|
Antal István |
|
Nem a legszerencsésebb körülmények között zajlott le a Tudósok új lemezének bemutatója az A 38 állóhajón. Tudniillik, új albumuk premierjét a Blurt együttes és a zseniális Ted Milton budapesti fellépésével kombinálták, és a brit trió olyan formában, annyi invencióval, és Milton részéről, annyira fenomenális előadói teljesítménnyel kápráztatta el a közönséget, hogy aznap este nem léphetett volna fel olyan társulat, amelyik nem maradt volna alul a velük történő összehasonlításban.
A zenekarok persze nem sportversenyek résztvevői, és amennyiben valóban művészetet produkálnak, az érték, amit teremtenek csak önmaguk mércéjével mérhető: azon belül jobb vagy rosszabb. Azóta tehát, kiheverve a Blurt-től kapott megrendítő, súlyos pofont meghallgattam a Tudósok új CD-jét idehaza, a külvilág zaja nélkül, és tetszik, amit hallani véltem. Sőt, több hallgatási menet után úgy érzem, hogy a dr. Máriás által vezetett és megszervezett formáció(k) eddigi legsikeresebb, legmeggyőzőbb kiadványa ez a lemez. Hangsúlyozom, ez a lemez. Úgy érzem ugyanis, hogy sajátosan átélhető, követhető lemezzene a Mentés másként, amely másképpen szól CD-ről hallva, mint amit bármely koncert nyújtani tud. Ezzel most Wahorn Andrást dicsérem meg, aki az utómunkák gazdája volt a Los Angeles-i stúdióban, a felvett hangzó anyagokkal.
| ||
Évek óta nem hallottam ilyen minőségben megszólaló magyar lemezt (műfajoktól függetlenül). Egyrészt terei, térdimenziói lettek a lemeznek, amelyek kellőképpen hangsúlyozzák az elhangzó számok dinamikáját és drámai töltését. Másrészt, rendben van a hangerő is, úgy amint az nálunk sajnos ritkán szokott. Tehát, dinamikus, telt, átütő ott, ahol épp az kell, nem lentről szól a pincemélyből, három kiló vatta mögül, és lágyan szól ott, ahol sejtelmesen huncutkodik Máriás. Harmadrészt, Wahorn felismerte, hogy ami itt megszólal, az egy kemény világ: minden hangszernek és énekhangnak kemény és plasztikus anyag- és gesztusszerű hangzása van, ami nagyon jól illik a szövegek és zenék ironikus, az önpusztulás esélyeivel átitatott hangulatához. dr. Máriás szövegmondó/éneklő hangjának megsokszorozása, visszhangosítása, hangzó terének megalkotása jó munka, akár csak az, hogy a fiatal Endrei Dávid basszusgitár játéka is kemény plaszticitással érvényesül. dr. Máriás szövegíróként eddigi legkoncepciózusabb és legösszefogottabb teljesítményét nyújtotta. A lemezen ezúttal hangelőadói énjét is tökéletesen megtalálta. (Sokkal inkább, mint a koncerten.) Nem énekel a szó igazi értelmében, hanem a ráolvasásos/rámondásos szövegkántálás és a konok, nyers versmondás dimenziói között mozog, és néhol már-már a hangművészeti performan-szok előadóival rokonítható: a szövegmondás ténye és gesztusa nem kevésbé fontos, mint a szöveg tartalma. Szaxofon- és trombitajátékán is meghatározóbb módon érvényesül hangjainak és tónusainak keménysége, mint más esetben szokott. Öngyilkos utazás zajlik a CD-n hallható kalandok során, amelyek elborzasztóak ugyan, és az életünkbe kerülnek majd, a Tudósok mégis azt üzenik dalaikkal, hogy hülye, aki nem utazik.
| ||
|
|
||
|
|
