A Meglepetés
sorozat harmadik részének keretében, Beöthy Balázs
vendégeként volt szerencsénk a berlini VJ (visual jockey)
elõadásától átformált tudatra szert
tennünk. (Persze csak azon keveseknek, akik türelmesen, több
percet áldoztak munkája megtekintésére.) Safy
scratch videoként határozza meg mûfaját, de ebbõl
még messze nem egyértelmûen következik annak megértése.
Miután az elõadóteremben vetített art video véget
ért, a múzeumi aula lépcsõjének indítása
elé felszerelkezett mûvész, illetve a lépcsõfordulóba
helyezett ernyõn megjelenõ képek igyekeztek a közönség
figyelmét lekötni. Az elõadó nekünk háttal
állt, semmi sem tolakodott a projektum és létrehozója
közé, ellentétben a szokásos gyakorlattal, ahol
az irodabútorszerûen betekinthetetlen pult mögött
matató VJ megmutatja az arcát, de csak azért, hogy a
kisvártatva mûve felé forduló nézõk
két tûz közé kerüljenek. Itt még a büfébe
vezetõ - legfrekventáltabb - útvonal fentrõl
is belátást engedett az élõben változó
látvány létrejöttébe. Úgy gondolom
Safy nem szívesen választja ketté a vásznon megjelenõ
képeket és az azok megszületését segítõ,
létrehozó technikai apparátus látványát:
a produkció vizuális oldalához elválaszthatatlanul
hozzá kapcsolódik a rengeteg potméter, videokeverõ,
VHS-lejátszó és kis monitor. Maga a produktum egyszerûen
leírható: általában video-loopok kétsávos
keverése kiegészítõ zenei sávokkal. A
különlegesség ezek után jön: mindez analóg
technikával állítódik elõ. A szédületes
sebességgel digitalizált mûhelyek sorra megváltak
töredék-kapacitású eszközeiktõl, könnyen
hozzáférhetõvé téve azokat a kreatív
szféra számára. Leglátványosabb ezek közül
a video disc, ami egy 12 hüvelykes bakelitlemez méretû
CD-nek tûnik. A technika elavultságából adódik
a rögzített kép- és hanganyag részbeni ósdisága,
a látottak nyersanyaga javarészt Michael Jackson, Madonna,
Annie Lennox halálra unt felvételei voltak.
|
|
Safy Sniper
Fotó:
Rosta József
|
|
A video scratch-et nem úgy kell elképzelni, mint
egy fülsüketítõ szalagnyúzást, az elnevezés
valamelyest suta, de másképp alig leképezhetõ,
ahogyan a másodperces, vagy még rövidebb szakaszokban
a VJ elõre-hátra játssza a mozdulatot, nem hagyván
szabadulni tettének apró részletébõl.
Ezek az oly sokszor - a videoklip rendezõjének kénye
szerinti sorrendben - látott, végletekig kidolgozott fogyasztásserkentõ
filmkockák kifagyasztva, szabálytalan sorrendben meg-megismételve
önmagukban is igen elgondolkodtatóak. Azonban, amint említettem,
egyszerre általában több sáv alkotta a megfejtendõ
látomást: így az imént méltatlanul kihagyott,
de annál többet szerepeltetett "karmesterek” mellett háborús
riportképek, égõ növényi(?), táji
részek, s egy leginkább a szobahõmérsékleten
veszettül párologni kezdõ, folyékony nitrogén
áramlásához hasonlító mozgóképminta
alkotják Safy nyersanyagát. Hozzátartozik az élmény
leírásához az a múzeumi falnak progresszív,
számomra tradicionális ipari-kísérleti (Industrial/No
Wave) audiális folyam, amely egyrészt a video-loopok sajátja
lévén, a képpel együtt mozgott elõre-hátra,
oda-vissza, másrészt tárolt hangmintákból
rombolta porig a popkultúra letûnt csúcsaihoz társított
melódiák emlékét. Ujjongtam a gyönyörûségtõl,
hogy ilyen munka eljut Budapestre, mindazonáltal a talált tárgyán
keresztül - jobb esetben nézõiben is - erõteljes
kérdéseket megfogalmazó hipnotizõr, elõadása
végén hátrafordulva összesen négy emberben
ismerhette föl közönségét. Az izraeli születésû
fiatalember, Assaf Etiel egyébiránt 1996-97 óta hallat
magáról. Egy Sniper nevû berlini klubban kezdte DJ-kkel
való együttmûködését. Ez egy évig,
ha ment. Késõbb alkalmi rendezvények meghívott
sztárjává nõtte ki magát, holland és
amerikai vendégszereplései mellett a berlini Loveparade túlkommercializált
diákszigetének ellenrendezvényeként létrejövõ
FUCKparade-t említeném, de könnyen lehet, hogy az experimental-underground
szcéna által szervezett fesztiválok egyikén láthatjuk
majd viszont.
|