Az alábbi interjút Radmila Ivana Jankovic, a Tocke Razilazenije (Kiindulási Pontok) címû kiállítás kurátora készítette. Az interjú részlete megjelent a Zarez címû zágrábi kulturális magazinban.

- RADMILA: Hogyan kezdõdött az együttmûködésetek?

- DOMINIC: Mikor végeztem a képzõmûvészeti fõiskolán, Skóciában, 1996-ban, kaptam egy hathónapos ösztöndíjat Magyarországra. Ebben az idõben kezdtek el érdekelni a jelzõtáblák, plakátok, a budapesti utcák vizuális nyelve, és szerettem volna ezt, mint az akkori társadalmi változások szimptómáját valamilyen módon felhasználni a munkámban. Volt bennem valami ellenérzés, frusztráció a galéria-környezettel szemben, meg eléggé nyomasztott a kommunikációhiány is, úgyhogy elkezdtem a galérián kívül dolgozni, közvetlenul az utcán csináltam kisebb beavatkozásokat. Mindent összevéve igen hasznos volt ez a szakasz, jól ment a munka, jól éreztem magam így, kicsit láthatatlanul, úgyhogy egyre tovább maradtam, lett belõle két és fél év folyamatos ottlét. Akkoriban találkoztunk Miklóssal.

-MIKLÓS: Fociztunk.

-D: Fociztunk, ráadásul igen hasonlónak bizonyult az érdeklõdésünk abban a tekintetben is, hogy a társadalmi kapcsolatokat reprezentáljuk valahogy a mûvészetben, lettek ötleteink, aztán meg elkezdtünk együtt dolgozni.

-R: A PM Galéria-beli kiállításotokon különbözõ helyi logókkal írtátok fel a galéria falára, valamint Metrovi pavilonjának homlokzatára, angolul illetve horvátul a kérdést: ,,Hol végzõdünk mi, és kezdõdnek õk?" Miért voltak érdekesek számotokra ezek a logók?

-D: Mikor szeptemberben Zágrábba jöttünk, meglepõnek találtuk, hogy a városnak mintha sikerült volna elkerülnie a nyugati multinacionális vállalatok vizuális kolonializációját, s emellett nagyon érdekes volt az a nosztalgikus, vagy naív minõség, ami a horvát vagy éppen zágrábi cégek logóit jellemzi. Gyakran szimbolikus formában jelzik, hogy milyen terméket gyárt vagy szolgáltatást kínál az adott vállalat, és általában a cég kezdõbetûjét használják grafikai jelként. Mentesek a rafinériától és a kétértelmûségtõl, míg a multinacionális logók esetében tudatosan meg van nehezítve a funkcionális definiálás. Egy Camel, vagy egy Sony, vagy egy Nike, vagy egy Virgin logó mögött ma számtalan termék áll, ezért azok leginkább önmaguk szimbólumai. Persze az is kiderült, hogy az említett vállalatok nagy része nem élte túl a nagy politikai változásokat, vagy éppen most múlik ki az üzleti életbõl.

Erhardt Miklós, Dominic Hislop Kiindulási pontok, 2002

-R: Ez a projekt tehát egyértelmûen a horvát kontextusról szól?

-D: Megvalósítható volna Skóciában, Afrikában, Ázsiában is. Valójában a földhözkötött lokalitás és a fluid, mozgásban lévõ globalitás közötti szakadásról szól, a logókat pedig a politikai helyzet és a kultúra metaforájaként használja.

-M: Az itt és most másik oka a helyszín struktúrája, maga az épület, amely központi helyet foglal el Zágrábban - széles utak futnak össze ezen a kerek téren, a hatalmas fehér pavilon a közepén meg olyan, mintha tükre lenne a környezetnek. Ennek a szerkezetnek a kellõs közepén van a galéria belsõ tere, mint valami fészek. Ez a struktúra annyira erõs, hogy mindenképpen szerettük volna kihasználni, mégha a Metrovi épületének displayként való kizsákmányolása erkölcsileg megkérdõjelezhetõ is. A dolog másik oldala, hogy ha nem használod a struktúrát, akkor az öli meg a munkádat.

-D: A horvát szöveg csodálatos módon betûszám szerint passzolt az épületre, ezzel végtelenítette magát - ahogy véget ér, már kezdõdik is újra. Számomra a logók felrakásában az épületre a mindennapi, a megszokott érdekes kibillentése, új helyzetbe hozása tetszett a legjobban. A kérdés maga banális, vagy játékos, de ebben a kontextusban meglehetõsen provokatív is lehet. Azt hiszem, ha csak annyit sikerül elérni, hogy a járókelõ számára, aki nincs kapcsolatban a kortárs képzõmûvészettel és normális esetben be nem menne egy galériába, legalább egy pillanatra kérdésessé váljon valami a mindennapi környezetébõl, akkor már többet tettünk, mint amennyire a kiállítások és a galériák többsége képes.

-R: A cím, Kiindulási pontok, együtt az említett kérdõmondattal olyan asszociációs, többszintû interpretációs mezõt alakít ki, amely sokban épít a gazdag társadalmi kontextusra. Mondhatjuk azt, hogy ez a munka az úgynevezett liberál-kapitalista korszak globalizációs folyamatáról beszél?

Erhardt Miklós, Dominic Hislop Kiindulási pontok, 2002

-M: Ha nagyon általánosan fogalmazunk, igen. Konkrétabban arról szól, ami a levegõben van. Ma valami kényszeres szegregálódás folyik, új határok, falak jönnek létre jó és rossz, terrorista és nem terrorista, mi és õk között, idén mintha errõl szólna minden, ezekrõl az idióta és veszedelmesen erõs, potens szlogenekrõl. Azt hiszem, kicsit vonzott minket a helyzet, hogy lehetõségünk volt valóban hatalmi helyzetbe hozni egy kijelentést - tiszta május elseje -, adva az épület urbanisztikai helyzetét Zágrábban...

-D: Meg a tér nevével kapcsolatos tiltakozó akciók miatt is. A galéria a `Fasizmus áldozatainak terén' található. A teret Tudjman alatt `Hõsök terére' keresztelték át, késõbb visszakapta a régit, ezért Tudjman halálának évfordulóján a jobboldal képviselõi rendszeresen tiltakozó akciókat szerveznek.

-M: Minden együtt áll egy lendületes politikai jelszóhoz. Ezért is akartunk valami meghatározhatatlant, egy kérdést fölírni, ami nem kihasználja, hanem használja a dialektikát, számos választ sugallhat.

-D: A kérdés maga nyitott, az egyik meghatározástól a másikig csúszik, billeg. Ez lehet a munka erõssége: definiálásról, lehatárolásról beszél, ugyanakkor hiteltelenné is teszi a szeparálást, a definiálást magát.

-R: A következõ, Re: route címû projekteteket a BIG Torino biennálé mutatja be idén tavasszal. Mi lesz a munka lényege?

-D: Azt tervezzük, hogy egy alternatív képét adjuk Torinónak, azoknak a bevándorlóknak, menekülteknek a szemszögébõl, akik nemrég érkeztek a városba. Várhatóan ez a kép, ez a térkép jelentõsen különbözni fog azoktól, amik a város turisztikai promóciója céljából készülnek. Inkább fog szólni a város funkcionális használatáról. Azt kérjük minden résztvevõtõl, hogy rajzolják le, illetve fotókkal dokumentálják a város általuk használt pontjait, az általuk bejárt útvonalakat. Ez a projekt is egy kívülálló csoportra koncentrál, olyan emberekre, akik az ideiglenességgel állnak kapcsolatban, szükségszerûen más képet alkotnak tehát a városi térrõl. Az egész nagyon nyitott és áttételes, sokban függ magától a munkafolyamattól - közben szeretnénk megtudni, hogy mit akar mondani. Azt hiszem, nekünk, mint cinikus, vagy inkább a mûvészet hierarchiájával és elitizmusával szemben szkeptikus mûvészeknek éppen ez adja a dolog érdekességét. Szívünk szerint valahogy lemondanánk arról a funkciónkról, hogy a saját nézõpontunkat reprezentáljuk, inkább másokat szeretnénk nyilvános beszédhelyzetbe hozni, akik számára ez nem automatikusan adott. Ez lehet a közös szál, ami ezt a zágrábi projektet is bekapcsolja az áramkörbe, azzal, hogy a szeparációra, a marginalizálódásra figyel.

Erhardt Miklós, Dominic Hislop Kiindulási pontok, 2002

-R: Milyen célt gondoltok elérni ezzel a munkával?

-M: Kicsit túlzás volna bármiféle gyakorlati eredményességet várni ettõl a munkától, ha csak annyit nem, hogy esetleg képes lesz új kérdéseket felvetni, új nézõpontokat bevezetni a helyzettel, a problémával kapcsolatban. Egy olyan web-site-ot szeretnénk csinálni, ami megfelelõ struktúrával áttekinthetõvé és befogadhatóvé tesz rengeteg párhuzamos információt. Mindez rengeteg kevéssé kreatív munkával jár, de én úgy érzem, hogy a mûvészet belépett valamiféle kis korszakába - a kreativitást lenyúlta tõle a rendszer -, cserébe nem kell görcsölni, lehet normális dolgokkal foglalkozni.

-D: A Berlusconi-kormányban erõs pozícióban vannak jelen jobboldali erõk, amelyek hatékony megszorításokat terveznek a bevándorlás megakadályozására. Fontos, hogy minden rendelkezésre álló kontextust kihasználjunk, hogy vitát gerjesszünk az ilyen és ehhez hasonló témákban, hogy kicsit világosabbá váljon, kik ezek az emberek, és mi kényszerítette õket a hazájuk elhagyására, hogy kicsit jobb felbontásban lássuk a képet. Ahogy Miklós is mondta, nemigen reméljük, hogy a projekt megváltoztatná a világot, de azt igen, hogy a többiekkel együtt, akik a társadalmi kontextusban dolgoznak, részei lehetünk annak az általános áramlatnak, amely valami féle megértésre, változásra törekszik.