett fotózni, ekkor készítette elsõ fekete-fehér, majd késõbb színezett képeit. Elsõ ismertté vált képein a hatvanas évek, a hippikorszak Kelet-Európában ellentmondásosan felszabadult-elfojtott hangulatát ragadja meg (Bakancsos Mária-Magdolna). 1984-ben végre tagja lehetett a Cseh Vizuális Mûvészek Alapítványának és így kiléphetett az üzembõl, ahol addig dolgozott. 1985-ben szert tett egy kis padlásszobára, ahol sötétkamráját is berendezhette. Azóta is itt él.

Mûvészetében a szépség lényegét a meztelenségen át emeli ki. Felveti a nõ-férfi kapcsolatok, a szexualitás, a fiatalság-öregség kérdését, amelyet sokszor éppen egyedi módon kiválasztott öltözékkel, dekorációval (fehér, szürke, fekete leplek, vörös drapériák) és/vagy annak teljes hiányával hangsúlyoz. Képein hol kifejezetten a test romló anyagszerûségével szembesít (a gyakran zöldeskékre színezett bõrrel), hol a mulandóság dekadenciája mellett metafizikus életigenlést sugároz. A kontextustól függõen az egymásba fonódó párok a szexualitás animalitását éppúgy kifejezhetik, mint a szerelem, a vágy öröklétét. Ez utóbbi metafizikus hatást, az érzelmek és hangulatok irrealitását és idõtlenségét többek között a képek a századfordulóról ismert színezésével éri el.

Az ily módon bemutatott erotikus tematika a Monarchia hangulatát idézi. Arthur Schnitzler, Hoffmannsthal, Karl Krauss, Otto Weininger világát az irodalmi életbõl, fõként Klimt, de Kokoschka, Schiele képeit is a képzõmûvészetbõl. Kosztolányi, Csáth novelláit, Krúdy Szindbádjának utazásait. Ami a világ számára egyedi érdekesség, az nekünk, egykor és egyként volt monarchiabelieknek, kultúránk része, amelynek ugyancsak eleme Hasek <vejkje, Kundera regényei vagy Hrabal könyvei. Mi összekacsintva egykoron (nem is olyan régen) érteni vélhettük a képek meztelen szimbolikáját: a natúr valóságot a kiszínezett ideák alatt. Ami a hatvanas-hetvenes évek elején Saudek ismertté válásával mindenütt a világon egyfajta egyedi esztétikai szemlélet, az Prágában (és számunkra) politikai tett volt.

A párizsi 6. kerületi rue Mazarin kétszintes, ámde annál kisebb galériájában most elõször állítottak ki válogatást Saudek nagyméretû képeibõl. Talán a tér szûkössége miatt szinte sokkolóan hatnak. A legkorábbi fekete-fehér képen, az 1966-ban készült „Az élet" címûn az erõteljes, fiatal farmernadrágos férfi kezében egy apró csecsemõvel. Ennek párja az anya állapotos, óriási hasát megcsókoló kislány. (Mindez nagyon érzéki, nagyon egyedi, ha Saudek életrajzát át- meg átszövõ asszonyokat és születõ gyermekeket tekintjük, ugyanakkor kissé giccsbehajlóan általános: hisz melyikünk élete nem ez?) Ugyancsak a régebbi vonulathoz tartozik az 1975-ben készült „Babák".

A többi nagyítás a kilencvenes évekbõl származik: A nagy odaadás (1994), amelyen egy izmos férfinak alázatosan kezet csókol egy fiatal lány. A kép kompozíciójába jobbról belógó férfikar és a színezett háttér elõtt kézcsókra térdeplõ fiatal nõ, lepel alatt kidomborodó idomaival , a gyengéd, passzív nõiség odaadó behódolása az aktív, erõs, biztonságot jelentõ férfi elõtt. Ez, noha a feministákban talán felháborodást kelt, mégis a világ több ezer éves alapértékeinek poétikus újrafogalmazása, akárcsak a Piéta (1990) címû kép.

Ezzel szemben A szablya (1994), amelyen ugyanaz a fiatal nõ látható, ugyanolyan málló vakolatú, ugyancsak színezett háttér elõtt, arccal felénk, kezében lángoló szablyával, a nõiség és fiatalság erejét, az élet mindenek feletti igazságát, ugyanakkor a vágy (ön)pusztító jellegét testesíti meg. Mellette, akár egy Krúdy-novella, a következõ kép: az üres, lelakott szobában a mennyezetrõl lelógó kötélen a piszkos-fehér lepelruhás Öngyilkos nõ.

Saudek már régóta divat. A párizsi kiállítással egyidõben Brüsszelben is kiállítást rendeztek neki. Számos albuma jelent meg a világ szinte minden táján. De talán azt is mondhatjuk, divatban van az a filozofikus képi gondolkodás, amely a festészetben akár Bosch-ig nyúlik vissza és amelyet esetében közvetlenül rokoníthatunk az osztrák expresszionizmussal és szecesszióval. (Saudek festészettel és írással is foglalkozott. Festményeinek színvonala azonban messze alatta marad fotográfiáinak.)

Ezek a képek gyakran a meztelen testet képezik le, de csak kis részük tekinthetõ valóban erotikusnak. Bár nyilvánvaló, igazán ismertté Saudek ezek által vált. A test nem önmagában esztétikai jelenségként, hanem környezetébe ágyazva eleve a létezés módját, mikéntjét teszi kérdésessé, a testeket egymással bizarr helyzetbe hozva, vagy például a testek tökéletességének ellentmondó környezetbe helyezve. (A gyönyörû fiatal lányon a szakadt ruha, lyukas harisnya az anyag és a fiatalság romlandóságát, elhasználódását sugallja.) Gyakran él a groteszk eszközeivel: öreg testet fiatalos formában, kifestve, csábító arckifejezéssel ábrázol. Vagy megmutatja az öreg úr szerelmét az ifjú hajadon iránt. Vagy lemezteleníti a testet: a szõrzet és haj nélküli nõi test, noha vonalai ugyanolyan lágyak, fiatalosak és vonzók, mégis sokkal inkább matériaként funkcionáló, romló hússá és csonttá válik, hordozva a halál üzenetét.

Hasonló szemléletet találunk Greenaway film/képi világában vagy Witkin mûveiben.

Saudek világa egyszerre pesszimista és életigenlõ. Vagyis reális egy kelet-közép-európai élet váltakozó, egy pontból több irányba mutató vagy éppen beszûkülõ lehetõségei szerint.