Nem tudom, van-e pontos nyilvántartás arról, hogy az országban hány mobiltelefon van használatban? Számuk minden bizonnyal nem elenyészõ, hiszen egyeseknek státusszimbólum, másoknak munkaeszköz vagy akár szórakozás. A gyári formatervezés folyamatosan résen van, újabbnál újabb modellek kerülnek a piacra, ám a bizonyos fokú uniformizáltság sehogyan sem kerülhetõ el, mivel a gyártó számára a nagy sorozatok hoznak hasznot.
A nagy sorozatok pedig egyenlõek a nagy egyformasággal, a nagy egyhangúsággal.

Valószínûleg nem könnyû megtalálni azt a pontot, ahol a nagy sorozatokban gondolkodó üzleti szellem közös nevezõre juthat korunk individualista törekvéseivel, a tömegbõl való kiemelkedés szándékával, a különbözni akarás gátlástalanságával. A mobiltelefonok optikai kijelzõjén elhelyezhetõ oplogók (operator logo = mûködési képjel) egy áthidaló megoldást kínálnak annak az igénynek a kielégítése tekintetében, hogy az egyéni elõfizetõ készüléke bizonyos értelemben különbözzön másokétól. Az internetrõl, illetve más források révén az oplogók ezrei tölthetõk le és helyezhetõk el a hordozható telefon optikai kijelzõjén, alkati vonzalomnak, ízlésnek megfelelõen.

Almássy Gertrud

Bada Tibor

Az oplogó tehát elsõsorban megkülönböztet. Ebben a másságban azonban egy jól kitapintható paradoxon mutatkozik, tekintve, hogy az elõfizetõ kizárólag saját oplogóját ismeri, a másokéhoz nincs igazán hozzáférhetõsége. Õ csak képzelheti, de biztosra nem veheti, hogy választott grafikai jele nem azonos a többség által választottéval. A multiplikáció, illetve az átfedés esélye mindaddig nagyon is valószínû lesz, amíg az oplogókat a szolgáltatók kreálják, nem pedig a mobilkészülékek használói, vagyis az elõfizetõk, a készüléktulajdonosok. Az igazi kreáció majd ott kezdõdik, és akkor válik majd a mûfaj is naggyá, amikor meg lesz annak a lehetõsége, hogy mindenki elkészíthesse a maga oplogóját. Ez lesz az igazi individualista-énközpontú áttörés, s ekkor alakul majd ki az a sajátos értékrendszer, amely nem a tömbszerû ipari tömegízlést, hanem a tömeg atomizálódott ízlésmozaikját tükrözi.

Elekes Károly

Gaál József

Ennek a ma még csupán a lehetõség szintjén létezõ problematikának a kikezdésére tett kísérletet néhány, a budapesti K. Bazovsky Ház szerzõi gárdájához tartozó hazai alkotó. A téma tehát adott volt, s adottak voltak a technikai feltételek is: az oplogókat húszszoros nagyításban, festészeti eszközökkel illett realizálni, abból a kompromisszumból kiindulva, hogy a leendõ mûvek egyelõre úgysem tudják levetkezni táblakép jellegüket, s minek is vetkeznék le, ha színes oplogók széles körû elektronikus alkalmazására egyelõre amúgy sincs technikai lehetõség. Másrészt, miért pont ne a mûvészek adnák meg az oplogók lehetséges fejlesztésének – lásd: színezésének, összetettebb strukturálásának – ötletét, hiszen tudnivaló, hogy például a polaroid is csak a hétköznapi fényképezési eljárások egyike volt mindaddig, amíg az alkotók nem emelték be a mûvészetbe. Nem beszélve az irodai dokumentálást végzõ fénymásológépekrõl, amelyek az elektrografika létrejöttét segítették elõ. Grafikai természeténél fogva az oplogó a priori mûvészeti mûfajjá avanzsálhat – így a kiállítás révén megfogalmazott felismerések egyike.

Egy másik felismerés pedig az lehetne, hogy a kiállítók többsége nem vette túl komolyan a lehetõséget, így az oplogó számukra jószerével csak a különleges formátum, a fizikai foglalat miatt volt érdekes, amelybe megpróbálták belegyömöszölni a sajátjukénak érzett ikonográfiát. Kevesen éltek azzal a lehetõséggel, hogy festészeti eszközökkel is létrehozható oplogós grafikai hatás, attól függetlenül, hogy színes-e vagy fekete-fehér az alkotás. Más szóval: többségében hiányzott az oplogónak mediális értelemben vett megközelítése és az egyéni ikonográfia ennek viszonylatában eszközölt modifikációja.

Gesztelyi Nagy Zsuzsanna

Ádám Zoltán például mintha csak kivágta volna a megfelelõ méretet valamelyik nagyobb dimenziójú vásznáról, s Duliskovics Bazil alkotásán is inkább az elmosott háttér dominált, nem pedig a karakteres emberalak. A tömörítésre való készség hiánya mutatkozott emellett Bada Tibor ornamentális kalligráfiáján és Elekes Károly festményén. Az ikonográfiai redukció szellemében készült és ezáltal az oplogó minimalizmusát célzó táblaképek sorában mintegy átmenetet képezett feLugossy László már-már mértaniasan szögellt emberalakja, valamint Almási Gertrúd és drMáriás grafikai-rajzos hatású mûve. A festészeti és a grafikai felfogás határán helyezkedett el Gaál József alkotása, amelyben az egész tárlat dilemmája fogalmazódott meg egyben, tudniillik közelítsen-e a mûvész a kommunikáció pragmatikus válfaját képezõ oplogó eredeti grafikai követelményeihez, avagy magát az oplogót vigye közelebb a jóval oldottabb festészethez? Az elsõ követelménynek mindenképpen Najmányi László tett leghitelesebben eleget, aki frízszerûen felfûzött, stilizált emberalakjait a raszterrács négyzetekké nagyított mintáin át préselte át.

Most még csak fekete, de a közeljövõben már több színben is megjelenhet. Akkor majd azok örülnek, akiket kevésbé foglalkoztat az oplogó mai állapota. Mégis, az egész csak úgy érdekes, ha kéznél a mobil, a jelszó pedig: Markold meg a lényeget!

Szász Zsuzsanna

Tóth Ákos

Najmányi László