A grenoble-i kiállítás anyagának kiválasztása még akkor is nehéz feladatnak ígérkezett, ha csak az utolsó húsz év anyagát vették figyelembe, hiszen 1985 óta mintegy tizenötezer alkotással gyarapodott a gyûjtemény. Végül is a válogatást ahhoz az irányvonalhoz igazodott, amit a grenoble-i múzeum követett az elmúlt tizenöt évben, Serge Lemoine vezetése alatt. A kiállítás tulajdonképpen a múzeum vezetõjétõl történõ búcsúnak is tekinthetõ, hiszen Serge Lemoine, aki maga is egyik kurátora a Mai mûvészetnek, a Grenoble-i Múzeumtól megválva, ezentúl a Musée d'Orsay igazgatói tisztét tölti be.

A tárlat nem követ idõrendet, nem csoportosít sem mozgalmak, sem iskolák szerint, hanem olyan, akár több évtizedes különbséggel létrejött festmények, fotók, szobrok és installációk kerültek egymás mellé, amelyek között a rendezõk valamiféle formai vagy gondolati rokonságot találtak. E kapcsolatok felfedezése a nézõre van bízva, ami izgalmas feladatot jelent, és a legtöbb esetben hol könnyen, hol nehezebben, de sikerrel is jár, amikor pedig mégsem, csalódottságunkat gyorsan feledve, nyugodtan megelégedhetünk a mûvek önálló, egyenkénti elemzésével is. A hatvanas évektõl napjainkig tartó idõszakot átfogó, a korszak jellegzetes mûvészi termékeit felsorakoztató anyag teljes ismertetésére természetesen nincs mód, ezért néhány olyan alkotásról lesz részletesebben szó, amelyek bemutatása révén következtetni lehet a tárlat egészére.

Bertrand Lavier Walt Disney Production 1947-1984 cibachrome fotók

A kiállítás nyitóképeit BERTRAND LAVIER (1949) Walt Disney Production 1947-1984 címû, kilenc képbõl álló sorozata alkotja. Lavier az 1947-ben megjelent Miki egér a Modern Múzeumban címû képregényben található és a múzeumi környezet dekorálására szolgáló, Walt Disney által rajzolt kör alakú, szögletes, hosszan elnyújtott vagy több egymás fölé helyezett, színes absztrakt elemeket fényképezte le és nagyította fel valódi, kiállításra alkalmas méretben. Mint ahogy egyéb alkotásaiban, a francia mûvész ezúttal is arra keresi a választ, hogy hol van a határ a hétköznapi tárgy és a mûvészi alkotás között, mitõl válik egy közönséges használati cikk kiállítási darabbá.

A belga GUILLAUME BIJL (1946) eddigi munkásságát elsõsorban az jellemzi, hogy múzeumok, galériák kiállítási termeiben kereskedelmi tevékenységet folytató üzleteket, szõnyegboltot, autós-iskolát vagy éppen gyorsbüfét rendez be. A Fnac gyüjteményében szereplõ Gold-Ankauf (1989) egy egyszerû, stílustalan bútorokkal berendezett ékszerüzlet, amiben az íróasztal, két szék, asztali lámpa, telefon és egy cserép szobanövény mellett, a falon a valutaárfolyamok listája látható.

A pénzvilággal ironizáló installációban tulajdonképpen egyetlen felhasznált tárgynak sincs köze a mûvészethez, mint ahogy magának az egész üzlet-installációnak sem, és Bijl sem ad hozzá semmi ,,mûvészit", csakis azáltal válik azzá, hogy múzeumi keretek közé került. Azt kívánja kifigurázni, hogy a egyébként figyelemre se méltatott dolgok egy adott környezetbe helyezve ésszerûtlenül átértékelõdnek.

A performance-airól és videofilmjeirõl is ismert, libanoni születésû, de Londonban élõ MONA HATUM (1952) 1992-ben készült installációja, a Light Sentence egy teljes termet foglal el. A több sorban egymásra rakott nyúlketrechez hasonlítható, U-alakban elhelyezett rácsszerkezet közepén a földre helyezett, állandóan mozgó fényforrás a félhomályba merült helyiség falaira vetíti a rácsok és a helyét változtató látogató árnyékát, aki ezáltal részévé válik az alkotásnak, mégpedig kettõs szerepben. A rácsok között álló, a bezártság és menekülés kényszerét érzõ nézõ fogoly, akinek arc nélküli õrzõje a falon megjelenõ emberi árnyék, saját árnyéka.

ANDREAS GURSKY (1955) fotója a Niagara Falls a gigantikus formátumú alkotásait megelõzõ korból, abból az idõszakból származik, amikor még viszonylag kis méretben dolgozott. Az a tény, hogy a mûvet 1995-ben vásárolta meg a Fnac, akkor, amikor Gursky még korántsem rendelkezett azzal a hírnévvel mint manapság, a vételi bizottság jó ítélõképességét dicséri. Gursky fotóiért ma már vetekszenek a múzeumok, és meghódította a mûkereskedelmi piacot is. Tavaly novemberben például Párizs, Montparnasse címû fotóját 160 millió forintnak megfelelõ euróért adták el!

ROMAN OPALKA (1931) egy végtelen folyamatot elindítva, 1965-ben kezdte festeni Részletek (Détails) címmel jelzett sorozatát, amelynek valamennyi darabján balról jobbra haladva, egymást követõ sorokban, növekvõ értékû fehér számjegyeket ír monokróm alapra. A Grenoble-i Múzeumban letétbe helyezett kép 1976-ban készült és a 1574102-1591529-ig tartó számsort tartalmazza. A hatvanas években alkalmazott fekete háttér idõvel egyre világosodott, és ahogy a szóban forgó festmény esetében is, feketébõl szürkére váltott, miközben az írás a kontraszt gyengülésével egyre olvashatatlanabbá vált. Az alkotás részét képezi - és az idõ fogalmának kérdését emeli ki - Opalkának a festmény mellé akasztott saját fotóportréja is.

Harald Klingenhöller Alle Metaphern werden wahr, 1992, karton, gipsz, márvány, 102x110x76 cm

Egymásra rakott betûformákból hozta létre 1992-ben Alle Metaphern werden wahr címû szobrát HARALD KLINGELHöLLER (1954), amit tulajdonképpen nem is jogos szobornak nevezni, hiszen a német mûvész éppen annak a nyolcvanas évek kezdetén, Düsseldorfban született irányzatnak a képviselõje, amely megpróbálja lerombolni az építmény, a bútor és a szobor közötti határokat. A most látható mû karton, gipsz és márvány elemekbõl áll. Klingelhöller az ellentétekkel játszik: fekete és fehér, könnyû és súlyos, könnyen formálható és rideg anyagokat, szögletes és legömbölyített formákat épített egybe.

A vitrinbe fektetett fehér esküvõi ruha, a Robe de mariée csak a mellette olvasható szöveggel kap értelmet. A leírásból értesülünk Az esküvõ Saint-Maurtól Saint Gallenig címmel jelzett, közönség nélkül lejátszódó akcióról, amelynek során az alkotó, MARIE-ANGE GUILLEMINOT (1960) 1994. június 8-án az általa készített, ólommal (a szüzesség védelmének szimbólumával) bélelt, körülbelül tíz kiló súlyú esküvõi ruhában repülõn Svájcba utazott. Elinduláskor egy férfi kísérte ki a repülõtérre, megérkezésekor egy másik várta. Guilleminot a ,,hajadon fiatalasszony" figurájával - akinek egyedül töltött nászútja a néhány órás repülõút - figyelmünket a szexualitással, magánnyal, szerelmi kapcsolatokkal foglalkozó gondolatokra igyekszik terelni.

Égõ villanykörték, elektromos vezetékek és egy bécsi zsidó gimnázium diákjairól 1930-ban készült portréfotók alkotják CHRISTIAN BOLTANSKInak az élet-halál-emlékezés fogalmát feldolgozó triptichonját, a Monument-t. Fehér csempékkel borított falak elé sorakoztatott piros-fekete tolókocsikból áll JEAN-PIERRE RAYNAUD-nak a testi-lelki szenvedéssel foglalkozó, 1990-ben készült akkumulációja.

Robert Morris Cím nélkül, 1968-1992, posztó, fa, 262x700x126 cm

Az eddig említetteken kívül, többek között, PIERRE SOULAGES, GERHARD RICHTER, SIGMAR POLKE, HELMUT FEDERLE, JONATHAN LASKER, JULIJE KNIFER és EUGèNE LEROY egymástól alapvetõen különbözõ festményei, TINGUELY labdadobáló gépe, a Rotozaza, CéSAR összepréselt és falra függesztett Citroën-autója, ROBERT MORRIS-nak egy Beuys által inspirált, posztóból készült szobra, valamint FLANDER FIELD és TONY CRAGG installációi tanúskodnak korunk képzõmûvészetének sokféleségérõl, és a Fonds National d'Art Contemporain vásárlási koncepciójáról. Búcsúzóul MAURIZIO CATELLANnak (1960) a kiállítás plakátján is szereplõ, Cím nélküli struccával találkozhatunk, amely fejét földbe dugva, nem akar tudomást venni a körülötte zajló világról. Alkotójával együtt, minden bizonnyal sokunk hasonló vágyát fejezi ki.

Maurizio Cattelan Cím nélkül, 1997 hím strucc, 130x60x160 cm