Erre a kitérõre az adott alkalmat, hogy Balás Eszter újabb mûvei, öntöttvas és bronz kisplasztikák, de fényképek, s grafikai sorozatok darabjai is mintha ilyen zéró-morfémák módjára viselkednének, hatnának és közölnének. Azaz ezúttal ,,ürességeket" kell szemügyre vennünk, hiányokról kell elgondolkodnunk, amikor a mûtárgyakkal találkozunk. Olyan mûvekkel, ahol csupán másodlagosan érdekes az, ami jelen van, a megformált anyag jelenléte, mert az igazán fontos, az elsõdlegesen jelentéssel telített az a nemlét, az a távollét és hiány, amit a jelen levõ anyag körülír és kijelöl.

Azaz a Semmi lesz itt a Valami, a Nincs az, ami Van. Hogy ez miként lehetséges, mire jó és miért fontos, ezt Balás Eszter maga is megfogalmazta egy alkalommal, afféle ars poetica-ként, mely mostanában mûveit megihleti: ",,A Semmi nem létezik. A semmi nem létezõ Valami. Ezért az én ürességeim tartalommal teliek, szándékom szerinti formák valamennyiek."

Balás Eszter Árnyékom, 1994, Rhodosz, Görögország	Balás Eszter Árnyékom, 2001, Khadzsuraho, India

Balás Eszter egyfelõl erõs ösztönû, megérzéseire hallgató mûvész, aki vonzódik az archaikus formákhoz, az õsi, prelogikus tudat és világérzékelés lenyomataihoz, ezek emberi, állati és elvontan geometrikus alakzataihoz és jelképeihez; mintha visszavágyna a közvetlenség és reflektálatlanság õsvilágába, az elemzéstõl még érintetlen állapotba, majdhogynem a szervetlenségbe, az élet elõtti világ nyugalmába. Másfelõl - és ez egy nagyon fontos ,,másfelõl" - nagyon is mai, tudatossággal és intellektualitással áldott-vert mûvész, akinek minden munkája - miközben valami õsinek és spontánnak a megidézése - egyben analízis is, egy felbontó és újra összerakó gondolati mûvelet végrehajtása, pontosabban ennek a mûveletnek tárgyi allegóriája.

Újabb munkái voltaképpen egyetlen intellektuális mûveletre adnak újabb és újabb változatokat, mégpedig igen hatásosan és meggyõzõ következetességgel. A tárgyiságról és annak hiányáról szólnak, jelenlét és távollét tényállásain töprengenek el, a pozitívról és a negatívról. S ennek kapcsán Balás Eszter örök témájáról és gondjáról is, szervetlennek és szervesnek, holt-öröknek és élõ-mulandónak mélyen paradox viszonyáról. Ezekben a munkákban a meglévõ, a Valami a halott keret, s amit keretez, a hiány és a semmi, az Üresség maga lesz a tartalmas, élõ teljesség. Mint ahogy az Árnyékfotókon, ezeken a fotografikai munkákon is ez történik: a szerves élet, az emberi alak kívül marad a képen, s helyette holt árnya visz életet a kõre, amely az örök élet-hiány örök szimbóluma is egyben.

Shakespeare drámáinak szövegében makacs következetességgel fogalmazódik meg a kérdés: substance-e a világ, élõ, jelen levõ, kézzelfogható szubsztancia, súlyos anyagi lét, vagy ennek éppen ellenkezõje, shadow, árny, árnykép, visszfény, azaz önnön léttel nem rendelkezõ káprázat, merõben virtuális és potenciális létezés. S arról is szó esik ezekben a színdarabokban, hogy - akár el tudjuk dönteni, akár nem, hogy mármost melyik is a kettõ közül a világ és az élet - arra megintcsak nem tudunk válaszolni, hogy melyik is a jobbik a kettõ közül, melyiknek jobb lennünk, jelenlétnek, amely megvan, de egyben odavan, hiszen olyan, amilyen, más már nemigen lehet belõle; vagy hiánynak, ürességnek, semminek, amely maga a szabad lehetõség, kitölthetõ és beteljesíthetõ. Balás Eszter munkái is ilyesmirõl töprengenek mostanában. Választ persze nem kapunk tõlük - evvel Shakespeare sem szolgált, úgyhogy nincs miért restelkedni érte - de a mûvelet útját, a töprengés stációit végigjáratják velünk, a tõlük megszokott tapintatos könyörtelenséggel és csendes határozottsággal.