A galéria lépcsõjén leereszkedve, elõször egy szolid, visszafogott kiállítást látunk, de ahogy közelebb megyünk az egyes darabokhoz, egyre intenzívebben érezhetünk valami furcsa feszültséget. Bár viszonylag kevés mûvel találkozunk (16 darab), mégis hosszú kísérletezõ folyamatot, rengeteg töprengést kell feltételeznünk. Az elsõ, rögtön szembetûnõ idézetek után egyre több összefüggést fedezünk fel a kiállított mûvek, illetve Cseh Szilvia és az általa fontosnak tartott, a mûvészettörténetbõl jól ismert személyek, jelenségek között. A munkákon a szög három féle módon jelenik meg: a táblaképeken körülhatárol valamit és/vagy vonalat alkot, a könyv-sorozatnál betûjelként értelmezzük, az akvarelleken csak megfestett, megrajzolt formában láthatjuk.

Cseh Szílvia Ikon • olaj, fatábla, lakk, szög, 20×28 cm	Cseh Szílvia Tárgy • olaj, fatábla, szög, zsanér

A bemutatott anyagból leginkább a könyv sorozat válik ki. Ez a hat darab már tárgyszerûsége miatt is eltér a falakon függõktõl, a rendezés – a munkák térdmagasságban, vízszintes síkon helyezkednek el – csak erõsíti ezt az érzést. Ezek a „könyvek” nem lapozgathatók, két-két szöggel kivert fatábla van egymáshoz erõsítve. Attól a pillanattól kezdve, hogy a két, szögekkel viszonylag szabályosan kilyuggatott falap egy zsanérral összekötve jelenik meg elõttünk, a rasztert nem úgy nézzük, mint egy táblakép esetén, tekintetünk nem pásztáz többé a felületen, egy irányból, lineárisan próbáljuk olvasni a jeleket. A fa és a szög találkozása durva, idõnként roncsolódásokat eredményezett, mégis legszívesebben lágyan vennénk kézbe a könyveket, talán mert leginkább a vakok írásjeleire asszociálunk. A könyvek a nyomtatáshoz, a sokszorosításhoz kötõdnek, Cseh Szilvia darabjai hangsúlyozottan nyers megmunkáltságuk ellenére, egyediségük vagy inkább egyszeriségük miatt a szerzetesek kódexeire is utalnak. A durvaság és lágyság közötti feszültség nagyon pontosan kiegyensúlyozott a táblaképek esetében is.

Cseh Szílvia Seurat • olaj, vászon, szög

A Nagyítás (Seurat) címû kép már-már minimalista: fehérrel keretezett, fehér felületébe szögekkel van Seurat neve beírva/beverve. S bár a név egyértelmûen csak a pointillista festõre utal, – tõle pusztán a „pontozást” veszi át, színeit elhagyja – nagyon hamar eszünkbe jutnak a fluxus mûvész, Ben Vautier gyermeteg folyóírású szignói, és az ezzel teljesen ellentétes felfogású Malevics szuprematista képei. (Ez utóbbi összefüggés felmerül az Ikon címû képnél is.) Veszélyes dolognak tarthatnánk a nagy elõdök ilyen tág körbõl való összemosását, felhasználását, átírását, de Cseh Szilvia biztos kézzel, olykor humorral, pontosan rendezi a különbözõ fogalmakat és jelenségeket. Képtelen idõutazásokat tesz, így Leonardo lovat rajzol Mondrian ’Foxtrott’ c. képére.

Cseh Szílvia Leonardo lovat rajzol Mondrian ‘Foxtrott’ c. képére, 2000, olaj, vászon, szög, 120×115 cm

Leonardót és Mondriant látjuk legtöbbet idézve a kiállításon, bár nehéznek tûnik kettejük közt közös vonást felfedezni, mégis van azonosság; más korban, eltérõ megközelítéssel, de mindketten a természet-megfigyelésébõl indultak ki, és ezekbõl az eredményekbõl hoztak létre koherens rendet. Cseh Szilviát kevésbé érdekli maga a natúra, a nagy elõdök megfogalmazásait, rendszereit, elméleteit figyeli, azokat írja át sajátos módon. Elõször Leonardo ágaskodó lovát behelyezi Mondrian homogén felületébe, majd természetesen a konstruktív képet is átdolgozza; paradox módon az éles és határozott fekete sávokat szögeléssel fellazítja. Az egységes fekete felület helyére egy alapvetõen más struktúra kerül, a kör alakú szögfejek szabálytalanságai lágyítják a vonalakat, a rücskös fémfelületen nem egyformán csillan meg a fény, feloldódik az adott felület egynemûsége is. A szög (szögelés) a táblaképeken nem tûnik testidegennek, mindig valami különös finomságot kap. Nem látszik nyers beavatkozásnak. Az akvarelleken ezzel ellentétben, pedig tárgyi valójában meg sem jelenik – csak festett, rajzolt formában tûnik elõ –, a szög brutalitást, erõt sugároz. Mintha durva, agresszív környezetünket a nyers erõszak szabályozná. Utópisztikus gondolat geometrizálni a valóságot, Cseh Szilvia itt ténylegesen nem is használ szöget, ezek a képek talán ezért „csak” vízfestmények. Megregulázza az emberi kezet, szabályos formájúra egészíti ki a faágat (Tökéletes fa), egy magasságba hozza a természet domborulatait (Tökéletes táj).

A rajzolt szög mindig belevág valamibe, a képeken szereplõ valós szögek rajzolatokat alkotnak, „leírnak” vagy körülölelnek valamit. Bár a mûvészettörténet a szöget Uecker védjegyeként tartja számon, ezt a kis tárgyat Cseh Szilvia is sokféleképpen, újszerûen tudja használni.