|
Dékei Kriszta |
|
"szabadság és kötöttség lényegileg ugyanaz" | ||
|
A Budapest Collegium refektóriumában látható Bálványos Levente huszonegy fotómontázsból álló sorozata, amely szorosan illeszkedik a Maurer Dóra vezette kiállítóhelyiség konceptuális indíttatású térproblémákat feldolgozó kiállítás-sorozatába. A kiállítás címébõl akár még a börtönök egyszemélyes zárkáira is asszociálhatunk, ez esetben azonban a külvilág a saját védelmében veti ki és különíti el fizikailag a benn tartózkodót - vagyis korlátozza személyes szabadságát. A szerzetesek viszont szabadon választják a magányt, cellájuk megóvja õket a külvilág ingereitõl, hogy szellemük szabadon szárnyalhasson valamilyen magasabbrendû cél felé. Ehhez az önként vállalt kívülálláshoz kapcsolódnak Bálványos Levente fotókollázsai. A kollázsok alapanyagai, a felhasznált fotók ugyanis mind a mûvész szobájában/mûtermében készültek, s valóban: tüzetesebb szemlélõdés után azonosíthatunk is néhány tárgyat (ablak- és ajtókereteket, parkettacsíkokat, takarót). A mûvész eredetileg Virginia Wolf egyik esszéjének címét (Saját szobám [1]) kívánta a kiállítás számára kisajátítani, de akkor sem tévedünk sokat, ha Franz Kafka e tárgykörbe tartozó esszéit (Az én cellám [2]) idézzük emlékezetünkbe: "Nem kell kimenned a házból. Maradj az asztalodnál és figyelj. Ne is figyelj, csak várj. Még csak ne is várakozz, légy teljes csendben, egymagad. Fel fog kínálkozni neked a világ." [3]. A fotórészletek újbóli összerendezése során kitágult ez a szoba: a részletek egymáshoz kapcsolásával határtalanná bõvült a zárt tér. Amit látunk: alig tenyérnyi mûveken maga a végtelen szabadság.
| ||
A minimálisan megtörõ síkok és felületek közötti játék, a visszafogott színvilág e kollázsokon felerõsíti a relief-hatást. Ez érthetõ, hiszen Bálványos Levente szobrász, akit korábban is foglalkoztatott a minimális plasztikai felület és a fény viszonya - egyetlen köztéri mûve a Collegium Budapest Raoul Wallenberg vendégházának kertjében található. Szobrász, aki nem tekinti zártnak a mûvészeti mûfajok közötti határokat. Kurt Schwittters Merz szobájára emlékeztetõ mûtermében (a mûvész cellájában) egyébként a fotók, kollázsok, reliefek és térplasztikák mellett számos makett is található. Köztük valódi szakrális épületek: ívesen hajló síkokból építkezõ, nyitott és zárt felületekkel tagolt templomok. Alig fél méter magasak, mégis a csönd, az elmélyülés és a belsõ szabadság valódi helyszínei. Akárcsak a fotókollázsok, e mûvek is létrejöttükkel példázzák, hogy ćaz igazság csak a szemlélõdésbõl fakadó, s még inkább a szemlélõdéshez visszatérõ tevékenységben ölthet testet” [4].
(A kiállítás megnyitóján elhangzott szöveg szerkesztett változata)
| ||
|
|
||
|
1
Virginia Wolf: Saját szoba, Európa Könyvkiadó, Mérleg sorozat, 1986, fordította: Bécsi Ágnes |
