A múzeum emeletre felvezetõ lépcsõfordulójában dísznövények: jukka és banán pálmák, kálák, bromélia, zöldike csokrocskák és fikusz. A központi csarnok bejárat feletti, emeleti balkonjának korlátja fölé egy hatalmas filodendron szabdalt, többujjú levelei hajlanak. A látogató aligha fordít különösebb figyelmet ezekre a – lépcsõházakban és hotel aulákban szokványos – cserepes növényekre. Ha netán közelebbrõl mégis csak szemügyre vesszük õket, meghökkenthet, hogy a jukka pálma hosszúkás, keskeny levelei egy nadrág félig lehúzott, cipzáras sliccébõl kandikálnak elõ. A filodendron szabdalt vagy a fikusz ovális levelein, ami elsõ látásra rügyeknek tûnik, nem más, mint közönséges gombok és gomblyukak. A fikusz (gumifa) tetején a még zárt, vöröses, új levélhajtás élénk vörös bársonyból varrt és a bromélia tüskés, húsos levelei közt megbújó, különbözõ árnyalatú, halványlila virágok anyaga pedig fényes, selyem nõi alsónemû, helyenként csipkebetéttel.

Taszítás és vonzás

Peter Rösel azok közé a kortárs mûvészek közé tartozik, akiket Stephan Schmidt-Wulffen úgy jellemez, hogy alkotásaikban a konvencionálist tárják elénk átalakított formában¹. A 36 éves, pfalzi születésû Peter Rösel² a német rendõr uniformisok durva, zöld kabátszövetébõl, matt, bézs színû nadrágjaiból és bélés anyagaiból, selymes tapintású, fényes fehér sapkáiból varrja hétköznapi dísznövényeit. „Az egész azzal kezdõdött, hogy elkezdtem növényeket megfigyelni és hirtelen mindenhol növényeket láttam„ – számol be a mûvész³. Az egyenruhához kötõdõ képzettársítás: a betartandó rendszabályok, ellenõrzés és adott esetben erõszakot is megkövetelõ fegyelem, kevésbé vonzó, negatív érzéseket vált ki szinte mindegyikünkben. Rösel a taszító és durva szövetû egyenruhák anyagaiból mégis törékeny növények és csábító virágok érzéki szépségét és líráját bontja ki a szemünk láttára. Ennek példája a mûvész törékeny, kecsesen ívelõ szárra ültetett fehér, pillangószerû Orchideája (1998) vagy Monet érzéki festõiségét idézõ, teremnyi, a padlón úszó és fehér virágait bontó Tavirózsás tó (1997) kompozíciója.

Alsónemûk mûvészete

Virágai csábítóerejének és erotikus tartalmának kihangsúlyozásához a mûvész különös szeretettel nyúl intim ruhanemükhöz: a vaskosabb, durvább férfi pamut gatyáktól a színes, finom szövetû, csipkés vagy selyem nõi fehérnemûkig. Repertoárjában szerepelnek finom bordázatú, fehér, pamut alsógatyákból sodort Kálák (1997), de csillogó felületû, rikító sárga, nõi bikini anyagából varrt, apró szirmú Kutyatej (1997-1998) is. Végül egy zöld, gombsoros rendõrkabátból varrt, tömzsi Kaktuszának (1997) tetejébe piros szamócás, fehér kislányka bugyiból kerül virág.

Az erotika Rösel mûveiben nem csak az intim ruhanemûk sokszor érzéki, selymes vagy bársonyos tapintású anyagain keresztül szólal meg, hanem formai képzettársításokkal is életre kelti fantáziánkat. A namíbiai Welwitschia mirabilis (1998) földön elterülõ növényének középen kettéváló, kitárulkozó formája, ahogy ezt maga Peter Rösel is megfogalmazta: „egészen vulgáris, mint egy pucér, kitárulkozó nemi szerv„⁴. Hasonlóan kihívó a mûvész „hottentotta-popó"erotikája! Ezeket a szintén Namíbiában honos, sziklákon és köveken növõ növényeket (Hottentottenpopos, 1998) Rösel különbözõ mintázatú, virágos vagy éppen csíkos nadrágszövetekbõl varrja. Viráguk két, kör alakú húsos levelük közül nõ ki. A kettõs domborulatú, kitömött, popókra emlékeztetõ, földön ülõ formák egyikénél, melyet halszálkás, szürke és barna csíkos, durvább férfi nadrág szövetbõl varrt Rösel, a középsõ vájatból égnek meredõ száron, szétnyíló banánhéjakra emlékeztetõ szirmok közül testrózsaszínû, selymes anyagú virág nyúlik fel. Akárcsak egy hímvesszõ! Máshol, a kimerevített, egyenes szárú pálma lekonyuló levelei alatt pillantunk meg herezacskókra emlékeztetõ, drapp rendõr nadrág bélés anyagából varrt datolyákat (Pálma, 1996).

Peter Rösel Tavirózsás tó, 1997, részlet, Museum für Moderne Kunst (Frankfurt am Main) tulajdona

A civilizáció és természet párbeszéde

A rendõr egyenruhák mellett Rösel növény textilszobraihoz más uniformisokat is felhasznál. Így például a Mesterséges növény névre keresztelt, nagy, szív alakú, lyukacsos levelei alapján felismerhetõ (Monstera deliciosa, 1998) szobanövényt az offenbachi (Frankfurt közeli) köztisztaság-fenntartó brigád, nálunk is ismert, fény-visszaverõ, ezüstfehér csíkos, élénk narancssárga munkaruhájából varrta. A szintetikus anyag megfosztja a növényt minden természetes tulajdonságától. Szemünket különösképpen bántja a rikító szín és az anorák vízhatlan, tapintásra természetellenes anyaga. Még a növény plasztik cserepe is vakító sárga. A mûben a természetet túlharsogja civilizált, nagyvárosi környezetünk mesterkéltsége.

Máshol, így például Rösel katonai terepruhák kamuflázs anyagából varrt, Új kultúrák (1997) elnevezésû, hatalmas trópusi növényeinél, stratégiai okoknál fogva, a civilizáció próbál a természetbe illeszkedni, színeivel rejtõzködni. A hatalmas, padlón eltöttyedõ, pöfeteg formájú növény kaktuszra emlékeztet: fehér, duzzadt bibéjû virágait gyûrû és az abból rendezetlenül szertenyúló, csápszerû szirmok fogják körül, felületét pedig szúrós tüskék borítják, melyek fémesen csillogó, foszforeszkáló zöld PVC anyagát látva a növények között rejtõzködõ, felfegyverkezett katonák itt-ott kinyúló és kivillanó szuronyaira asszociálhatunk.

Egyenzöldben

Az egyenruhák anyaghasználatával Rösel a természetre egyfajta uniformitást, szabányszerûséget próbál meg ráerõszakolni. Egy-egy textilnövény példányát sematizáltan, a botanikus könyvekben leírt, tipikus jellemzõkkel jeleníti meg. Habár a mûvész maga hozzáteszi, „hogy a növények bár mindig felismerhetõek és meghatározhatóak, a természet soha sem felel meg a könyveknek és az azokban található ábrázolásoknak. A körülményektõl függõen, az egyes növények megváltoztatják külsejüket, méretüket és kiterjedésüket"⁵.

A sematizált formai sajátságokon túl, Rösel rendõr uniformisokra korlátozódó anyaghasználatával a különbözõ növényfajtáknál fellelhetõ, természet adta, színbeli és fakturális sokféleségnek szintén határt szab. A gumifa (Ficus elastica, 1998) kicsúcsosodó végû, ovális leveleinek fényes, sötét olivazöld színe és világosabb zöld fonákja ugyanabból a durva faktúrájú, matt, krómoxid zöld, rendõr kabát szövetbõl készül. Ugyanígy a Chlorophytum (1997) (köznapi nyelven zöldike csokrocskának ismert) lelógó, kifelé ívelõ, keskeny harsányzöld leveleinek középsõ, máskülönben krémszínû csíkját a mûvész a rendõr sapkák ugyanolyan fényes, fehér mûselyem anyagából kénytelen varrni, mint kutyatejének szürkés, szétfújható labdacsát vagy orchideájának fehér virágát. A zöldike csokorkák keskeny leveleinek zöld pereme és középsõ fehér sávja közt a természetes átmenet helyett Rösel textilnövényénél éles a kontraszt. A leveleken nem jelenhet meg egy-egy sárgás vagy vöröses elszínezõdés. Rösel növényei egyenzöldbe kényszerültek.

Hasonlóképpen elvész egy-egy növény fakturális sajátsága is. Az élénk piros, fényes és síkos PVC-bõl varrt Flamingóvirág (Anthurium, 1997) kicsúcsosodó, szív formájú virágai talán még engednek asszociálni e növény viaszos tapintású, skarlátvörös hüvely-szirmaira, melyekbõl kukacként ágaskodnak a keskeny, torzsa bibék. Ezeknek a bibéknek a sárga porzóktól szemcsés mintázatú felületét azonban már nem adják vissza Rösel sima és fakó drapp „farkincái". A különbözõ dísznövények leveleinek változatos, csomós, húsos, fényes, viaszos vagy épp szõrös faktúrái helyett ugyanaz a kicsit érdes és durva tapintású rendõrkabát szövet adott.

A természet cserepekben

Rösel textil növényszobrai túlnyomó részben cserepekben, azaz talapzatokon kerülnek kiállításra. A steril és szabványszerû mûanyag cserepek, amelyekben a termõföld szintjét általában csak egy sima kartonpapír jelzi, tudatosítják bennünk, mennyire lehatároltan és mesterkélten, természetes közegükbõl kiragadott formában érintkezünk mindennapi, nagyvárosi, civilizált környezetünkben ezekkel a növényekkel, a természettel magával. Kivételt csupán trópusi, namíbiai növényeinek köre alkot: így például a már említett, földön elterülõ, rendezetlen csápjaival kinyúló Welwitschia mirabilis vagy az ugyancsak közvetlenül földön ülõ Hottentottenpopo három példánya. Rösel Új kultúrák növényének terebélyes és plöttyedt formái szintúgy a földön terülnek el. Ezekben a katonaruhákba öltöztetett, de elhízott és töttyedt, organikus formákban egyébként is van valami megbotránkoztató. Elvégre hol marad a katonaságnál megkövetelt tartás és fegyelmezettség?!

Végül a mûvész Tavirózsás tó kompozíciójában minden szigorú keretnek és lehatároltságnak megpróbál ellentmondani és érezteti velünk a természet vadon elburjánzó erejét. A padlón elterülõ széles legyezõjû, zöld, rendõr kabátokból varrt leveleket és köztük a hízott, lándzsaformájú szirmokkal kitárulkozó, fehér tavirózsákat a nézõ kénytelen körüljárni, itt-ott átlépni ahhoz, hogy a termen át, annak egyik ajtajától a másikig eljusson. A vadon gyorsan elburjánzó tavirózsák minden, civilizációnk szabta rendtartás alól kibújnak. Lépteinket se figyeli parkõr vagy épp teremõr, így közvetlenül beléphetünk a mûalkotás terébe.

A tér, ahogy erre Jean-Christophe Ammann is kitér, fontos szerepet játszik Rösel növényszobor tematikájában⁶. A mûvész minden esetben tekintettel van a kiállító- tér sajátságaira. Az 1997-ben Hamburgban kiállított Tavirózsás tó-ba nem utolsó sorban belejátszott az Andreas Schlüter Galéria szürkéskék linóleum padlójának festõi színhatása is. Úgy tûnt, a tavirózsák legyezõként elterülõ levelei és szirmaikat bontó vagy épp még csukott virágai nem is padlón, hanem mintha szürkéskék vízfelületen úsznának. Nancy-ban a Goethe Intézet lépcsõházában jukka pálmáit az egyes lépcsõfokokra, illetve a fénnyel átitatott, balkonra nyíló terem fala mellett a már ott sorakozó valódi szobanövények közé állította, mintha nem is kiállításról lenne szó.

Peter Rösel Hottentottenpopos, 1998 vegyes technika, 16x10x14 cm	Peter Rösel Kaktusz, 1997 német rendõruniformis, gyerekalsónemû, mûanyagcserép, tányér, karton, 75x30x30 cm

Az uniformisok metamorfózisa

Rösel növény textilszobrai egyrészt a mûvészettörténetnek annak a fejezetébe sorolhatók be, amelyet Jean-Christophe Ammann a Dolgok metamorfózisa kiállítás címszava alatt említ, amelyet Werner Haftmann rendezett 1971-ben a berlini Nemzeti Galériában⁷. A példák sora Max Ernsttõl, Magritte-on, Picassón, Jasper Johnson és Rauschenbergen keresztül Yves Kleinig terjed; mûveikben a tárgyak és különbözõ anyagok átalakított formában és hétköznapi, megszokott kontextusukból, asszociációinkból kiragadottan jelennek meg. Rösel transzformáló esztétikája elsõsorban a taszító érzetet és asszociációkat kiváltó anyagoknál arra koncentrál, hogy az uniformisok láttán bennünk kiváltott idioszinkrázison felülkerekedjen, sõt ezeket, a virágok erotikus és lírai bûvöletén keresztül, számunkra még vonzóvá is tegye.

A dísznövények, mint berendezési tárgyak

Rösel textilbõl varrt növény-szobrai másrészt a lágy szobrok körébe sorolhatók, melynek tradíciója Claes Oldenburgig vezethetõ vissza. A párhuzam más tekintetben is adott. A tisztán, szinte sterilen tartott cserepes dísznövények nagyvárosi környezetünkben szinte ugyanolyan berendezési tárgyaknak tekinthetõk – amelyeket ha elszáradnak vagy megbetegszenek, könnyen el is dobunk és újjal helyettesítünk –, mint konzum világunk más hétköznapi tárgyai. Sokszor nem is valódiak, hanem gyárilag elõállított, mûselyembõl és mûanyagból készült utánzatok. Ily módon Rösel dísznövényei aligha állnak messze Oldenburg muszlinból, vászonból vagy vinilbõl varrt, hétköznapi konzumvilágunkban fellelhetõ tárgyaitól (hamburgereitõl, írógépétõl, villanykapcsolójától vagy épp WC kagylójától).

7-upos, pepsis és sörös dobozok mûvészete

A pop-art szellemisége érhetõ tetten a mûvész két, korábbi, növény textilszobrait megelõzõ sorozatának (Tájképek, 1991-92 és Bálna, 1992) anyaghasználatát illetõen is. Ezeknél ugyanis dobozos üdítõk és sörök kisimított, másfél centiméter vastag fatáblákra felerõsített pléhlapjait alkalmazta képhordozóként a mûvész.

A különbözõ márkájú italos dobozokra sematikus, miniatûr tájképeket és egy tengerbõl kibukkanó és felugró bálna négy mozgásfázisból álló sorozatát festette.

Az elhajigált üdítõs és sörös dobozokat így áthelyezte a mûvészet kontextusába. Az ötlet, hogy képhordozóként ezeket használja fel, egy spanyolországi, tengerparti útja nyomán fogant meg Röselben, amikor is az utazási irodák által leírt „álomszép strandok„ illúziójából fel kellett ocsúdnia a tengerparton eldobált szeméthalmok láttán. Mûveiben minket is ahhoz a felismeréshez próbál eljuttatni, hogy az érintetlen táj és természet mítosza már csak csalóka kép. Mesterséges módon lehatárolt, általában már csak fényképezõgépünk lencséjén keresztül kivágott kép. Mûvei arra utalnak, hogy egy sárgálló repcemezõ, õszi színekbe hajló, erdõs vagy szántóföldekre felparcellázott, dombos táj, ahogy a tenger és élõvilága is, valójában mai világunkban már elválaszthatatlan civilizációnk szemetétõl⁸.

Babfordító gép (1991) címû képe például azt illusztrálja, hogy miként próbál modern civilizációnk embere minden áron beavatkozni a legalapvetõbb természeti törvényekbe is. Sörös dobozra festett képén ugyanis kertészgatyában Manfred Schwarzert ismerhetjük fel, aki arra tett kísérletet, hogy a balra növõ babpalántákat jobbra növõvé nevelje át. A természet és civilizációnk kölcsönhatását érzékeltetik velünk az üdítõs és sörös dobozok pléhlapjain a rozsdafoltok és kifakult nyomdai színek is. A dobozok közül néhány mintha csak röviddel ezelõtt gurult volna ki egy automatából. Nyomott emblémáik intenzív színekben harsognak, míg mások már egészen kopottak és rozsdásak, felirataik alig kivehetõek. Civilizációnk tipikus széria-termékein ez esetben úrrá lett a természet ereje: az anyagba mart jeleivel egyedi vonásokat kölcsönöz végül minden egyes mûnek.

Ezzel szemben, épp a természetet szimbolizáló, tengerbõl kibukó és felugró bálna mozgásszekvenciáját bemutató sorozatánál az ismétlõdõ, monoton, fekete-fehér és szürkéskék tónusokban megjelenített képekre mintha a sorozatgyártás nyomta volna rá bélyegét⁹. A leg-több esetben szimmetrikus felépítésû, sematizált tájképekhez hasonlóan a természetet ábrázoló festmények sem mutatnak apró, egyedi részleteket vagy hangulati, atmoszférikus hatásokat. A természet a festészet szériatermékeként jelenik meg.

A civilizáció és a természet párbeszéde tehát többféleképpen is megmutatkozik és hangsúlyossá válik Rösel mûveiben. A német uniformisok, melyek a haza gondolatát is hordozhatnák, nála elsõsorban az államhatalom, a modern civilizáció rendfenntartó testületeit képviselik.

A mûvész ezek szigorát, elõírásoknak megfelelõ szabványszerûségét ütközteti a természet burjánzó, határokat figyelmen kívül hagyó és egyedi vonásokban megmutatkozó erejével. Az anyag diktálta fegyelem, uniformitás és férfias durvaság a növények nõiesen filigrán és törékeny, avagy éppenséggel vulgáris, organikus természetével kerül mûveiben antagonisztikus párbeszédbe.