Az írásnak, a nyelvi anyagnak folyamatos mûvészet-konstituáló szerepe mutatkozik az elmúlt század mûvészettörténetében – amiként a hangnak és a nyelvi anyagnak a zenei kultúrtörténetben. Már a kubizmus egyébként purista festõi gyakorlatában is megfigyelhetõ ez a jelenség, amely határtalan lendületet a futurizmus és a dada tevékenységében vesz. A század második felében aztán, Carlo Belloli, majd röviddel õt követõen a brazil és az európai konkrét költõk munkája nyomán tudatos és módszeres mûvészi-költõi irány lesz a vizuális és a nyelvi gondolkodás szimbiózisa – a vizuális költészet legkülönbözõbb poétikái és praxisai folyamatosan mûködnek az elmúlt évtizedekben. Ami viszont az utóbbi idõk par excellence képzõmûvészetében – nyilván többek között – szembeötlõ, az a nyelvi anyag szerepének festõi újraértékelése. A jelenség méreteiben is figyelemre méltó: külföldön legutóbb éppen a Velencei Biennálén szerepelt képzõmûvészeti alkotások sokasága (az összesnek fele? harmada?) alkalmazta a mû-struktúra szerves részeként-rétegeként a nyelv jeleit, elemeit, a nyelvi kifejezésmódokat. Itthon – szintén legutóbb – az Elsõ Magyar Látványtár idei nagy kiállítása, az Írott képek már célzottan demonstrálta a fenti szimbiózis hazai történeti folyamatát, valamint közelmúlt-beli és jelenkori változatait.

A mûvészetnek a nyelvi erõ és autenticitás iránti újkeletû vonzódása – bizonyos festõi eszközrendszerek devalválódása és az ebbõl adódó válsághelyzetek mellett – párhuzamos a sokáig identitás-válsággal is küzdõ költészet egyre jobban kibontakozó offenzívájával. Számos jele van annak, hogy a költõk egy jelentõs része megunta a kussolást vagy a jajgatást, és megfelelõ szervezõi készséggel és kapacitással találkozva megfontoltan és radikálisan kívánja demonstrálni a képzelet és a nyelv szabadságában rejlõ kreatív energiákat, melyek az embernek a konzumdiktatúra által felejtésre ítélt szellemi és erkölcsi bátorságát, önazonosságát aktiválhatják. Éppen a Velencei Biennálé adott teret két jelentõs nemzetközi költészeti projektnek: az Arsenaléban rendezett Bunker Poetico címû, hatalmas költészeti environmentnek és a via Garibaldin fölinstallált, MARKERS címû zászlókiállításnak.

A Marco Nereo Rotelli nevével fémjelzett és többek között Adam Vaccaro által szervezett Bunker Poetico koncepcióját világosan jelzi a projekt alcíme: „poesie dal mondo esposte come un'opera", vagyis „költemények a világból egy mûként kiállítva". Jelzésértékû, hogy a projekt gazdái, akik Olaszországban élnek, maguk is a gondolat szabadság-dimenziójának zsugorodását, komoly veszélyeztetését érzékelik – szerte a világban. Az akció nyelvi emblémája ugyanis a következõ nominális mondat: „opera per la libertà di pensiero", vagyis az a bizonyos „egy mû", mely a világ legkülönbözõbb részeibõl érkezett költeményekbõl áll össze, a gondolat szabadságát célozza. Ami közhely is lehetne: de a beérkezett mûvek kimeríthetetlen sokfélesége és gazdagsága már pusztán a mennyiség által is minõségbe csap át. Ám ennél jóval többrõl van szó: az Arsenale szinte teljes hosszában fölinstallált költészeti projekt egyes darabjai között navigálva az „olvasó", a „nézõ" csupa költõi felelõsségtudattal készített alkotással szembesül, akárcsak szúrópróbaszerûen is. Szintén jelzésértékûnek tekinthetõek azok az érdemi gesztusok, amelyet a projektrendezõ olaszok vezetõ költõi tesznek hangsúlyos, mégsem kirívó részvételükkel: Andrea Zanzotto, Edoardo Sanguineti, Maria Luisa Spaziani és a többiek ugyanolyan természetességgel simulnak munkáikkal az egészbe, mint a távoli ismeretlenek. Mivel az Arsenale szinte teljes hosszában – radikális rendezetlenséggel és látszólagos összevisszaságban, valójában koncepcionálisan igen átgondoltan – fölinstallált kiállítás egységes mû, percepciója igazán csak egységében lehetséges és úgy releváns. Részletei elméletileg számbavehetõek, gyakorlatilag azonban lehetetlen minden egyes mûvet végigolvasni: a hírek szerint több mint nyolcszáz költõ több alkotása, valószínûsíthetõen több ezer költemény szerepel „a mû"-ben, amelyben békésen és magától értetõdõen áll együtt kézirat, nyomtatvány, könyv, gesztus-vers, tárgy-költemény, vizuális vagy konceptuális alkotás. Az így, együtt létrehívott kiállítási mûalkotás az Arsenale festõi épület- és környezetegyüttesében a nyelv, a képzelet és a világ alakulását befolyásolni kívánó, egyszerre rezignált és dühödt akarat erejét sugározza.

A rezignáció és az elszánt akarat kettõssége irányadó koncepcionális fegyelemmel párosult és szigorú munkafolyamatokba rendezve tárgyiasult a MARKERS címen szervezett költõi-mûvészi zászlóprojektben. A Ryszard Wasko, Liliana Kadichewski, Esti Drori, Giancarlo Vianello, JohnGian és Doron Polak – vagyis a Lódz-ban székelõ, de tevékenységét nemzetközi dimenzióban organizáló International Artists' Museum vezetõi – által gondozott projekt végeredményét, az egykor csatornaként szolgáló, ám régóta befedett, így Velence legszélesebb útjává vált via Garibaldi fölött annak teljes hosszában, ötösével sorokban fölinstallált kiállítást alcíme pontosan jellemzi: „An outdoor Banner Event of Artists and Poets for Venice Biennale 2001", vagyis „Mûvészek és költõk szabadtéri zászlóeseménye". Figyelemreméltó ebbõl a szempontból, hogy a zászlómûtárgyak szabadtéri kiállítását a szervezõk nem tekintik egyetlen végcélnak: eseménynek tekintik, amelyben a mûtárgyként, de egy folyamat eredményeként is felfogott zászlók lényegi szerepet játszanak; de ugyanúgy szerepet játszik benne a nézõ-járókelõ és a sajátos környezet is, továbbá a létrehozás folyamata éppúgy, mint a befogadásé. És a projekt lényege innen érthetõ meg.

A szervezõk 108 költõt és mûvészt kértek fel a világ legkülönbözõbb részeibõl, hogy egy 2×1 méteres zászló tervét készítsék el, egyben pedig kérjenek fel õk maguk egy-egy további mûvészt-költõt, aki a zászló másik oldalát tervezi meg. A választás körülhatároltsága és szabadsága egyesült ebben az indítógesztusban, amely bizonyos filozófiai-spirituális garanciát jelentett egyfajta – természetesen nem kimerítõ, de – autentikus teljességre. A lengyel kurátorok által koordinált alkotófolyamatot az izraeli Abudi Print-Tec-ben történõ mesteri kivitelezés követte: az elkészült számítógépes terveket a jelzett méretben hibátlan szinesnyomással vitték fel egy olyan mûanyag alapanyagra, amely a legerõsebb fényben sem tûnt át, tehát a zászló két oldalán szereplõ alkotások nem tetszettek át egymásba. A szervezésben kezdettõl részt vevõ velencei kurátorok pedig a helyi kivitelezést és a Biennale kontaktust gondozták.

Harald Szeemann

A költõ-mûvész résztvevõk a pontosan meghatározott technikai paraméterek mentén a vizuális és költõi kifejezés teljes tágasságában gondolkodtak: a tisztán festõi megoldások éppúgy jelen voltak, mint a csupán a szövegre alapozó elgondolások. A mûalkotások többsége persze az alkalomból adódóan – különbözõ arányokban és különbözõ gondolati tengelyek mentén – szimbiózisban használta a nyelv és a látvány kínálta fogalmi és formai dimenziót. A 216 zászlófelület gazdagsága természetesen nem interpretálható egyes részleteiben, de – a teljesség igénye nélkül, pusztán a változatos mûvészi artikulációt érzékeltetendõ – érdemes megemlíteni a Dara Birnbaum-Allen Ginsberg, a Hartmut Böhm-Waldo Balart, a Rita Degli Esposti-Coco Gordon, az Emilio Fantin-Yang Lian, a Gideon Gechtman-David Wakstein, a Francesco Giusti-Umberto Sartory, a Tom Raworth-Claude Royet-Jounoud, a Wole Soyinka-Ryszard Wasko, az Anne Waldman-George Schneeman, az Emmett Williams-Ay-O páros, avagy Ben Patterson, Jan Fabre, Dennis Oppenheim, Les Levine, Sol LeWitt vagy Kerekes László alkotásait. A via Garibaldin ez év november közepéig mértéktartóan lengedezõ zászlókról (amelyeknek alsó és felsõ széle rögzítve van, a lengés, jól felfogható okokból, ezért korlátozott) mértékadó kivitelû és beltartalmú katalógus készült, amely érdeklõdõk számára megtekinthetõ az Artpool Mûvészetkutató Központban.

Ez a kiállítás-projekt is meggyõzõen demonstrálta, hogy a nyelv vizuális teherbíró-képessége, egyben dimenzionális szabadsága, valamint a látványalkotások nyelvi artikulálhatósága, egyben fogalmi dimenzionálhatósága tartós távlatot nyitott a kultúrtörténetben.

A lehetõségek összetett gazdagsága azonban csak a képzelet és a szellem indulatával párosulva termõképes.