A társulat legújabb, Graffiti Orpheus címû darabjának bemutatója után, a soron következõ, Je t'aime – szívszorító szerelmi groteszk helyett munkacímet viselõ produkció és Fehér Ferenc Wertkirály címû szólódarabja próbáinak megkezdése elõtt beszélgettünk a Civil Negyed formáció tagjaival és a velük rendszeresen együttmûködõ alkotótársaikkal.

Bodnár Ágnes a társulat Varázskör címû elõadában táncol, jelenleg a Budapest Tánciskola másodéves hallgatója; a fiatal táncosnõ eddig az óbudai tanintézmény keretein belül készült koreográfiákban volt látható a Trafó-Kortárs Mûvészetek Háza és a Thália Színház színpadán. Ladjánszki Márta a KompMánia társulatának alapító tagja, táncos-koreográfus. Állandó társulatával folytatott munkája mellett szabadúszik: a hazai kortárs tánc élvonalába tartozó mûvészek egész sorával dolgozott együtt az elmúlt évek során. Önálló és társulatával együtt elnyert elismerései sorában a legújabb a VII. Alternatív Színházi Szemle legjobb táncosnak járó díja. A Civil Negyed társulatával elsõ ízben a Graffiti Orpheus címû darabban dolgozott együtt, a társulat következõ elõadásában szintén közremûködik. Porkoláb Antal színész és faszobrász; mozgásmûvészi pályafutását a Civil Negyedben kezdte. Az éveken át a Független Színpad társulatában dolgozó színmûvész jelenleg szabadúszó, a társulat elõadásai (Varázs kör, Graffiti Orpheus) mellett reklámfilmek gyakori szereplõje: a társulatvezetõ Juhász Anikóval Tatabányán, Schiller Haramiákjának elõadásában dolgozott elõször együtt. Fehér Ferenc a társulat legstabilabb tagja, az eddig készült valamennyi elõadásban közremûködött, mint táncos és társkoreográfus.

A Civil Negyeddel készített két szólója, a Kígyók völgye és az Avondo; utóbbival az Inspiráció 2000-esteken aratott megérdemelt elismerést. A Fehér Ferenc képviselte mozgásvilág az un. utcai tánc gyûjtõfogalomba tartozó irányzatokon alapszik; az ezek közé tartozó hip-hop, vagy electro-boogie a nyugati kortárs társulatok jelentõs részének stílusát határozza meg. Magyarországon Fehér az elsõ, aki e formanyelvet színpadi táncként alkalmazza. Juhász Anikó színházi mozgástervezõ, a Civil Negyed önmagát rendezõnek meghatározni nem szeretõ rendezõje formációját 1993-ban alapította; a társulat még ebben az évben,

az Egyetemi Színpadon Szín és más címû elõadásával debütált. Társalapítói, egyben e darab szereplõi, Berzsenyi Krisztina és Ágh Márton ma elismert díszlet- és jelmeztervezõk. Juhász Anikó a magyar kortárs tánc kiválóságainak egész sorát (sokak között: Goda Gábor – Artus, Hudi László – Mozgó Ház, Nagy József – Jel Színház, Rókás László – Sofa Trio) elindító M. Kecskés András Corpus Pantomimjében kezdte színházmûvészi pályáját, majd Malgot István Hold Színházával dolgozott – utóbb Kecskeméten, ahol a társulat három évig a színház táncszínházi tagozataként mûködött.

Civil Negyed: Szín és Más, 1993 fotó: Szabó Benke Róbert	Civil Negyed: Graffiti Orpheus, 2001 fotó: Tóth Péter

Halász Tamás: A magyar kortárs tánc egyik legtarkább formációja a Civil Negyed. Mûhelynek is inkább nevezhetõ, mint társulatnak. Köztetek, állandó és egyes alkalmakra társuló résztvevõk közt találunk profit, autodidaktát. Egy biztos: két, akár csak megközelítõen is azonos pályakép sincs az elõadásokat létrehozók mögött. Mi hozott egykor, mi tart össze most Titeket?

Juhász Anikó: Közel egy évtizedig dolgoztam együtt Berzsenyi Krisztinával a Hold Színházában. Õ és Ágh Márton kerestek meg „külsõ szemnek" egy elõadás ötletével; e közös munkának köszönhetõ a Civil Negyed létrejötte. Nagyon gyorsan kiderült, hogy egy nyelvet beszélünk, dacára, hogy Ágh Marci például életében elõször állt színpadon, mégis olyan ösztönös tehetségnek bizonyult, akivel öröm volt dolgozni. Az egykori felállás prózai okok miatt szûnt meg: Kriszta és én is gyereket szültünk, aztán jött a diplomaidõszak, mire visszatértünk a színházhoz, már mindenki a saját útját akarta járni.

Úgy tûnt akkor, a társulat rövid életének ezzel vége is lett. Már barátkoztam e gondolattal, mikor egy négy évvel ezelõtti rendezvényen a Vörösmarty tér Varázskör-színpadán megláttam táncolni Fehér Ferit. Tetõtõl talpig be volt öltöztetve, az arcát is maszk takarta, de kiragyogott a karból. Azonnal megkerestem és dolgozni kezdtünk. Egy hosszú alkotási folyamat során pedig elkészítettük elsõ közös munkánkat, Feri Kígyók völgye címû szólóját. Ezt követõen, már a Varázskörre készülve bõvültünk Porkoláb Antival, akivel Tatabányán dolgoztam együtt a Csiszár Imre által rendetett Haramiák-elõadásban: õt ennek a munkának köszönhetem.

A próbák idején, egy közös kiránduláson figyeltem fel rá: felmászott egy fára, majd leugrott. Ez az egyetlen ugrás azonnal meggyõzött arról, hogy ennek a fiúnak mozognia kell. Bodnár Ágira, a Varázskör harmadik táncosára Kerekes Viktória színész-barátom hívta fel a figyelmemet. Ladjánszki Márti követte a munkáinkat; vele a Szólótánc Fesztiválon és a tavalyi Inspiráción találkoztunk. Mûvészi erényeit nem szükséges ecsetelnem; nagyon örülök, hogy egy kölcsönös figyelmen alapuló, remek munkakapcsolat fûzi hozzánk és immár második közös munkánkra készülünk. A társulat stabil magját Ferivel ketten alkotjuk, de a társulat alakulása folyamatos, a kereteink rugalmasak. Mást nem is engedhetünk meg magunknak, hiszen az induló formációkra jutó támogatások mértéke nem teszi lehetõvé, hogy társulatosdit játsszunk.

Fehér Ferenc: Hajdúnánásról kerültem Pestre, akárcsak Porkoláb Anti, de életünkben elõször Anikón keresztül találkoztunk. Hét éves koromban kezdtem táncolni. Hogy finoman fogalmazzak, a sors kirúgott Nánásról és a fõvárosba jöttem. Nagyon gyorsan kellett lépnem, hogy talpon tudjak maradni. A tanult szakmám szobafestõ, de azzal nem akartam foglalkozni, nem szeretem. Akkor és azóta is csak táncban gondolkodom. Találtam egy hirdetést, amelyben táncosokat kerestek, nem éppen mûvészi munkára. Elmentem a meghallgatásra, felvettek és egy nap már azon a bizonyos Vörösmarty téri színpadon táncoltam, Anikó pedig lent állt a közönségben és nézett engem, ahogy Hupikék Törpikék jelmezben nyomom. Amikor végeztünk, körülnéztem a téren és belenéztem a Tipp-Mix szerencsejáték show-jába. Felfigyeltem egy hölgyre, akinek a neve nem más, mint...

J.A.: Bizony, így találkoztunk... Ez a show-munka mindentõl függetlenül nagyon érdekes volt. A technika, amelyet a mozdulataimmal irányítottam, egyfajta háromdimenziós animációra épül. Az érzékelõkkel telizsúfolt szkafanderemmel, egy mágneses cyber-dobozban mozogva kommunikálni tudtam egy távoli térben tartózkodó partnerrel. Ez a jobb sorsa érdemes kísérlet valószínûleg túl korán érkezett Magyarországra és nem éppen fontosságához illõ helyen használták, maga a technika is elképesztõen drága volt.

Porkoláb Antal: Anikóval a tatabányai munkánk során barátkoztam össze, akárcsak Ferivel, aki bizony az elsõ földim volt, akivel nyolc év után találkoztam. Nem mondom, hogy nem rendültem meg, amikor fény derült a közös gyökerekre. Anikó már beszélt róla, hogy hogy ugrottam bele az életébe…

J.A.: Jó évtizede Malgot István társulatába kerestünk egy fiút: hirdettünk, rengetegen jelentkeztek, de nem találtuk meg az emberünket. Egy könyvesboltban jártam, és kiszúrtam valakit: abból, ahogy a polcok közt járkált, rögtön láttam, hogy színpadra való. A fiút Nádasi Lászlónak hívják, hosszú évek óta Fodor Tamás remek színésze a Stúdió „K"-ban; tavaly elnyerte az Alternatív Színházi Szemle legjobb férfi színészének járó díját. Van tehát visszaigazolásom, hogy gyakran egy mozdulatából hajszálpontosan meg lehet ítélni valaki képességeit.

H.T.: Anti, Te elõzetes táncosi tapasztalattal nem is rendelkezel?

P.A.: Nincs ilyen irányú képzettségem. A Független Színpad Stúdiumát végeztem el, velük játszottam, amíg voltak, most nagyrészt gyerekdarabokban dolgozom, „népszínmûvész" vagyok és megélhetési céllal reklámfilmezek.

H.T.: A mûhely legfiatalabb tagja pedig rendszeres képzéssel kötelezte el magát a mûfaj mellett…

Bodnár Ágnes: A Budapest Tánciskolában tanulok, ahol igazán széles betekintést nyerünk a klasszikus és kortárs tánc irányzataiba, technikáiba. Nem könnyû a tanulmányaimmal összeegyeztetni a társulattal zajló munkát, hiszen mindkettõ teljes embert kíván. Mindenesetre nagyon izgalmas kihívást jelent a Civil Negyeddel dolgoznom: a Varázskört például úgy készítettük el, hogy egyáltalán nem használtunk technikákat.

H.T.: Márti, jól tudom, hogy a saját társulatodon kívül másokkal olyan szorosan eddig nem is dolgoztál együtt, mint jelenleg a Civil Negyedesekkel?

Ladjánszki Márta: Ezt azért nem állítanám, hiszen a Berger Gyula vezette formációnak három darabjában (Meditterráneum, Pompeji Capriccio, Vattacukor) is játszottam; velük a KompMánia megalakulásának idejétõl kezdve intenzíven dolgoztunk együtt. Bergerrel a közelmúltban, Szabó Réka Kiválasztottjában ismét egy színpadon táncoltunk. A Berger-Szabó vonal már nagyon hangsúlyos a számomra; amit csinálnak-csinálunk egyaránt nagyon eltér a KompMániával, vagy a Civil Negyeddel közösen létrehozott elõadásoktól. A Juhász Anikóval és Fehér Ferivel való együttmûködést én találkozásnak hívom: õk nem egy fix társulatot jelentenek, hiszen gyakran dolgoznak meghívottakkal, így most például velem.

H.T.: Azt hiszem, megkockáztathatom, ennyire eklektikus társulatot, társaságot nem találhatunk a hazai kortárs táncegyüttesek között; hogyan sikerül együtt dolgoznotok?

J.A.: Módszerekkel itt, azt hiszem teljesen felesleges kísérletezni. A munkánkat az ösztönösség vezérli. Amikor dolgozunk, arra törekszem, hogy mindenki igazi önmagát adja: Bodnár Ági nem véletlenül nem használt technikákat a Varázskörben: arra próbáltam õt ösztönözni, hogy mindezt egy idõre felejtse el, és önmagából építkezzen a színpadon, vetítsen a saját mélységeibõl. Ezt remekül sikerült. Márti egy másik történet: õ mindazt, amit a tánc nyelvén ki akar fejezni, az elõadások további résztvevõivel ellentétben több helyen, a saját társulatában, a saját- és társkoreográfiáiban is kifejezi, megmutatja. Õ tehát egy más minõségben dolgozik, gondolkodik velünk. Áthidalni segítségül az alázatát hívja: meghallgat, végrehajt és hozzátesz – õ így dolgozik együtt a csapattal.

H.T.: Tanultok egymástól a közös munkák során?

P.A.: ez leginkább rajtam mérhetõ le. Miután táncosként valóban nincs semmi, amit fel tudnék az elõéletembõl mutatni. Márti bemelegítésének láttán eldöntöttem, hogy jógával kezdek foglalkozni, hogy le tudjam lazítani a testemet. Feritõl rengeteg különleges, nehezen meghatározható dolgot próbálok szintén ellesni.

J.A.: A legtöbbet talán pont a két fiú tanul egymástól: ezt nagyon érdekes volt megfigyelni a Varázskör próbáinak idején. Ferinek van egy sajátos technikája, amelyet Antitól tanult meg szuggesztíven kivetíteni, mert ez a vonal az õ játékának viszont fontos része.

A mozgás tudása és a kifejezés készsége, ereje a közös munka során egyesült mindkettejükben. Ebben a folyamatban pont a láthatatlansága, az észlelhetetlensége volt nagyon izgalmas: nem támaszkodtunk technikákra, nem voltak elvárásaink, csak szándékaink és képességünk bizonyos dolgok nyakoncsípésére.

H.T.: Márti, már jelentõs nevet szerzett táncosként miért vállaltad el a közös munkát ezzel a fiatal, a közelmúltban még jóformán ismeretlen együttessel?

L.M.: Minden korábbi elõadásukat láttam és azonnal kialakult bennem a szimpátia a munkák és az elõadók iránt. Számomra nagyon fontos, hogy érezzem azok értékét, akikkel együtt dolgozom. Ferit nagyra tartom, mint táncost, Anikónak pedig az alkotói szabadságát szeretem. Határozott, „elsõ megoldásos" táncos vagyok, amit elkészítek, minden esetben erõsen a technikán alapszik. Ez a váz utólag kapja meg az érzelmi töltetét. A KompMániában is ugyanígy, erõs vonalvezetéssel dolgozunk. Nagyon kíváncsi lettem erre a másfajta gondolkodásmódra, amelyet a jó értelemben vett lazaság jellemez.

H.T.: Ebben az értelemben pedig elég kivételes a hazai mezõnyben…

L.M.: Nem mondanám, hogy kivételes, hiszen csak a magam köreiben szétnézve rögtön Berger Gyulát tudnám felhozni példaként, aki újabb munkáiban pont a személyiség kibontakoztatására törekszik, a munkát pedig szinte csak külsõ szemként segíti. Természetesen az õ és alkotótársai által birtokolt erõs technikai tudás befolyással van a végeredményre, de a szándék egyezik. A Civil Negyed gárdájában mindenkinek van egyfajta – nem éppen hagyományos értelemben vett – technikai tudása, csak különbözõ területeken.

A Varázskörön erõsen éreztem a mûhelymunkát és az egymásra hangoltságot. Ez utóbbit azért is jó volt látnom, mert úgynevezett profi társulatoknál sajnos már egyáltalán nem érzékelhetõ.

H.T.: El lehet tanulni a személyességet?

B.Á.: Nekem elõször nehéz volt elfogadnom ezt a munkamódszert, hiszen a mozdulataimat a tudatosság járta át. Az elsõ hetek ráhangolódása után elkezdtem élvezni, mint egy másik, lehetséges irányt.

H.T.: Ez a kettõ megfér együtt?

B.Á.: A cél az, hogy mindenesetre találkozzon.

H.T.: Mekkora szerepe van munkáitokban az improvizációnak?

J.A.: Nagyon nagy. A táncosok bemelegítés után mozogni kezdenek: rögtönzött gesztusaikat figyelem, terelem. Megfigyeltem, hogy sokkal nehezebben dolgozunk, ha pontos elvárásokat támasztok. Az anyagi feltételeink sajnos nem adottak rá, de tudom, milyen jó lenne, ha módunkban állna videókamerával dolgozni. Az improvizációk során remek formai ötletek merülnek fel, amelyek rögzítetlenül aztán örökre elvesznek. A pénztelenség sajnálatos módon egész sor olyan feltételtõl foszt meg bennünket, amely részét képezhetné az alkotási módszertanunknak: nagyszerû lenne például, ha megengedhetnénk magunknak, hogy hónapokra bezárkózzunk egymásba és semmi mással ne foglalkozzunk, mint egy-egy készülõ elõadással.

H.T.: Talán a legutóbbi darab, a Graffiti Orpheus jelmezei, talán az utcatáncos elemek teszik, de a munkáitokra igazán jellemzõ egyfajta fokozott „maiság". Jól érzem ezt?

F.F.: Ennek a feldolgozásnak a lazasága pont azt tükrözi, vagy pont ez által tükrözi azt, hogy nem akartunk hasonlítani. Nem Orpheus és Eurüdiké történetét akartuk a színre vinni egy az egyben.

Talán az alapfeeling a lényeg.

J.A.: Alapvetõen a két fiú személyisége határozta meg ennek a darabnak a hangulatát. A maiságról szólván érdemes lenne felidézni, hogyan tettünk szert a nevünkre. Az alapító tagokkal ültünk az egyetemi Színpad büféjében és nagyon gondolkodtunk azon, hogy hogyan hívjanak minket, mert pillanatokon belül lapzártáznak a Pesti Estben és le kell adnunk a programunkat. „Mondj egy szót az újságból! "– fordultam az idegességében olvasgató Ágh Marcihoz, aki csuklóból rávágta a szókapcsolatot, amin a tekintete éppen járt. A nevünk gyakorlatilag megtalált minket, mert remekül tükrözi a nehezen megfogalmazható törekvéseinket. Valamelyest kívülálló módjára dolgozunk, a partvonalról figyelünk, mint afféle civil, aki nem tagja a „testületnek", a struktúrának: ez a figyelõi, megfigyelõi státusz, a civilség és a vonatkozó kurázsi lehet talán annak a bizonyos maiságnak az alapja.

H.T.: A kortárs táncban világszerte több és több táncost és koreográfust fedezhetünk fel, aki pályáját utcatáncosként kezdte, breaket, hip-hopot, electro-boogie-t táncolt, mielõtt rátalált a „magasabb" mûvészetre. Magyarországon rajtatok kívül még senki se állított olyan koreográfiát színpadra, amely ezekbõl a mûfajokból táplálkozna.

F.F.: Én egy társasággal nõttem fel: velük kezdtem táncolni 6-7 éves koromban. Egymástól tanultunk, egymástól lestünk el mozdulatokat. Rengeteget jártunk fellépni, nagyon sok idõt töltöttünk el együtt és alapvetõen a tánc körül forgott az életünk. Én ezeket a mûfajokat a magamévá tettem, jelentést adtam nekik és általuk tanultam meg kifejezni magam. Idõvel aztán ez a terep szûkké vált a számomra: bár továbbra is szerettem csinálni, megéreztem, hogy tovább kell lépnem. Az elsõ igazán nagy nyilvánosság elõtti fellépésem során sem tánccal léptem fel: a Ki Mit Tud?-ban énekes kategóriában indultam. A két utolsó darabban nem tisztán azt a táncot használom, ami az igazi erõsségem: szeretek és úgy érzem, tudok is másoktól tanulni. Bárkitõl és bármit, amennyiben felkelti az érdeklõdésemet. Pár napja a Spektrum csatornán láttam egy rövidfilmet a fekete hattyúkról: néhány mozdulatukat láttam csak, de eldöntöttem, hogy elkezdek hattyúkat tanulmányozni, hogy a mozgásvilágukat felhasználva készítsek új koreográfiát. Amit tudok, szívesen tovább is adom: szeretném például ezt a saját magam formálta stílust többedmagammal csinálni színpadon, mert ez alapvetõen 5-6 emberrel „mutat". Tudom, hogy találhatnék embereket: ezt a testnyelvet hazai táncosok is el tudnák sajátítani, itt nem is ezzel van baj.

H.T.: A Civil Negyed több darabjában formabontó módon „hangokat hallatnak" a táncosok. Mormogtok, halandzsáztok, énekeltek: ettõl a legtöbb koreográfus igencsak idegenkedik.

L.M.: Én nagyon szeretek hanggal dolgozni; prózai szöveget táncelõadásba keverni viszont egyáltalán nem. A hang és az érthetõ, értelmes szöveg között muszáj különbséget tenni.

H.T.: Mi a baj az érthetõ szöveggel?

L.M.: Azért táncol az ember, mert mozgással igyekszik kifejezni olyasmit, amit mással nem tud. Láttam már olyan elõadást, ahol a zenét szövegmondás „helyettesítette", de az megint más dolog.

J.A.: A mozgásban lévõ test kibocsátotta hangokkal, a lélegzés zajával, az érintkezések okozta neszekkel nagyon szeretnék elmélyültebben foglalkozni. Közösen az alkotótársainkkal, egy valóban együtt lélegzõ, stabil társulatban. Az elszántságunk már megvan és nagyon jó együtt dolgoznunk. Nyitottak vagyunk mindenre, mert egyenként is errõl szólunk: Fehér Feri személyében remek festõnk van, a Varázskörben két alkotását is használjuk. Porkoláb Anti tehetséges szobrász és még nekem is van egy rajzszakos diplomám; képesek vagyunk mûhelyként mûködni, de erre rá is vagyunk utalva. Így tudjuk maximálisan kihasználni és alkalmazni mindazt, ami bennünk rejlik és meg akarjuk mutatni.