Carla Accardi nevét kevesen ismerik Magyarországon,
önálló kiállításon még nem
szerepelt hazánkban, de csoportos részvételének sem
akadtam nyomára. Pedig az 1924-ben, Trapaniban (Szicília)
született mûvész már a klasszikus mesterek
sorában foglal helyet, akirõl nemcsak az
antológiák, de még a középiskolás
tankönyvek is megemlékeznek. Accardi palermói és
firenzei tanulmányai után 1946-ban Rómában
telepedett le, ahol mind máig él és dolgozik.
Pályája elején konstruktivista, konkretista mûveket
alkot, majd 1954 után kezdett foglalkozni a különféle
jelekkel, eleinte fekete alapra festett fehér vonásokon
keresztül. A hatvanas évektõl kezdve a jelek
élénk színekben jelennek meg, de egy-egy mû
továbbra is két szín
kölcsönhatására épül. A hatvanas
évek második felétõl kezdi alkalmazni vászon
helyett az átlátszó szilikon fóliát, melynek
csillogó felületére helyezi a hangsúlyt.
Önálló teremmel szerepelt azon a bizonyos 1964-es Velencei
Biennálén, ahol a pop art megjelenése sokkolta az olasz
közönséget. A következõ fontos motívum, a
sátor megjelenése a hatvanas évek második
felére datálódik: ezek fóliából, majd
késõbb plexibõl készült, a nézõ
által bejárható ,,lakhelyek". A nyolcvanas években
ismét a festészet kerül elõtérbe. Durva
vászonra fluoreszkáló színekkel vagy
csillogó fémszínû festékekkel (mindig
mûanyag festékkel!) festi széles jeleit,
általában két struktúrát vetítve
egymásra.
|
|
Carla Accardi
Triplice tenda, 1969-71
|
|
A rövid életrajzi ismertetõ elmesélése nem
véletlen: a kiállításon az 1964 és 2001
között készült mûvekbõl mutattak be egy
jól átgondolt válogatást. A viszonylag kis
kiállítótérben, kiváló
rendezésben (a kurátorok: Laurence Bossé és
Hans-Ulrich Obrist) 26 festmény és installáció
segítségével adtak átfogó képet a
mûvész munkásságáról. A mûveket
nem idõrendben állították ki, s bár az
installáció jellegû munkák
elhelyezését a hely adottságai is
befolyásolták, a rendezõk az életmû
belsõ összefüggéseire kívántak
inkább rámutatni, hangsúlyozva azt a
következetességet, mellyel a mûvész szín-jel
körüli kutatásait, anyagainak
megválasztását végzi. Szerepelt a
fõmûnek számító Triplice tenda
(Hármas sátor, 1969-71), mely a sátor sorozat egyik
legkomplexebb darabja. Ebbe még belemehetett a
közönség, míg a késõbbi, plexibõl
készült házikóval -
mûtárgyvédelmi okokból - már nem
tehettük meg ugyanezt. Az átlátszóság, az
anyag törékenysége, ugyanakkor a csillogás, a pontos
kivitelezés, a szép arányok ambivalenssé teszik a
viszonyunkat ezekkel a ,,lakhelyekkel" szemben. Alacsonyak, így
összegörnyedve kell bennük közlekedni,
ráadásul az ember tényleg fél, hogy
összetör valamit. Szépségük, csillogásuk
azonban nagyon vonzó. A másik kiállított
fõmû a La vita e' simbolo: dimenticare, mettersi in salvo
(Az élet szimbólum: felejteni, megmenekülni, 1978),
mely egy nyolc elembõl álló, falra készült
installáció. Kiindulási pontja a hagyományos
táblakép vakrámája, melyet átlósan
két háromszögre bont. Az immár
háromszögû vakrámákra, melyeket nagyon
szép, régi faanyagból készített,
átlátszó, csillogó szilikon fóliát
feszített, melyre színes lakkal festette fel jeleit. A két
anyag közti ellentét szinte két világ, két
nézõpont ellentétét sûríti
magába.
|
|
|
Carla Accardi
|
Carla Accardi
Millenaria, 1987, vinil, vászon, 280x185 cm
|
|
Anyaghasználatát, motívumait,
gondolkodásmódját tekintve Carla Accardi
mûvészete egyértelmûen kapcsolható a
kortárs amerikai és nyugat-európai áramlatokhoz.
Amiben mégis kissé eltér, az valamiféle klasszikus
szépség jelenléte. Lehet ez a kompozíciók
kiegyensúlyozottsága, az arányok finomsága, az
installációk elrendezésének architektonikus volta.
Mindez valószínûleg annak a klasszikus ókori,
középkori, reneszánsz, barokk stb. mûvészeti
örökségnek a hatása, mely alól senki sem tudja
kivonni magát, aki hosszabb-rövidebb ideig Olaszországban
tartózkodik.
|