|
Korányi Tamás
Feldman, Beckett és mások Beckett: Nem szeretem, ha szavaimat megzenésítik!
A fenti töredék valódi, a hetvenes évek közepén hangzott el, és mindkét félre tökéletesen jellemzõ volt. így született az egyik legkülönösebb opera, amelynek az általam definiált operához jószerint semmi köze, s amely azonban mégis a Római Operában hangzott el. Sem – így hangzott a címe –; „Ide-oda az árnyékban, a belsõ árnyékból a külsõ árnyékba” – kezdte szerepét Sarah Leonard. A dolgot azóta sem oldották meg, az opera-„vita” újra meg újra szóba kerül, válasz nem adatik, szerencsére Feldman vagy Stockhausen, Monk, Zimmermann vagy akár Hölszky nem azzal töltötte-tölti az idejét, hogy az opera mibenlétét meghatározza. Inkább mûveket írnak! Hölszky már azzal sem törõdik, ha színpadán nemhogy semmi sem történik, de még szereplõk sincsenek, mindössze a tárgyak játszanak – jelenlétükkel (Tragédia). Morton Feldman hetvenöt éve született, s tizennégy éve halott. Ha ehhez hozzágondoljuk, hogy az elmúlt (huszadik) század egyik legizgalmasabb, legfurcsább komponistája, aki tökéletesen jellegzetes zenét írt, szinte eszköz nélkül, aki számtalanszor éppen ezzel a csöndes hömpölygéssel bosszantotta kortársait, például Stockhausent, aki újra meg újra arról gyõzködte Feldmant, hogy írjon valami nagyobb volumenû, attraktív muzsikát, ám Feldmannak – aki ráadásul a huszadik század Amerikájában élt! – minden mûve, operái és versenymûvei egyaránt hangzásában kifinomult, meditatív kamarazene – szóval, ha ezeket és még sok mindent végiggondolunk, akkor szinte érthetetlen, hogy ezt a zeneszerzõt alig hallani nálunk, pedig elõadása technikailag egyszerû, és valószínûleg kevéssé költséges. Szinte csodaszámba ment, hogy 1995-ben a Componensemble elõadta a For Samuel Beckett címû darabját, és 1996-ban a rádió bemutatta a Beckett mûvére írt szerzeményét (Szöveg és Zene) a Századunk zenéje sorozatban. A többi néma csend... S így van ez most is a hetvenötödik születésnapon. De visszatérve Feldman operájára: „mi van, ha a szó: el? Ha egy sincs bármire is... amíg derengés van és tovább sehogyan. Akkor majd mire miféle szót? Ha majd egy sincs bármire is. Egy se bármire is, ha majd mind: el...” Beckett szavaival válik érthetõvé, hogy Feldman – ámbár tökéletesen egyetértett Beckettel, amikor az szavainak megzenésítése ellen tiltakozott, s szinte sejtelme sem volt, hogy mit akar – tulajdonképpen éppen az imént idézett állapotot zenésíti meg: „Ha majd egy sincs bármire is...” S ha aztán így már rávette az írót, hogy mégis adjon mondat-töredékeket, akkor olyan szövegek zenéje szólalt meg, „hogy hallatlan léptek hangzanak”, „aztán semmi hang” és „elmondhatatlan otthonérzet”. Íme: két teljesen egymást kiegészítõ azonosság találkozása, holott egyik sem akart semmit a másiktól, csak az érzetére hallgatva közelítette meg a másikban megtestesült azonosságot... Feldman hetvenöt éve született – Beckett kilencvenöt éve...
Cage Four4-jának a címe számos információt hordoz: a Négy azt jelenti, hogy négy zenészre íródott mûrõl van szó, a kis szám pedig azt, hogy ez a négy zenészre íródott mûvek negyedik darabja. 1991 októberében született ez a mû, mégpedig az Amadinda Ütõegyüttes kérésére. Bizonyos, hogy ezt a darabot lehetetlen kétszer azonos módon elõadni, s így a lemezen történt rögzítés voltaképpen nyomorító kompromisszumként is felfogható. Cage nem szerette a zene lemezen történõ rögzítését, az elõadást megismételhetetlen jelenként élte meg, így valamennyi lemeze kényszerû kompromisszum eredménye. A Four4 Cage utolsó, tisztán ütõhangszerekre írt darabja, s egyben az egyetlen, amely éppen egy CD-lemez idejére íródott. Klaus Schöning utal a kiotói templom (Ryoan-ji) kõkertjérõl szóló szép szövegében arra, hogy Cage mennyire szerette Thoreau szavait: Silence. Sounds are only bubbles on its surface. They burst to disappear. (Csend. A hangok csak buborékok a felszínén. Szétpukkannak, hogy eltûnjenek.) A csend nem a hangok hiánya – mondta Cage –, hanem az a tény, hogy valakinek megváltozott a gondolkodása: hogy ugyanis érdeklik a hangok. Xenakis egyenesen meglepetésnek tartotta a csendet: Ilyenkor agyunk visszafelé is gondol, meg elõre is... A csend nehéz dolog. Tekinthetjük a cselekvés felfüggesztésének, de robbanás elõtti állapotnak is. Erre viszont Cage gondolatát idézhetjük: Nincs olyan csend, amely ne volna terhes hangoktól... Mindezeket érdemes alaposan végiggondolni, ha ennek a különös mûnek a meghallgatására készülünk. Mind Feldman operáját, mind Cage utolsó ütõskompozicióját hangfilozófiai költeményként ajánlom meghallgatásra.
A Tavaszi Fesztivál eseményei közül korábban már szóltam Meredith Monk Mágikus Frekvenciák címû operájának Trafó-beli elõadásáról. A Thália Színházban zajlott le Eötvös Péter színpadi hangjátékának (As I Crossed A Bridge Of Dreams) magyarországi bemutatója, ám aki nem jutott el az elõadásra, az ezt a mûvet, ebben az elõadásban soha nem hallhatja többé: senkinek nem jutott eszébe, hogy rögzíteni kellene. Sem a rádió, sem a televízió nem közvetítette a Kurtág György hetvenötödik születésnapjának tiszteletére rendezett zeneakadémiai hangversenyt. Nyolc évvel ezelõtt azt a híres szerzõi estet közvetítette a rádió is, sõt a salzburgi Mozarteumban elhangzott híres hangverseny azonos elõadókkal CD-lemezen is meghallgatható. Hiába, fogynak a lehetõségek... Pedig ezen a koncerten, a születésnapin, Kurtág mûvein kívül Ligeti mû magyarországi bemutatója is hallgatható volt, sõt Eötvös Péter PSY címû triója is Rácz Zoltán, Ittzés Gergely és Perényi Miklós (marimba, fuvola, cselló) elõadásában. Ugyanez a mû, azonos elõadókkal – rejtélyes módon – egy svéd lemezen is hallható. A Fesztivál egyik különleges eseménye volt René Clemenic Kabbala-oratóriumának bemutatója a Dohány utcai zsinagógában, a Clemenis Consort elõadásában. A szöveg középkori zsidó kabbalisták munkáiból állt össze. A szöveg matematikai elveit a szerzõ kompozíciós elvvé emelte. A mû tételei megfelelnek egy-egy misztikus tannak. Ilyenformán a kompozíció a betûk kombinációjából alkotott isteni nevek rejtett üzenetét kutatja. Sajnos az épület akusztikája rontott a hangzáson, a felvételen azonban maradéktalanul lehet élvezni a hangszerek és az énekesek produkcióját.
Végezetül egy érdekes német kiadványról tennék említést, amelyre a Könyvfesztiválon bukkantam. A könyv címe: Anna. Kurt Schwitters 1919-ben megjelent költeménye (Anna Blume / Virág Anna) 154 fordításban olvasható e kötetben. Schwitters Hannoverben született – ez a könyv is ottani kiadvány –, s ezzel köszöntötték 2000-ben a hannoveri kiállítás vendégeit. A kötet érdekessége, hogy minden fordítás a fordító kezeírásával, facsimile-ben jelent meg. A magyar változat Tandori Dezsõ munkája. A kötethez hangzó anyag is készült. A CD-mellékleten egy, a különbözõ fordítások alapján készült hangjáték hallható még. |
|
|
|
|
