Szép belsõ terek között sétálni szintén kellemes.

És ha a kiállítások kétdimenziós élményéhez még a termek háromdimenziós mozgalmassága is társul, akkor építészet és képzõmûvészet egymást erõsítve alkotnak egy - nem egységet, mert ez annál változóbb, izgalmasabb -, de párbeszédet.

A budapesti Karton galéria egy ilyen hely.

Az egykori belvárosi lakás az 1999 augusztusától 2000 szeptemberéig tartó átépítési munkálatok során levegõs, áttört kiállítótérré változott. Kozma Péter, a Karton vezetõjének elképzelései alapján a tervezõk: LUKÁCS ISTVÁN , VIKÁR ANDRÁS és LUKÁCS GYÖRGY a belsõépítészekkel: MOLDOVÁN TAMÁSsal, GÁTAI ZSUZSÁval és PADOS ATTILÁval olyan egymásba átfolyó, áthajló tereket alkottak, melyek a havonta változó kiállításoknak visszafogottan, azokat nem túlkiabálva adnak helyet.

Az utca felöli külsõ homlokzat szinte érintetlen maradt; a galéria létét csupán a barnára festett redõnyök fehér betüi hirdetik. (Emiatt véletlenül betévedni szinte lehetetlen.) A tervezésnél fontos szempont volt, hogy a kiállítótermek csekély átépítés után újra lakásként funkcionálhassanak. Ez indokolja az utcai homlokzat visszafogottságát is.

A viszonylag kis alapterület ellenére - 130 m² kiállítótér, 60 m² iroda, 30 m² mellékhelység - a galéria egésze a tágasság érzetét kelti: a bejárati résznél meghagyott teljes belmagasság, az irodai ,,helységek" galériás megoldása - galéria a galériában - egy olyan intelligens térkoncepció részei, amely maximálisan kihasználja az egykori belvárosi lakás és a hozzá kapcsolódó elôtér összenyitásából keletkezett teret.

Az elõtér, amely most a bejárati ,,recepciós" részként szolgál, eredetileg a fõlépcsõháznak adott helyet, melyet az ötvenes években befedtek és az emeleti lakásokhoz kapcsoltak. Akkoriban vette át az egykori cselédlépcsõ a ház fõ közlekedõterének a funkcióját.

A bejárattól balra	Belsô udvar

A galéria portálja megõrizte az eredeti lépcsõház nyomait: a bejárathoz felvezetõ, elegáns, köríves lépcsõt, a portál hármas ívét, melynek hatalmas üvegablakai egymásba úsztatják a külsõ és a belsõ tereket, valamint az egykori lépcsõház és a házmesterlakás közti tartófalat, mely most a bejárati részt választja el a belsõ kiállító tértõl.

Galéria

Szintén érdekes, ám rejtettebb bizonyítéka múlt és régmúlt, múlt és jelen összefonódásának a földszinti mellékhelység: a mosdó vörösmárvány tömbje az átalakítási munkák során felbukkant, az I. világháború elõtti lépcsõház korlátjából készült.

A belsõ teret a folytonos szinteltolódások teszik dinamikussá: az udvarról vörös szõnyeggel borított lépcsõfokok vezetnek a bejárati ,,recepciós" részbe, ahonnan egy rámpán keresztül jutunk tovább a belsõ kiállítóterembe, mely egy központi lépcsõt ölel körül, amely felvisz a galéria szintjére, melyet egy további rámpa köt össze a recepció feletti galériával, ahol a kör bezárul és mi a bejárattal szemben, két méter magasságban találjuk magunkat.

A kiállítások fõként a két részre osztott földszinti részen kapnak helyet, míg a galériát - a lépcsõ melletti falrész kivételével - az irodák birtokolják.

A belsõ kiállítótér központját a galériára vezetõ lépcsõ alkotja, a középen elhelyezkedõ bárrésszel együtt. Utóbbi elegáns grafitszürke kõlapjai megegyeznek a recepció pultjának burkolatával, illetve a földszinti mellékhelység csempéivel. Feljutva a galériára külön élvezet megtapintani a téglaboltozatos födémet, amely lecsupaszítva, vakolat nélkül fordítja felénk fa tartószerkezetét.

Lépcsô a galériára

A kiállítótermek formanyelve visszafogott, játékosságot csupán a galéria lágy, íves vonalvezetésénél találhatunk, ott, ahol a falfelületek nem elsõsorban a kiállított mûvek háttereként szolgálnak. Ez megnyugtató, nagyvonalú tereket eredményez, ahol a képzõmûvészeti alkotásokat nem harsogja túl az azokat, pedig erõsíteni hivatott kiállító tér.

Ez a jó érzékkel adagolt elegancia egy olyan minõséget képvisel, amely a ,,minél kevesebb pénzbõl minél nagyobb hatást"-stílusú épületek között jótékony kivételt képez.