<

Készman József

Under construction

Domián Gyula és A. Nagy Gábor kiállítása

2001. május 8–május 26.

Domián Gyula és A. Nagy Gábor a nürnbergi Akademie der Künste ösztöndíjasaiként létrehozták Berlin, Párizs, Róma és Budapest partykultúráinak mûvészi reflexióját. Víziójuk egy napról-napra változó kiállításon volt látható, amelynek kiindulópontja a színes építõkockákból összeálló városi architektonika. Az installáció fokozatosan kaleidoszkópszerû fotóinstallációvá vált, követve a kortárs elektronikus zene sample-elvét. Azáltal, hogy a szobrászat háromdimenziós tere a fotográfia kétdimenziós világába transzformálódik, létrejön a záróparty helyszíne, miközben a kiállítás egy live camera segítségével a neten nyomonkövethetõ.

Azt mondják, bizonyos szélsõséges élethelyzeteken átesett emberek, repülõgép-katasztrófák túlélõi hirtelen szupertulajdonságokra tesznek szert. Olyannyira kifinomodnak érzékeik, hogy képesek látni a fû növését, a fa cseperedését vagy megérezni mások gondolatait. Valami megváltozott, valami túlpörgött bennük. Az élet rendes kerékvágása alatt egy másik történet fut, amely jelentõsen erõteljesebb. Az a pillanat, amely az extraszenz hatást kiváltotta, maga is különleges pillanat: néhány tizedmásodperc alatt lepereg az életfilm. Mintha csak nem lenne elegendõ az életfolyamatok sebessége.

A példa tanulsága, hogy az ember is képes a számítógéphez hasonló üzemmód-változtatásokra; a kérdés innen nézve inkább az, melyik tekinthetõ normál s melyik off-mode-nak?

A mai városlakó világképe fragmentált, leginkább a videoklipekhez hasonlítható: sokkal több információ villan fel, mintsem egyetlen befogadó képes lenne feldolgozni. A szakadatlanul mozgó embert gyorsan átalakuló környezet, változatos városi tájak, eltérõ hangulatú helyek veszik körül. Csak keveseknek adatik meg – mondjuk a taxisoknak –, hogy térképekkel a fejükben tájékozódva mindig képben legyenek, s így átlássák az egészet.

A nagy történetben sok kicsi belsõ történés, érzés, gondolat mûködik a városlakóban.

Míg a külsõ változások, az eltérõ helyszíneken való megjelenés kényszere gyorsaságot implikál, addig a konfekcióruhák, a különlegességükkel tüntetõ szerelések alatt megszabott temporalitásban zajló folyamatok játszódnak le. Az élet felpörög, s ki-ki a maga döntése szerinti választ ad: van, aki saját magát is hozzápörgeti az eseménykehez, van, aki ellenkezõleg, lelassul, és a sajátidõ buborékján át nézi a világot. Néha a kizökkent résztvevõben megpattan valami: kilép a külsõ idõbõl, és a maga szabta játékszabályokat próbálja rákényszeríteni a makacsul ellenálló valóságra.

Maga az emberi létezéstechnika is többrétegû. A külsõ vagy fizikai idõ, és a belsõ, lélekben mért tartam párhuzamosan futnak mindennapjainkban. A filmszerûen pergõ események és helyszínek egymásutánjaként elõálló kinti világot az élõ anyag belsõ mozija egészíti ki.

Napjaink nagyvárosa s a benne zajló élet úgy látszik, változatlanul fontos terep a képzõmûvészet számára. Hogyan lehet megragadni egy mozzanatot, hogyan lehet visszaadni egy város életét, a benne élõk életérzéseit?

Ez a fajta szemlélet kicsit visszatérésnek látszik; egyfajta comeback a modernizmus úttörõihez. Malevics annak idején (A tárgy nélküli világ) összeállította a romantikus, ábrázoló szándékkal alkotó és az újat teremtõ, modern mûvész ihletõ életvilágát demonstráló képeket: szerinte a modern mûvész izgatottan tapad a repülõgép, a vonat, az ipar, a nagyváros helyszíneinek látványához.

Domián Gyula és A. Nagy Gábor közös munkája, a folyamatosan változó rögzített látvány (tárgyak) és a mozgó képek állandó újrakeverésével lényegét tekintve szimuláció: így látnak õk. Az õ történetük és a miénk ugyanaz, csak mindig más aspektusát látjuk a filmnek. Nézõként a szerkesztés alatt álló kiállítás hatása alatt állunk: gépi paradigmában gondolkodva olyan ez, mintha számítógépen dolgozva mindig csak a gép által elmentett idõszakos állapotokat, az ún. tmp-fájlokat látnánk. A temporary file sohasem azonos magával a dologgal, inkább a vázlat, a jegyzet jellegével bír, és a tényleges file felépülésének aljnövényzeteként szolgál. A kiállító mûvészek kérdésfelvetése tehát jogos: mennyiben képes tükrözni az ezredforduló nagyvárosi feelingjét egy olyan kiállítás, amely szerkesztés alatt áll, amely csak tmp-fájlokat mutat magából. Az életérzés mint kortünet pedig természetességgel foglalja magába a tárgyak, helyszínek mellett a zene, a divat, a popularitás fogalmait. Végül a tárgyakból vetített kép, a kiállításból party lesz – hisz az egész úgyis csak a felhasználó illúziója!