1991 óta szervezõdik nemzetközi grafikai biennále Gyõrött, N. Mészáros Júlia mûvészettörténész, múzeumigazgató irányításával (mûfajában hazánkban egyedüliként), mely rendezvény az utóbbi tíz év alatt megtalálni látszik szakmai rangját, nemzetközi szerepét.

Az 5. Gyõri Biennále fõdíjasa a spanyol Santiago Serrano volt, most nagyobb önálló kollekcióval jelentkezett. Vegyes technikájú kis nyomat-gyûjteményeket vonultat fel, amelyeken egymásra rétegzõdnek természeti formák és emberi nyomok, egymást takargatják súlyos, sötét formák, finom karcolatok és tétova gesztusok. Szorosan összeillesztett tenyérnyi téglalapok, minimális változtatású repetíciókkal, a legegyszerûbb elemi eszköztárral, ugyanakkor gazdag, asszociatív felületekkel. Hordozzák a sokszorosíthatóság és megismételhetetlenség paradoxonát, személytelen kis grafikai ikonosztázok, rendkívül személyes közelségben.

Santiago Serrano Instruments Series B, 2001, vegyes technika, 90x75 cm	Kótai Tamás Három, 2000 szén, grafit 96x63 cm

A gazdag, több helyszínes eseményen a legszembetûnõbb - nem mindig a legminõségibb - jellemzõ a tematikai sokféleség volt. Alicia Candiani Argentínából, természetes egyszerûséggel egyezteti a tradicionálist az aktuálissal, a személyeset a líraian elvonttal, a digitális printet egymásra nyomva a mélynyomásos relieffel. Gábor Áron expresszív litográfiákkal jelentkezett, erõsekkel és kevésbé erõsekkel, melyekbõl szembetûnõ, hogy alkotójuk a festészet és grafika határterületein finoman "matat” és/vagy dévajul hadonászik. Július Gyula a tõle ismerhetõ, spirituális és ironizálóan tudományos, de "jól mûködõ” szerkezetek elemeinek rozsdarajzait, megismételhetetlen rozsda-lenyomatait szerepeltette. Többek között a team-munka személyes, közvetlen mivoltára hozott visszafogottan is progresszív példákat egy alkalmi svájci nõi mûvész-páros (Neis, Glauser-Wasser). A francia Lydia Lasota teljesen egyéni karakterû lenyomatkísérletei említésre, figyelemre méltók. A román Carmen Apetrei fotó-és szabad grafikai elemek vegyítésével készült szocio-kritikus rézkarcokkal szerepelt, ismerõs problematika, mondhatnók, némileg szokatlan elõadásmódban. A közelmúltbeli - nemcsak grafikai - biennálék jól dokumentálják különbözõ, távoli kultúrák kölcsönhatását, vagy ugyanazon momentumok sajátos megközelítésû értelmezését.

Az indiai A. Balasubramaniam egyszerû, némileg a pop-arttal rokonítható dolgot mûvelt, ujjlenyomatot nagyított fel, ismételt meg tüzes ázsiai színekkel egy diptichonban. Az hogy ezt egy keleti mûvész tette, másként közelítteti velünk az élet, az egyén, a labirintus, a reprodukálás fogalmát.

Az Olaszországot képviselõ Mario Palli papírmûvészeti orientációjú ön-és közfeladványai, képbe rejtett képei (L’Imagine Nascosta), pontosabban finom minimál-dombornyomások rétegeibe zárt, kis esendõ geometriai jelei visszafogottságukban is markánsak voltak. Itt, a minimál-grafikánál kell említeni Szíj Kamilla 19 részes papír-siratófalát, amelynél saját technikáját alkalmazza a mûvész: a megkarcolt-felsértett papírfelületet lazúros tus-flekkek teszik láthatóvá, ezek ritmikus ismétlõdésével szûkszavú, de intim jelenlét-szekvenciákat tár elénk. E helyen említhetõk még Anka Buric (Jugoszlávia) tétován konstruktív, szûkszavú hidegtûi, a belga Babette Cooymans új esztétikát hordozó fehér-szürke nyomatai, ahol a szimmetria és az esetlegesség radikális visszafogottsággal jelent meg. A korábban Gyõrben (is) díjazott belga Claude Sinte következetes, jó kurátornak bizonyult hazája és a francia grafika (korábban a japánok) számára is. Az õ szerencsés választásának tekinthetjük a honfitárs Veerle van Gassen szintén minimál-eszköztárú litográfiáit is. A korábban már itt is díjazott ukrán Pavel Makov egy közel száz év összegyûjtött számláiból álló, majd több rétegben nyomtatással "átjárt”, terem-sarkot betöltõ installációval (Post scriptum-Katalina naplója) szerepelt. A szellemi és technikai mélységek és magaslatok harmonikus egységet alkotnak Kótai Tamás munkáin, aki itt most a rajz puritánságán, a grafit szürkeségeinek és a szén feketeségeinek intim rétegein keresztül közvetíti tiszta, személyes ikonográfiáját.

Technikai virtuozitás volt bõven, de nem baj, ez a grafika egyik lehetséges sajátsága, nevezhetjük ezért empatikusabban, mesterségbeli elmélyültségnek is. A szellemi virtuozitás viszont mintha egy kissé visszafogottabban jelent volna meg, mint korábban, vagy mint "szabadott” volna, erre talán legjellemzõbb példaként, némi csalódással a japánok anyaga említhetõ. Komoly hiányérzetet keltett a németek kimaradása. Igazán nagy tévedésnek azonban szinte csak a kolumbiai mûvészek tekinthetõk.

Juraj Poliak Image and Reflection 2, 2000 ink jet print, 120°88 cm

Ez alkalommal legnagyobb hangsúlyt a komputertechnika alkalmazása kapott. A szlovák Vladimír Havrilla és Juraj Poliak a tér és forma, tárgy-kép és visszatükrözés valóságával és fikcióival rendkívül eredeti módon foglalkoznak az általuk létrehozott valós és virtuális szituációkban - nyomatokban, installációkban. A magyarok közül Beöthy Balázs festõi, sõt murális méretû vásznon feszülõ komputernyomata a huszonegyedik századelõ közép-kelet-európai (?) globális (?) mûvészének jellegzetes (?) életérzését árasztja: európai kastélypark, gyepén (melyre "lépni tilos!”) keleti meditatív mozdulatokba feledkezõ "posztmodern alakok”, buborékokkal tarkított zsánerbe helyezve (3x3 Édentõl keletre). Haász Ágnes kizárólag a xerox és a számítógép adta technikai lehetõségekkel él grafikáiban, új megoldásokat keresve, átgondoltan, látványosan, de a véletleneknek is teret adva és a hagyományos komponálási elveket olykor bátran felrúgva. Nagy Gábor György közelmúltbeli mûvészettörténeti computer-parafrázisai közül itt a csendélet, a repetíció, a fotó-manipulálás fogalmait radikálisan átíró Morandi-copy-jait láthattuk. Pál Csaba fénydobozainak kékes derengésû digitális nyomatai, némi déja vu-vel finoman illeszkednek a régi-új látás-láttatásmódú Moholy-Nagy-vonulatba. Az észt mûvészpár (Jüri Kass, Ülle Marks) saját összefonódó kézfej-tájainak (Handscapes) digitális nyomatait díjjal is elismerték. A grafikában amúgy is jó közép-kelet-európaiak között a balkáni országok képviselõi, így a bolgárok most is karakteres, nehezen felejthetõ munkákkal jöttek: Stephan Bozhkov ink jet printje napjaink (vagy inkább a XX. század nosztalgiájával) feminin és maszkulin illetve "kreatív” jelképeit öltözteti uniformisokba és rendezi családias tablóvá. Teo Spiller és Janez Zalaznik (Szlovénia) "erroros” nyomataikkal szervesen illeszkednek menõ számítógépes trendekbe, de nem váltanak ki velük nagy relevanciát. Az USA kurátora a komputertechnikát elég eltérõen alkalmazó négy mûvészt választott, akik közül kettõ ráadásul szobrász, õk ketten a sivatagi táj, az õsi amerikai mûvészet és a mexikói kultúra, valamint a személyes élmények, kutatások közvetlenségére építenek. Amint a fentiekbõl minden bizonnyal kiderült, elmélyült szellemiség és mesterségbeli bravúrok, dohos és ügyesen tartósított konzervativizmus, progresszív és frissítõen új vizuális nyelvezet és mediális eszköztár, kilúgozódott manierizmus és meg-megújuló líraiság egyaránt jellemzik a kortárs grafikát. Ez a mûfaj, viszonylag áttekinthetõen, ezáltal az egész kultúra lenyomata, kifordított, meghámozható ablaka is. A Gyõri Nemzetközi Grafikai Biennále ezt a sokféleséget vállalja fel és közvetíti, ez az erénye és ebben vannak sebezhetõ pontjai, tévedései is.

Masataka Kuroyanagi The Form Work Nr. 10, 2001, mezzotinta 60°95 cm ink jet print, 120°88 cm

A Biennále elegáns, karakterét a változtatásokban is következetesen megõrzõ katalógusának, plakátjának, meghívójának arculata - Kelemen Benõ Benjámin munkája - és minõsége a nemzetközi ranghoz illõ (az elõzõ katalógus belsõ túldizájnoltságát és néha logikátlan egy-illetve kétnyelvûségét zárójelben leszámítva).

A gyõri biennále sokat vállaló fórum, hiszen a nagy múltú krakkói és ljubljanai biennálék, triennálék mellett a harmadik Európában. A sok tekintetben még mindig predesztináltan fõváros-centrikus hazai képzõmûvészetben az egyik fontos decentralizáló tényezõ. Mivel a közeljövõ Európája nem(csak) országokban, hanem régiókban, megújulni képes dinamikus helyekben fog mûködni és részben kulturálisan testet ölteni, tenni kellene azért, hogy ezt a mûvészeti eseményt is nagyobb tolongás kísérje.