Nemrégiben történt, hogy a Fekete-erdõben súlyos és kényszerû fakivágást kellett elrendelni. Pilóták a táj felett repülve észrevették, hogy a lombos erdõ kellõs közepén hirtelen fenyõfákból kirajzolódó horogkereszt zavarja meg az összképet. Kiderült, hogy ötven évvel ezelõtt keményvonalas nácik emléket akartak állítani a rendszernek, s egy grandiózus land art-mûvet alkottak: svasztika-alakban fenyõket ültettek az erdõbe, amik az eltelt évek alatt szép sudár, kifejlett fákká cseperedtek. Hasonlóképpen, ugyanezzel a váratlan, döbbenetes hirtelenséggel bukkan fel Gerhes Várakozó felirat címû mûvén a felirat. Ki helyezte oda, és mit keres a hegy gerincén?

Gerhes Gábor munkásságában 1996/97-tõl erõsödik fel a fotó mint mûvészeti médium iránti érdeklõdés. Fõként fekete-fehér fotónagyításokat, illetve színes számítógépes nyomatokat készít beállított jelenetekrõl felvett fényképek nyomán. Ilyen volt az a sorozata is, amelyen a magyar mûvészvilág szereplõi közül azokat jelenítette meg, akik nevében e, vagy é-betû szerepel,… bla-bla-bla, a történetet mindenki ismeri*. Munkáinak alapja tehát hagyományos fotográfia, amelyeket digitális eljárással feldolgozva módosít; bizonyos részleteket megváltoztat, számítógépes animációval átalakít.

A fotó megfelelõ eszköz, alkalmas szerszám a mûvész számára, hogy egy alternatív realitás látszatát teremtse meg mûvein. Ez alkalommal öt nagyobb méretû, színes számítógépes nyomatott és több kisebb, azonos technikával készült képet helyezett el a Project Room falain. Mint mondja: „Egy nagyméretû terepasztalt építettem most, ahol mások és a magam szereplésével filmeket forgattam. Olyan filmeket, amelyek csupán egy filmkockából állnak."

Az egyetlen jelenetbõl álló 'filmek' felvételei az Óbudai Mûvészeti Szakközépiskola tornatermében készültek, ahol Gerhes rendkívül igényes fotósapparátust felvonultatva dolgozott. Leterített zöld filcszõnyeg, hátterek és díszletek között, vakuerdõben megmozgatott szereplõkkel, enyhe military-romantikával fûszerezve. És mindjárt meg is adja az egyik lehetséges kulcsot képei értelmezéséhez: „ismerjük ugye, az olyan képeket, ahol például egy olvasó ember könyvének címe jól láthatóan az, hogy KÖNYV". Igen, emlékszünk az Olvassunk minden nap!-mozgalom televíziós reklámjára, vagy a Ludas Matyi karikatúráira, ahol a könyv gerincére éktelen nagy betûkkel rá volt írva, hogy 'KÖNYV'.

Gerhes Gábor Távol az otthontól, 2002, C. print, 127x191 cm

Gerhes rendkívül egyszerû kompozíciós eszközökkel éri el a kívánt hatást: klasszikus sémák alkalmazása, emblematikus kiemelés, sorba rendezés, a képmezõn kiteregetett figurák animálása révén képei szinte tárgyi tömörséget kapnak, a „látvány installálását" valósítva meg.

A fotó komputerrel történõ manipulációja – anélkül, hogy a manipuláció nyomait felfedezhetnénk rajtuk – újfajta valóságot eredményez. A képein ábrázolt különös, banális vagy éppen abszurd (Z megtanít, 2002) szituációk bizonytalanságba ejtik a nézõt az ábrázolt jelenetek valóságosságát illetõen. A talányos, humoros élethelyzetek valóságosságát avagy látszólagos realitását csak felerõsíti, hogy a munkák többnyire hagyományos képhordozóra, papírképként készültek. Munkáinak célja a valóság és valóság manipulált változata közötti eltérés eltüntetése, melynek révén újraértelmezõdik a látvány, és a különös, a szokatlan szivárog be az értelmezésbe.

Gerhes konstruktõrként építi össze a vizuális látványt, s ennek során csupa egyszerû, reális képi összetevõbõl valóság feletti reprezentációt hoz létre. A (manipulált) fényképekben megjelenített rejtélyes realitás, a banális mitikus magasságokba emelése, a sokat sejtetõ kiismerhetetlenség megmutatása nem ismeretlen a fotográfia történetében (Atget, Ruscha).

A T megtalálása voltaképpen egy történet része: az 1999-es T-betût ültetek (Egy T-betû elültetés) címû képen felvetett téma, valamint a Mindennapi feladat – Genezis vagy az Elromlott összeadás címû mûvekkel megkezdett program logikus folytatása. Az akkor elplántált T úgy tûnik, mára gyökeret eresztett és kihajtott – de talán nem is szükséges erõltetni az elõzményeket.

Gerhes újabb képein is megjelennek a képregények feliratmezõihez hasonló vagy tárgyként összeszerelt szövegrészletek – gellert adva az újra- és újra próbálkozó értelmezési kísérleteteknek.

Legtöbb munkájának szereplõje saját maga; igazi átváltozómûvészként bújik bele a jelenethez alkalmas öltözékekbe, s könnyen észrevehetjük a képeken feldolgozott helyzetekhez visszatérõen használt díszletelemeket, kellékeket: léckerítés, mûfenyõ, betû-feliratok, stb. A mûvész mint szereplõ ismerõs lehet a már említett e és é vagy a 2000-ben elkövetett Second Hand I-VI. címû sorozatból munkákról, ahol a Vogue divatfotóinak persziflázsait készítette el: Gerhes saját magát helyezte képbe, felvette a fotós-modell mozdulatai és pózait, amihez turkálókban keresett echte kelet-európai, igénytelen, szedett-vedett ruhákat.

Gerhes Gábor Találkozás a kis õzzel, 2002, C. print, 127x166 cm

Az installációkban, a festményeken megszokott direkt látványt a fotókon egy misztikusnak ható megjelenés, élõ szereplõkkel megjelenített csendélet-hatás váltotta fel. A különösség kifejezésre juttatásában továbbra is alkalmazott módszere a nagy léptékû, tárgyszerû forma, amelyet emblematikus, heraldikai tömörséggel megfogalmazott tárgyak és szituációk ölelnek körül.

Gerhes történeti képtípusokat üresít ki, amikor a kép ikonikus rendszerét (mûfaji típus) és az ábrázolt témát (sujet) eltávolítja egymástól. Olyan hagyományos képzõmûvészeti képtípusokat, mint a tájkép, csoportkép, a zsáner kifejezetten a fényképészetben használatos mûfajokkal kever (mûtermi portré, riport-fotó, stb.). A Találkozás a kis õzzel ezentúl minimum a mûvészettörténet olyan standard alkotásainak pózaira utal, mint Courbet Találkozása (Bonjour Monsieur Courbet!, 1854).

Gustave Courbet Találkozás, (Bonjour Monsieur Courbet!, 1854)

Gerhes képeinek erõssége a láthatatlan érzékeltetésében van; abban, ahogyan aláássa azokat a vizuális kódokat, amelyek révén képei különben valótlanoknak tûnnének. Így válik a mûvi valóság Gerhes-féle színpada a képi információ illúzióvá történõ elõléptetésének terepévé. Reális és hiperreális keveredése azonban nem vad képzettársítás vagy elektronikus szimuláció útján megy végbe, hanem egy szándékai szerint naiv harmóniát tükrözõ, mesterségesen konstruált valóság keretei között. Amíg mindezen gondolkodunk, eljátszadozhatunk a zord hegyek hátterébõl elõtûnõ, alpesi zöld legelõn kiépülõ felirat helyes tagolásával: az AZAEZEEZA, az tulajdonképpen az A ez-e az a – vagy hogy is van ez?